Téli Gömörország

A negyedévente megjelenő Gömörország című folyóirat legutóbbi számában egyebek mellett a Ferenczy-kultusz rimaszombati kezdeteiről olvashatunk annak „emlékezetére, hogy 150 éve hunyt el nemzeti szobrászatunk megteremtője, illetve 110 éve foglalta el katedráját a rimaszombati Egyesült Protestáns Gimn

A negyedévente megjelenő Gömörország című folyóirat legutóbbi számában egyebek mellett a Ferenczy-kultusz rimaszombati kezdeteiről olvashatunk annak „emlékezetére, hogy 150 éve hunyt el nemzeti szobrászatunk megteremtője, illetve 110 éve foglalta el katedráját a rimaszombati Egyesült Protestáns Gimnáziumban a Ferenczy István kultuszáért oly sokat tevő id. Wallentínyi Dezső”. Folytatódik a Gömör és Nógrád művészeit bemutató sorozat is: Sz. Haltenberger Kinga a rozsnyói születésű Tichy Kálmán munkásságát ismerteti. A Tichy fivérek, Gyula és Kálmán „mind irodalmi, mind képzőművészeti síkon a maguk korában jelentőset teljesítettek, mégis az az érzésünk, hogy sem a maguk korában, sem az utókor részéről nem élveztek megfelelő figyelmet”. Néprajzi témával foglalkozik Eszrényi Éva A kender feldolgozása Lőkösházán című tanulmányában. Csobó Tünde a harmaci református iskola múltjából ad közre érdekes fejezeteket. A Gömör természeti öröksége című sorozatban a keleméri Mohos-tavakra hívja fel a figyelmet Gaál Lajos. Csáky Károly az 1943-as ipolysági Honti Napokat idézi fel. A rendezvény része volt egy népművészeti-néprajzi kiállítás is, amelynek anyagáról Manga János, a kiállítás egyik szervezője és szakmai felügyelője készített napjainkban értékes dokumentumnak számító felvételeket. Gaucsík István történész 2002-ben készített beszélgetést Gyurász Lajossal, aki kisgyerekként élte meg az 1919-es ipolysági csatát. E beszélgetés szerkesztett változata Ipolyság 1919-ben címmel olvasható. A Fúj a Nap alatt című rovatban közli a folyóirat Balassa Zoltán összefoglalóját a Rákóczi-jubileum jegyében telt tavalyi év eseményeiről. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?