Táncolj, minden rendben

Majd kifejti, hogy a törvény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert a különböző nemzetiségű és vallású állampolgárok nem érezték egyformán magukénak a katolikus egyházi ünnepnek tartott Szent István-napot. „Az Országos Nemzeti Szövetség – jegyzi meg Kovács – ezt az ellentmondásos helyzetet szerette volna feloldani, augusztus 20-ának »össztársadalmibb« tartalmat kölcsönözve, amikor többek között azt javasolta, hogy az aratóünnepek valamiképpen a Szent István-nappal »hozassanak kapcsolatba«.” Hosszan lehetne taglalni, hogy ez az ünnep mi mindennel kereszteződött a 20. század folyamán (új kenyér ünnepe, az alkotmány napja), míg az Országgyűlés 1991. március 5-ei döntése Szent István napját a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepe rangjára emelte. Ám itt és most nem a politikai rituálékról lesz szó, hanem egy párhuzamos mintázatról, amely az idei augusztus 20. alkalmával keletkezett. Érsekújvárott 2013-ban is két augusztus 20-ai ünnepség volt, az egyiket a Csemadok helyi szervezete, a másikat a KultúrKorzó Polgári Társulás rendezte. A két rendezvény célközönsége eltérő, míg az előbbin százas, az utóbbin ezres nagyságrendű volt a nézőszám. A Csemadok-féle akciót nem kommentálom, a KultúrKorzó rendezvénye, a X. Szent István Est viszont megér néhány mondatot. Az évek során megszokhattuk, hogy a KultúrKorzó augusztus 20-ai akciójának a főszereplője az Érsekújvári Rockszínpad. Ez a hagyomány idén módosult. A rendezvényen ugyanis az Everdance Táncszínházé volt az egyik főszerep. Azért az egyik, mert a csapat Dance Peron, avagy az állomás ritmusa című előadásának második részében volt egy jelenet, amely a Rockszínpad közreműködésével zajlott, és az utóbbi eddigi tevékenységéből (Mária evangéliuma, József és a színes szélesvásznú álomkabát, 56 csepp vér, A játék újra él!, Az oroszlánkirály, Rómeó és Júlia, Grease) nyújtott üdítő válogatást. Nem fogom részletezni a teljesítményt, mindössze egy olyan mozzanatot emelnék ki, amely jól illusztrálja az Everdance koncepcióját. Olyan látásmódról van szó, amely a különnemű és addig távol tartott elemek produktív összeillesztésére épül. A csapat a kiválasztott rétegeket rákomponálja a magyar néptánc autentikus motívumaira. Elképesztő a hatás. Amikről eddig azt gondoltuk, nem sok közük van egymáshoz, azokról most kiderül: remekül összeillenek. Például Michael Jackson Smooth Criminal című slágerének módosított változata úgy keveredik a magyar táncelemekkel, hogy abból nem káosz lesz, hanem összetéveszthetetlenül egyedi, koreográfiailag precízen kivitelezett produkció. (Ez lehetne az Everdance védjegye. Ahogy Lady Gaga egyik dalában is elhangzik: „Csak táncolj, minden rendben lesz.”) A Peronban rengeteg táncstílus keveredik, s ez a hatás rendkívül pezsdítően hatott a KultúrKorzó politikamentes rendezvényén. Az Everdance Táncszínház érsekújvári produkciójával egy időben az RTL Klub az István, a király című rockopera legújabb, a 30 éves jubileumra készült, Alföldi Róbert által rendezett változatát sugározta. A produkció megosztotta a közvéleményt, szélsőséges indulatokat gerjesztett, azonnal számottevő szakmai visszhangot váltott ki. Alföldi koncepciója az ún. rendezői színház kontextusában válik beszédessé. Ez olyan színházi forma, amely kitüntetett jelentőséget tulajdonít a dramatikus szöveg értelmezésének és a színrevitel multimediális megoldásainak. És ami a legfontosabb: a rendező felismerhető, azonosítható művészi kézjegye minden előadásban érzékelhetően, központi mozzanatként van jelen. Innen nézve Alföldi rendezése – ha szimpatikus, ha nem – profi munka. Nemcsak a pátoszmentes beszéd, hanem a reflektált előadásmód iskolapéldája. Nyilván kevésbé boldogulnak ezzel a megoldással azok, akik az István, a király giccs vagy vallási ideológia felé tolódó értelmezéseihez szoktak hozzá. Hiszen Alföldi rendezése úgy vitte színre a kultúrák egymásmellettiségét, hogy ennek történeti, aktuális és lehetséges olvasatait is a színházi közlés szolgálatába állította. (Gondoljunk például a zárókép megtöbbszörözött funkciójára: összezárt világ, amely ugyanakkor megfordítja a nézőtér és a nézett dolog viszonyát, miközben a rácsozat akár a börtönmetaforára is utalhat, amely József Attilától és Szabó Lőrinctől kezdve a magyar modernség egyik legfontosabb alakzata.) Minderről hosszasan lehetne értekezni, de most az a fontos, hogy az István, a király idei változata eljutott odáig, hogy a jó értelemben vett kulturális eklektikusságot komplex rendezői stratégiával és markáns értelmezői műveletekkel társította. Így olyan gazdag asszociációkat keltő vizuális-akusztikus anyaggá változott a kultikus rockopera, amely a képek és a hangok áramlásának beindításával túllépett a mű korábbi olvasatain. Párhuzamos mintázatot emlegettem, s talán világos, miért. Augusztus 20. most arról (is) szólt, hogy felborulhatnak a hierarchiák, a különféle zónák összeérhetnek, a mozaikok újrarendezhetők. Az Everdance Táncszínház Peronja és az Alföldi-féle István, a király egyaránt – bár más-más módon – jó példa volt erre a kultúrafelfogásra. Folytatódjon csak a tánc. H. Nagy Péter