Talpukkal az ég felé forduló lábak, egzisztenciális dimenziókkal

A második világháború utáni szlovák képzőművészet legizgalmasabb korszakából nyújt keresztmetszetet a Gyűjtőszenvedély című kiállítás, mely április 15-ig látható a pozsonyi Mirbach-palota második emeletén.

Az 1957 és 1970 között keletkezett alkotások kizárólag magángyűjteményekből származnak, nem egy közülük a szlovák művészet fejlődésének fontos állomását képezi. A közel száz művet tartalmazó válogatásban a hazai gyűjtői hagyományoknak megfelelően a festmények és szobrok dominálnak, ezeknél kisebb arányban szerepelnek a Csehszlovákiában éppen a hatvanas években megjelent objektek, kollázsok és installációk. A kiállítás célja ráirányítani a közönség és a potenciális gyűjtők figyelmét a hatvanas évek máig provokatív képzőművészetére, és hogy ezen időszak termésének gyűjtése a nyugati, de akár a szomszédos államokbeli helyzethez hasonlóan vonzóvá és természetessé váljon. A tulajdonosok között intézményeket és magánszemélyeket egyaránt találunk, a legfontosabbak közé az Első Szlovák Befektetési Társaság, a SOGA aukciós ház, valamint Ivan Melicherčík kollekciói tartoznak.

Mindjárt az első teremben az emlékezetes 1968-as év körül keletkezett műveket találjuk. Ez az az időszak, amikor a hazai művészet fejlődése szuverén módon szinkronba került a nyugati, neoavantgárd tendenciákkal, és egymás mellett párhuzamosan volt jelen többek között a konceptualitás, a kinetizmus és a neoszürrealizmus. Azonban még a hatvanas évek viszonylag szabad légkörében, a prágai tavasz idején is a progresszív művészek többségét legfeljebb megtűrte a gyanakvó állami kultúrpolitika. Ez a különös helyzet, a művészek bizonytalan státusa, az alkotás szabadsága, de egyben a korszerű művészet hivatalos mellőzése már 1968 körül, a normalizáció előtt bizonyos kritikai jelleget eredményezett, elsősorban a konceptuális művészetben. A kiállított művek közül Július Koller képein, pontosabban képellenes képein (antiobraz) érezhető a legjobban ez a társadalom- vagy inkább rendszerkritikai, ironizáló attitűd, így például a Jelszavak a falakon címűn, melyen számos más frappáns utaláson kívül az Ideológia és a Zoológia felirat fedi egymást. Ugyanebben a teremben áll Stano Filko oltára, amely a pop-art és a szituacionizmus kettős, egymástól látszólag távol álló szemszögéből is értelmezhető, mint a profán (erotikus) és a szakrális viszonyát, valamint a valóság átélésének lehetőségeit elemző mű. Ebbe a vonulatba sorolható még Alex Mlynárčik finom erotikájú, szellemes alkotása, a Teodóra császárné és kísérete, valamint Rudolf Sikora Topográfia című epoxid-reliefje 1970-ből.

A második teremben az ötvenes évek végén nagy port kavart Galanda-csoport művei foglalnak helyet. Ezekben a klasszikus szlovák avantgárd hagyományaihoz híven a modern izmusok formanyelve a szlovák folklór motívumaival lép harmonikus szintézisbe. A csoport tagjai közül a népies ihletettség leginkább Laluha és Barčík képein, valamint Kompánek és Rudavský faszobrain érezhető. Paštéka, Čunderlík és Krivoš festményei ezzel szemben az akkoriban a cseh művészetben elterjedt lírai, expresszív absztrakció jegyében fogantak.

A Galanda-csoport után, a hatvanas évek elején színre lépett művészek közül Rudolf Fila, Jozef Jankovič és Eduard Ovčáček neoszürrealista alkotásai következnek. Jankovič azon kevés progreszszív szobrász közé tartozott, akinek a hatvanas években sikerült állami megbízásból több jelentős köztéri emlékművet alkotnia. A tárlaton szereplő Zuhanás című plasztika is jellegzetes stílusát tükrözi: felsőtest nélküli, talpukkal az ég felé forduló lábak sorából áll, ami humoros és egyben nyomasztó benyomást kelt. Jankovič művei, bennük az arcok, fejek hiánya és az önmagukban meredező végtagok a groteszk hatáson túl mindig mély, egzisztenciális dimenziókat feszegetnek, és a társadalmi reflexiót sem nélkülözik.

A hatvanas évek szlovák képzőművészetének fontos vonalát képezi az elsősorban Milan Dobeš nevével fémjelzett neokonstruktivizmus. A kiállításon Dobeš optikus-illuzionista kollázsain kívül Štefan Belohradský objektjei, Alojz Klimo geometrikus-absztrakt festményei és Miloš Urbásek pop-artot súroló, lettrista képei képviselik ezt az irányzatot.

Az utolsó teremben a harmincas-negyvenes években fellépő nemzedék kapott helyet, az itt található alkotások közül kiemelkedik a szlovák avantgárd nagyaszszonyának, Ester Šimerovának három festménye, és Koloman Sokol Prometheus című, 1966 és 1969 között keletkezett tusrajza.

A tárlat csupán tizenhárom éves idősávot taglal, de a művek és a megoldások sokszínűségéből látszik, hogy ez a tizenhárom év mennyire dinamikus korszaka volt a hazai képzőművészetnek. A kedvező történelmi helyzetben az addig gyakran provincializmussal vádolt szlovák művészetben egyszerre olyan alkotások születtek, amelyek közül ma nem egy bármely nyugati gyűjteményben megállná a helyét.