Tánc, fények és öt ajtó

AJÁNLÓPozsony. A budapesti Villa Negra Productions rendhagyó módon Pozsonyban mutatja be Five Doors (Öt ajtó) című új fény- és táncshow-ját.

AJÁNLÓ

Pozsony. A budapesti Villa Negra Productions rendhagyó módon Pozsonyban mutatja be Five Doors (Öt ajtó) című új fény- és táncshow-ját. A műsor egyedülálló módon ötvöz különböző tánc- és zenei stílusokat – nem hagyományos táncszínház, hanem egy olyan látványos revü, amelyben megfér egymás mellett a hip-hop és a magyar vagy az ír néptánc, a charleston és a diszkó.

A színpadkép egyenértékű a koreográfiákkal, létrehozásához a legkorszerűbb intelligens LED-fényforrásokat használták fel. A címben jelzett ajtók a speciális megvilágításnak köszönhetően felerősítik az egyes jelenetek hangulatát. A műsor koreográfusa Gothár Réka és Bakonyi Péter, a táncosok között pedig ismert magyar társulatok tagjai mellett Európa egyik legjobb breaktáncosa is megtalálható. Jakab Pétertől, a Villa Negra Productions képviselőjétől megtudtuk, hogy a díszletet kivitelező csapat több hollywoodi film, például az Amerikai rapszódia, A cég, A púpos, a 47 Ronin és a Borgiák sorozat díszletéért is felelős, a producer pedig Magyarország egyik legnagyobb filmstúdiójának, egyben a világ egyik legelismertebb díszletgyártó vállalatának alapítója.

A Five Doors a bemutatót követően több dél-szlovákiai városba is ellátogat a hónap folyamán. A pozsonyi premier időpontja október 4., helyszín a Tower Stage színház, ahol 19 órakor kezdődik az utazás, amely új kapukat – vagy ha úgy tetszik, ajtókat – nyit a tánc végtelen univerzumába. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?