Technológiai demonstráció

Valóságos szupercsapatot szerződtetett a Warner minden idők talán legismertebb képregényfigurájának feltámasztására, de a kissé korszerűtlen hőst sokadszorra sem sikerült felemelni olyan ikonikus karakterek mellé, mint Batman vagy Vasember. A hősökről már kiderült, hogy nekik is vannak komplexusaik, az ő ereikben is ugyanolyan vér folyik, mint bárki máséban, sőt, egymaguk nem is képesek megmenteni a világot. Ebbe a divatos koncepcióba áll bele Az acélember is, az elmúlt tíz év sikerei pedig garanciát jelentenek arra, hogy ez a recept ismét működi fog. Csakhogy ilyen garancia egy többismeretlenes egyenletben nem létezik. A stúdió nem akart kockáztatni. Jól mutatja ezt, hogy a rendező-forgatókönyvíró-producer tengelyt olyan képregényfilmes specialisták alkotják, mint Zack Snyder, David S. Goyer és Christopher Nolan. Jelenlétük egy ideális világban biztosítékot jelentene a sikerre. Még szerencse, hogy nem Az acélemberből kell rájönnünk, hogy ennek a világnak köze sincs az ideálishoz. A készítők tettek egy próbát, de a Batman-trilógia után az, hogy kiszabadítják a karaktert a történelem fogságából, önmagában kevés. Aligha lehet vita tárgya, hogy Superman karaktere 2013-ra némileg idejemúlttá vált. Túlságosan ideális azokhoz a képregényhősökhöz képest, akiket az elmúlt évtizedben Hollywood szisztematikusan összekoszolt. Ez a tendencia, úgy tűnik, életképes, a kérdés, hogy el lehet-e ezt játszani Az acélemberrel is. A szándék egyértelmű. Erről Christopher Nolan produceri és társ-forgatókönyvírói jelenléte árulkodik. A megvalósítás azonban sok kívánnivalót hagy maga után. Clark Kent gyerekkori visszaemlékezései adnak egy kis drámát, és a készítőknek még az is sikerül, hogy egy önmagával és a világgal is vívódó hőst skicceljenek fel. De a forgatókönyv hiányosságai jócskán visszavetik a figurát. Bizony, a forgatókönyv mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Az alkotók néha mintha ostobának tartanák a nézőt. Csak két példa. A felrobbanni készülő Kripton bolygóról a tanács az űrbe száműzi a puccskísérlet résztvevőit, így tulajdonképpen ők lesznek az egyedüli túlélői az egész civilizációnak. Ráadásul még módosítani is tudják az űrhajójukat. De hasonló a helyzet a szerelmi szállal is. Kent és Lois Lane között nincs összhang, és az alkotók meg sem próbáltak ezen változtatni. A néző úgyis tudja, hogy ők ketten egymáséi lesznek, nem kell velük vacakolni, a második találkozásnál és alig két mondat után már párként lehet őket kezelni. Ez a hozzáállás egy rebootnál, ahol épp az a lényeg, hogy az alapoktól alkossák újra a történetet és a karaktereket, elég lehangoló. Persze, ha a koncepció nagyobb részt csak a hajmeresztő akciójelenetekre épül, nem szabad túl sokat várni a karakterektől. Henry Cavill játéka többé-kevésbé működik, és vissza tud adni valamit abból az érzésből, amit egy idegen élhet át egy másik civilizációban, de az egyébként remek színésznő, Amy Adams (Lois Lane) alakítása már meglehetősen laposra sikerült, és ez igaz az összes női karakterre. Russel Crowe és Kevin Costner pedig egyszerűen csak rutinosak, és ez minden. Ezzel szemben a főhősünk nemezisét alakító Michael Shannon nagyon beletalált a fasisztoid Zod tábornok karakterébe. De hiába a néhány kiugró pillanat, amikor Zack Snyder magukra hagyja a színészeit, és inkább a CGI akciójelenetekre koncentrál. Igaz, ezekre nem is lehet szavakat találni, hiszen ahhoz, amit a rendező és az animációs részleg megálmodott és megvalósított, legfeljebb csak hasonlót láthattunk. Az acélember hibátlan reklámanyag lenne, ha nem mozifilm, hanem technológiai demonstráció volna, így azonban kicsit sovány. Ráadásul az is kiderült, hogy egy bizonyos idő után a látványorgiává duzzadt akciójelenetek is unalmassá válhatnak. Mellesleg teljesen érthetetlen, hogy mennyire komolytalanul kezeli a film annak az akár több tízezer embernek a halálát, akik a fináléban életüket vesztik a toronyházakban. Ez valahogy nem érdekli Zack Snydert. Igaz, a Bosszúállókban is így volt ez, de ott egy sokkal komolytalanabb és levegősebb koncepcióról volt szó. Különben is jót tett volna a filmek, ha az egyébként is csupa szív és segítőkész acélember átérzett volna valamit a saját felelősségéből. A film mellett az akción túl egyedül az szólhat, hogy bár humora voltaképpen nincs, de a morális problémák felvetésével legalább igazolja, hogy van szíve, és ez még mindig elég ahhoz, hogy fölé nőjön a korábbi Superman-adaptációknak, és egy közepes blockbusterré váljon. Van ebben potenciál, de valamivel több radikalitásra és szigorra, valamit egy koherens, történetorientált forgatókönyvre nagy szükség lesz, mert egyelőre az acélember a sor végén kullog, és így biztosan nem tudja kikezdeni a Marvel hegemóniáját. Pedig ez lenne a cél. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"117637","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]