Tanácsok kezdő tollforgatóknak

<p>A New York-i Gotham Irodalmi Műhely oktatói arra vállalkoztak, hogy egy hasznos kis kézikönyvet állítanak össze azok számára, akik a prózaírást komolyabban szeretnék művelni.&nbsp;</p>

 

A tanárok Alexander Steele-lel, az iskola dékánjának vezetésével szerkesztették a Kezdő írók kézikönyve című kiadványt. A szerzők rögtön a címlapon jelzik szándékukat: Minden, ami egy jó novellához és regényhez kell.A prózaírás leglényegesebb összetevőit taglalják a könyvben, fejezetekre bontva: szereplők, cselekmény, nézőpont, leírás, párbeszéd, helyszín és ritmus, hang, téma, átdolgozás. A könyv záró részében pedig kérdéseket állítottak össze az egyes fejezetekkel kapcsolatosan. A könyv szerkesztője, Alexander Steele írta az indító fejezetet, melyben az irodalommal mint a fikciók kifejezési eszközével foglalkozik. A szerző leszögezi, hogy a regény általában legalább nyolcvanezer szóból áll, természetesen egy átlagos terjedelmű munkát véve alapul. Ezzel szemben a novella nem hosszabb tizenötezer szónál. Még mielőtt az olvasó képzeletbeli vitába bocsátkozhatna az amerikai irodalmárral, azonnal jön a kiegészítés: nem lehet szigorúan megszabni, hogy hány szóból álljon egy-egy novella, illetve regény. Mert születtek nagyszerű regények mondjuk 220 oldalnyi terjedelemben, és írtak novellát például nyolcezer szó felhasználásával is. Steele nagyon jelentősnek tartja az ötletet egy-egy novella vagy regény megírásához, mondván: ezerféle ötlet lehet az alapja egy jó műnek. Victor Hugót hozza fel példaként, aki a Notre Dame című monumentális regényét arra alapozta, hogy egy kőbe vésve megpillantotta a sors szó görög megfelelőjét. Steeleazt javasolja, hogy „az ember arról írjon, mit ismer”.A lényeg az, hogy az író a történetet a való életnél jobban mesélje el. A további fejezet a szereplők kiválasztásának fontosságát részletezi. Nem egyszerű a szereplőválasztás, s a jó író egyik ismérve, hogy életet lehel szereplőibe. A szerző szerint ügyelni kell arra, hogy figurái ne legyenek sztereotipek, például a rossz fiú ne mindig csak rossz fiú legyen, mert bizonyára akadnak pozitív tulajdonságai is. Az egyes szereplőket tetteik, beszédük, külsejük és gondolataik alapján mutathatja be a szerző az olvasónak. A történetek leírásánál egyebek között ügyelni kell arra, hogy nem szabad minden részletet belesűríteni. A nagy írók is legtöbbször rengeteg vázlattal, többszöri átírással alkották meg legjelentősebb műveiket. Ez viszont nem feltételezi, hogy a vázlatnak minden egyes mozzanatot tartalmaznia kell. „…a cselekménynek nem kell azelőtt összeállni, hogy nekilátnánk írni,” állapítja meg David Harris Ebenbach, a cselekményről szóló fejezet szerzője. Nagyon hasznos a könyv negyedik fejezete is, amely a nézőpont kérdését taglalja. Ez a kérdéskör négy dolgot érint: ki beszél, a narrátor-e vagy egy szereplő, kinek a szemén keresztül látjuk az eseményeket, kinek a gondolataihoz férkőzhet közel az olvasó, milyen távolságból szemléljük az eseményeket. A továbbiakban szó van a párbeszédek szerepéről, terjedelmük fontosságáról, a dialektusok használatáról, az időzítésről, a mondatszerkezetekről, a metaforákról… S hogy milyen formát választottak a szerzők a könyv elméleti összetevőinek gyakorlati alkalmazásához, vagyis az „azonnali” tollragadáshoz? Az egyes fejezetekben mindig jelzik: „Az olvasón a sor!” Ekkor kell konkrét feladatokat megoldaniuk az olvasóknak. A könyv függeléke Raymond Carver Katedrális című novelláját tartalmazza, mégpedig azért, mert a szerzők konkrét alkotáson akartak rámutatni valamennyi elemre, amely egy jó novella ismérve. A Kezdő írók kézikönyve értékes, hasznos összeállítás, bátran ajánlható nem csupán „zöldfülűeknek”, hanem magukat már befutottnak valló „mestereknek” is. S ha a magyar szakos tanítók, tanárok veszik kezükbe a könyvet, ők is rengeteget tanulhatnak belőle a fogalmazás- és a kommunikációelméletről, valamint -gyakorlatról.Susla Béla 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?