Tér és idő hideg keresztjén

Harmincöt perc Pilinszky Jánossal, aki evangéliumi esztétikájával a magyar irodalom korszakának meghatározó alakítója. Az ő verseit, legszemélyesebb lírai monológjait mondja el, vagy ha úgy tetszik: továbbítja, de semmi esetre sem szavalja Törőcsik Mari a Parlando Hangoskönyvkiadó Bajomi András rendezte CD-jén. Tizenhat vers egy életműből, tizenhat „kristályszerkezetű” alkotás, köztük a Francia fogoly, a Ravensbrücki passió, a Harmadnapon, az Aranykori töredék, az Agonia christiana, a Van Gogh imája. És az Apokrif, a Törőcsik Mari által gyakran idézett négy sorral:

„Sehol se vagy. Mily üres a világ. / Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy. / Éles kövek közt árnyékom csörömpöl. / Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.”

Ki tudná ennél nagyobb poétikai telítettséggel szembesíteni a lírai ént és a világbavetettség magányát?

Törőcsik Mari érzi és érti Pilinszky „csillaghálóbeli hányó?dá?sát”, ezért tud kivételes tolmácsolója lenni páratlan költészetének.

„Pedig nem akartam megcsinálni a lemezt. Először nem – mondja. – Nagyon féltem az összeállítástól. A rendező azonban olyan kedves volt, hogy végül mégis belementem, de megkértem őt, hogy ha nem sikerül, ne adjuk ki. Maár Gyula válogatta a verseket. Ő ismer engem, és ismerte Pilinszkyt is. És aztán kétszer-háromszor átnéztem a verseket… utánozni nem vagyok képes, dehogy! Még Pilinszkyt sem, pedig az Apokrifot milliószor hallottam. A verset érezni kell, nem elemezni. Az, hogy Pilinszky megengedte magának a szüneteket, meg hogy érzékeltesse azt a képet, amit leírt, az segített hozzá, hogy tisztábban közvetítsem a versét. Mert ő is közvetített énnekem. Jánossal szoros viszonyban voltam. Nem tudom, mikor és hol ismerkedtünk meg, egyszer csak úgy lett. És maradt. És lesz is mindig nekem. Emlékszem, gyakran kért, hogy mondjak már valamit a verseiről. Például, ha nekem írt, vagy megmutatta új versét. Én ilyenkor mindig azt feleltem neki: »Jánosom, én soha egy szót sem fogok szólni a verseiről, mert én sokkal lényegibb módon érzékelek dolgokat, mint ahogy azt meg tudom fogalmazni. És a maga versei, vagy egyáltalán a költészet, az igazi költészet, az valami olyan komplikáltan szép és nagy dolog, hogy az egyszerűen csoda számomra, és azt képzelem magamról, hogy én ezt igazán magas szinten érzékelem. De olyan szinten nem tudok beszélni erről.« János verseivel ugyanúgy vagyok, mint Petőfi költeményeivel. Elbűvölnek, mert egyszerűek és nagyszerűek. »Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy…« Ebből mindent látok, mindent érzek. Az illatot, a levegőt, mindent. Vagy abban is mi minden van, hogy »s a lovasok zuhogó trappban megjöttek a csutakos virradatban«. Ehhez nem kell hozzátenni semmit.”

Tizenhat vers – egyetlen fájdalmas ima.

A versek között, a gondolatokat még szorosabbra fogva, Darvas Feremc zenei gyöngysora.

„Van néhány Pilinszky-lemezem, amelyen a költő saját verseit mondja egészen egyedi előadásmódban. Tehát tudtam, mire vállalkozom. Már kész volt az anyag, már felvették a verseket, amikor felhívtak, hogy ki kellene egészíteni zenével a lemezt, úgy fele-fele alapon. Féltem kicsit a dologtól, mert én mégis inkább egy csöppet szórakoztatóbb, játékosabb zenék létrehozójának gondolom magam. Pilinszky nekem nagyon szikár, súlyos egyéniség, nem voltam benne biztos, hogy létjogosultságom van zenét adni az ő verseihez. Először nem is tudtam, hogy mit kellene csinálni. Aztán felvetődött az ötlet, hogy Pilinszky nagyon szerette Bachot… mellesleg van is egy történet erről. Elszaladt Pernye Andráshoz, hogy van-e még elég Bach-zene, mert neki ez annyira tetszik! Pernye András pedig megnyugtatta őt, hogy nem kell félnie, egész életében hallgathatja, mert olyan sokat írt. De itt az volt a nehézség, hogy ezt nem lehetett volna Bach-zongoradarabokkal megoldani, hiszen azoknak rendkívül hosszú a kifejtésük, nekem meg tíz-tizenöt, maximum húsz másodpercen belül kell egy befejezett egészet adnom, amit Bach soha a büdös életben nem tett volna. Olyat, hogy annak eleje és vége legyen, és le is legyen kerekítve az egész. Őrületesen átadtam magam a verseknek. Félhomályt csináltunk a stúdióban a hangulat kedvéért, behunytam a szememet, s miután hangszalagról meghallgattam a verset, játszani kezdtem. Pilinszkyt nem lehet túlszárnyalni, úgy, ahogy ő, senki sem tud verset mondani. Törőcsik Mari nagyon jó választás volt erre. Ő kiválóan tolmácsolja Pilinszkyt. Nála jobban senki sem tudná, erről meg vagyok győződve. Én is olyan erősen koncentráltam, mintha nem is lennék a világban, úgy hoztam ki magamból ezeket a hangokat. Minden vershez külön improvizáltam. Általában mindig elsőre sikerült. Egyszer én mondtam, hogy elszúrtam. Otthon, előre, semmit nem találtam ki. Egyetlen hangot sem. Mindent ott, a stúdióban a vers hatása alatt hoztam ki magamból. Hozzáteszem: én nagyon erősen improvizatív alkat vagyok. Némafilmeket rengetegszer kísérek, ahol nem is tudom, hogy a következő pillanatban milyen hangokat fogok leütni. A verseknél természetesen Törőcsik Mari előadásmódja is hatott rám. Nekem nagyon nagy élményeim vannak vele kapcsolatosan. Az Utazás a koponyám körül című filmben egy lokálbeli énekesnőt játszik nagyszerűen. Az évek múlásával lemélyült a hangja, olyan sanzonettes, az emberi gazdagsága muzikalitásként jön le. Az énekén is átjön, hogy mekkora egyéniség, akárcsak a versmondásán. Aztán Parti Nagy Lajos Ibusár című darabjának rádiójáték-változatában is nagyon szerettem, ahol a lány anyját szólaltatta meg. És Vasziljev színházi rendezésében, A nagybácsi álmában. A lemezt megelőzően is volt már közös munkánk. Deák Krisztina filmjében, az Eszterkönyvben Somlyó Zoltán és Váradi Szabolcs általam megzenésített verseit énekelte. Ezzel a Pilinszky-albummal is nagyon a szívembe talált.”

Tizenhat vers, tizenhat „filmes villanás”. De azon belül: egyetlen arc. Egy hívő ember, egy szorongó ember arca.

„Akkor már belepték a legyek / túl az agónián / túl a tetanuszon / és messze túl a szögeken, sebeken / se tárgy, se test / nyilvánosan / között / se ácsorgás / (behorpadt szentségtartó) / se röpülés / barát / barátság mindörökre.”

Szent lator című verse ez a Nagyvárosi ikonokból. Törőcsik Marinak írta. Ez nincs a Parlando lemezén. Azért másoltam ide.