Kultúra

Találd ki, rajzold le, valósítsd meg, oszd meg!

Kovács Norbert Cimbi (51) néptáncos és koreográfus életútja összeforrt a hagyományőrzéssel. Pályájának kezdete Ajkához kötődik, munkája Kiscsőszön teljesedik ki. A falu vezetőjeként és a népi kultúra ápolójaként sokaknak mutat példát. Így vall életéről.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2022. július 31. 11:55

Találd ki, rajzold le, valósítsd meg, oszd meg!
(Fotók: Váradi Levente)

Édesanyám kiscsőszi, édesapám a felvidéki Zselíz külterületén, Szodón született, később – a hírhedt lakosságcsere nyomán – családja Kertára költözött. Édesanyám kereskedőként, apám üvegfúvó szakmunkásként kereste kenyerét. Nem lehetett könnyű fiatalsága apámnak, tizennégy évesen a kertai vasútállomásra járt ki gyalog, s ült fel a hajnali vonatra, hogy időre beérjen az ajkai üveggyárba. Szüleim Ajkán ismerkedtek meg, összeházasodtak, s még születésem előtt albérletbe költöztek Devecserbe. Ott jöttem a világra. Nem sokkal ezután Ajkára kerültek, szintén albérletbe. Egykori lakóhelyüket azóta lebontották, s helyébe négyemeletes szocreál épületet húztak fel.  Egy év után az üveggyár Ajka-Tósokberéndi lakótelepén kaptunk emberhez méltóbb lakást. Itt jártam óvodába, itt végeztem el az általános első két évét. Később – az üveggyár támogatásával – a belvárosba települtünk át: a panelházi nagyobb lakásban a már öttagúra növekedett család is jobban elfért.

Kiscsőszre anyai nagyszüleimhez jártunk ki gyakran, a nyári vakációt is ott töltöttük. Nagyon megszerettük a települést, kettős hatás ért bennünket, városi gyerekként falusi lelkületben nőhettünk fel. Legnagyobbként nagyon sokat segítettem a háztájiban s a külterületen. Kapáltunk, szénát hordtunk, elrendeztük az állatokat, fafűrészelésben jeleskedtünk. Szép lassan gyerekként nőttünk bele a gazdálkodásba. A régi paraszti életforma még élt, akik itt maradtak a faluban, azok szorgalmasan tették a dolgukat.

01

A hagyományos vallásosság átszőtte a parasztok mindennapjait és ünnepeit, az idősek keményen őrizték a katolikus tradíciókat. Nem ülhettünk például az asztalhoz ima nélkül, lefekvés előtt megköszöntük a napot Teremtőnknek. Vasárnaponként és ünnepnapokon mindig megtelt a templom. Ez a lelkület napjainkra megváltozott, a fiatalok ugyan katolikusnak vallják magukat, de azért átrendeződött az élet: a vasárnap is munkanappá degradálódott, így a padsorokban javarészt idősebbek ülnek.

Nagyszüleim is hívő emberek voltak, jómagam viszont nem szerettem templomba menni, mert a vastag falak között nagyon fáztam, s bevallom, igencsak unatkoztam a barokk hosszúságú prédikációk alatt. Ajkán egyébként – szüleim munkája miatt, s mivel szinte mindenkinek párttagkönyv lapult a zsebében, valamint apám a szocialistabrigád-mozgalomban és a szakszervezetben is aktívan vett részt – nem járhattunk templomba.

02

A karácsony elsősorban az ajándékok miatt maradt meg bennem, és mind a mai napig emlékszem a kiscsőszi adventi készülődésre. Nagyapámnak nem volt úri „box­csizmája”, az ünnepi lábbeli alkalmatosságot a bakancsára kellett rápatentolnia, viszont e csizmaszár mindig fényesen ragyogott. Természetesen mindenki elővette ünnepi öltözékét. A betlehemezés szokása is élt, még őrzöm a kicsi, kézzel készített, faragott szobrocskákkal díszített betlehemet, amivel a nálam kicsit idősebb generáció gyermekei keresték fel a házakat. A betlehemezők pénzt ritkán kaptak, inkább szíves kínálásban lehetett részük. Ezekről fotó-videó nem maradt, de képet alkothatunk az akkori szokásokról, ha elmélyedünk olyan hangfelvételekben, mint Nagy László–Víg Rudolf–Szécsi Margit téli népszokásokat feldolgozó anyagai. Nálunk e tradíciók eltűnésében közrejátszott, hogy az iskolázott fiatalság – a közösségi élet mozgatói – már nem jöttek haza. Nehéz kimondani, hogy az igénytelenebbek maradtak meg a faluban. Nagyon sok volt például az agglegény, aki a kocsma falát támasztotta. Ez a szomorú családi állapot egyrészt a vallásból származó belterjességből fakadt: tőlünk nyugatra református falvak voltak, a lakosságuk elkülönült. Az ötvenes-hatvanas évekig még skandalumnak számított, ha a kiscsőszi legény átjárt udvarolni a kálomista falvakba. Somló vidéke ugyan katolikus volt, ott viszont a kulturális-anyagi különbségek szabtak szó szerint „határt” a széptevésnek. Egy másik jelenség, a lányok közül sokan vonultak zárdába, így a „kínálat” tovább szűkült.

A húsvéti jeles napok emléke szin­tén megmaradt. Templomba mentünk, nagyon vártuk a hétfői locsolkodást. Megmosdatva, ünnepi gúnyában indultunk útnak, szép régi – nem a mai jellemzően poénos – locsolóversekkel kerestük fel a lányokat. „Szépen kérem az anyját, adja elő a lányát, hadd locsoljam a haját, hadd nőjön nagyra, mint a csikó farka, annál is nagyobbra, mint a Duna hossza! Szabad-e locsolni?” – cseng most is a fülemben. A piros tojást a felnőttebb férfiak is lelkesen gyűjtötték, majd a kocsmában találkoztak. Az akkori méretes kétforintosokkal célba vették a piros tojást, és az nyert, akinek érméje beleállt a tojásba.

03

Kiscsősz – nevében is látszik – szolgáló falu volt, lakosai sokáig jobbágysorban tengődtek, meg kellett küzdeniük a mindennapi betevőért. A rábaközi településekkel ellentétben például, a faluban nagygazdaház csak kettő akadt. Ez a szűkösség a táplálkozási szokásokra is kihatott. Reggelenként vastagon megkent szilvalekváros kenyeret kaptam, amit ujjnyi vastag kristálycukorral hintettek meg: e kalóriabombával egy fél napot kibírt a gyerek is és a felnőtt is. Délben a tejfölös krumplileves, a tejfölös bableves, a lisztből, sóból, vízből gyúrt lapos pogácsa, főzelékfélék kerültek az asztalra, csak hétvégékre jutott húsétel.  Mind Ajkán, mind Kiscsőszön az ünnepeken hagyományos étkeket – karácsonyi halászlé, töltött káposzta – főztek, s a sütemények gazdag választékát is élvezhettük gyerekfejjel.
A munkaszokásokra, az ősi kézi praktikákra is jól emlékszem.

A munkának még megvolt a becsülete, volt például egy ezermester, aki az esztergálástól kezdve a villanyszerelésen át a kosárfonásig mindenhez konyított. Mások különösen míves szerszámnyeleket faragtak ki bodzafából. A kötélverés gerebenezett kenderből, a demizsonfonás, a papucskészítés csuhéból ugyancsak ügyes kezeket igényelt. A mostani háztáji művelés is ebből a régi tudásból merít.

04

Mint minden ajkai fiatal, én is sok mindent kipróbáltam. Volt, ami sikerült, de értek kudarcok is. Lelkesen dzsúdóztam, pingpongoztam, trombitáltam, a bányász fúvószenekarban is játszottam. Egy eléggé „harlemi” osztályba jártam, az igénytelenség jellemezte a közösséget, a későbbi osztálytalálkozókon konstatáltam, hogy a legtöbben nem sokra vitték. Divat volt – iskola előtt – végiglopni a boltokat, sokan csokival telt táskával érkeztek az alma materbe. Ebben versenyszellem is uralkodott. Jómagam két tűz közé szorultam: édesanyám kereskedő volt, s az ő boltját is gyakran megdézsmálták, viszont a „betyárbecsület” hallgatásra intett.

1981-ben egy házaspár, Nagy Erika és Fülöp László érkezett Pápáról, az Ajka–Padragkút Táncegyüttes vezetését vállalták el. Az elnevezés egyrészt a városra utalt, másrészt a régebben önálló, mára Ajkához csatolt település nevét viselte. Jó pedagógiai érzékkel a potenciális jelentkezők körében elhintették a várható utazások, s a külföldi fellépések lehetőségét. Nagyon ügyesen szervezték a gyermekcsoportot, s egy osztálytársammal én is jelentkeztem a csapatba. A már említett iskolai közösségben ez nem vetett jó fényt ránk, el is neveztek minket „népirotyotyósnak”. A táncközösség mindenért kárpótolt, nagyon sokféle dolgot csináltunk, s messzebbre is eljutottunk a nyolcvanas években, amikor keveseknek adatott meg az utazás élménye. Repertoárunkban a viszonylag egyszerű dunántúli csárdások, ugrósok domináltak, inkább gyerekjátékoknak tűntek, mint koreografált daraboknak. Általános iskolákban, kultúrházakban, zászlólobogtatós városi ünnepségeken az Ajkai Hőerőmű, vagy a padragi bánya rendezvényein léptünk fel. Május 1-jén a dísztribün előtt – az ávós múltú Böröcz elvtárs karlengetésére viszonzásul cifra táncot lejthettünk. Érdekes, a rendszerváltás után is megmaradt a baloldali városi vezetés, s mikor mi az együttes fejlesztéséhez kértünk fenntartói segítséget, gyakran megkaptuk, hogy a városnak nincs szüksége profi társulatra.

05

1992-ben kineveztek az együttes vezetőjének, s szembesülnöm kellett a szomorú ténnyel, hogy a tánctudásom nagyon hiányos. Rá­ébredtem, hogy a technikai dolgokhoz jól értek, de ez csupán színpadi látványelem, nem azonos egy mezőségi vagy egy felvidéki tánc autentikus előadásával. A felismerés nyomán szisztematikusan kezdtem el táncot tanulni néhány ajkai fiatallal. Akkor már elterjedtek a videókazetták, s gyakran megfordultunk a Magyar Művelődési Intézet néprajzi médiatárában, akkori nevén a Néptáncosok Szakmai Házában. Az intézményben sok segítséget kaptunk Neuwirth Annamáriától, Vas János Panyigától, és Vavrinecz Andrástól, percenként négy forintért másoltattuk a videóanyagokat. E filmek tanulságul szolgáltak számunkra, tátva maradt a szánk, hogy például Kalotaszegen milyen legényeseket táncolnak a hetvenes éveikben járó emberek. A Hungaroton lemezek között is szemezgettem, olyan kiváló felvételeket vettem meg, mint a Téka, Kalyi Jag és az Élő népzene lemezsorozat. Elkezdtem behatóbban foglalkozni tájegységek zenéivel-táncaival is. Nagyon szerettem a Szászcsávási Bandát, Szántó Zoltán népszerűsítette itthon őket, s a Quint Kiadó is előrukkolt egy válogatásukkal.

Átgondolt tanulásunkkal a korábbi – operettes, csapkodós, „ma­gyarosch” felfogásunkhoz képest – nagyot léptünk előre. Munkánk gyümölcse a 90-es évek végén ért be, amikor a balatonföldvári néptáncfesztivált, a Dunántúl legrangosabb néptáncversenyét hat éven keresztül mindig mi nyertük meg. A siker visszaigazolta, hogy jó úton haladunk, hiszen e verseny zsűrijének elnöke a neves néptánckutató, Pesovár Ernő volt, s a döntnökök soraiban is olyan kiváló szakemberek ültek, mint Erdélyi Tibor és Olsvai Imre. Az említettek nagyon sokszor osztották meg velünk is véleményüket, amit természetesen megszívleltünk. Az eredmények nyomán számos meghívást kaptunk, de több turnénk megbukott a városvezetés közönyén. Már akkor is vállalkozó szellemű voltam, így egy civil szervezeti formában láttuk a finanszírozás megoldását, ami elég jól működött. A turnéknak – a világlátás mellett – közösségépítő, összefogó hatása is volt, a közös ügy mellé mindenki odaállt. Ráadásul tagságunkban túlmutattunk az ajkai mezsgyén: az egész kisrégióból, Várpalotáról, Veszprémből, Balaton-felvidékről jártak hozzánk táncosok.
Az aranykorszak 2002-ig tartott számomra – az említett háttérügyek, és a nemtörődömség miatt –, pontot tettem ajkai munkám végére. Számos táncossal folytatni kívántuk a közös munkát, így egy civil alapú együttest verbuváltunk, munkánkat Padragkúton, később Magyarpolányban, s ma már Kis­csőszön folytathattuk. Az Élő For­rás Hagyományőrző Egyesület a fenntartónk, s az elvárásokat is magunk szabhatjuk meg. Több táncegyüttessel dolgozhatok, így – a szinteket figyelembe véve – kezdőknek és profiknak is találunk helyet.

2004 óta élek Kiscsőszön. Szeretek merészet álmodni, de a tervezésben a rugalmasságot is fontosnak tartom. A szellemi irányokat határozom meg mind a szakmai, mind a közösségépítés területén. A lehetőségeket igyekszem kihasználni, s kapcsolataimat is kamatoztatom a közösség javára. Az egyesület minden tagja osztja nézetemet, így már két évtizede dolgozunk teljes egyetértésben. Egy vezérfonal alapján haladtunk előre: megteremteni egy olyan helyszínt és közösséget, amelyre bátran lehet építeni. Elvem, hogy az adott helyszínnek mindig legyen funkciója. Negatív példákból okulhatunk, például egy ide nem messze fekvő település iskoláját kétszázmillió forintból újították fel, mire elkészült, már nem volt iskoláskorú gyerek a faluban. Az épület másfél évtizedig állt üresen, s talán most egy vállalkozás költözhetett be. Mások a Leader Vidékfejlesztő Programra alapoztak meggondolatlanul, s a felhúzott épületek állaga – használat híján – fokozatosan romlik, a felújításra pedig ismét forrásokat kellene keresni.

06

A mi gondolkodásunkban az „élet” állt elől: elkezdtük szervezni a Kiscsőszi Pajtafesztivált, s az addig csendes falu táncos-zenés fesztivállal gazdagodott. A találkozóból később tábor kerekedett, a kezdeti időben például feleségemmel, Beával egy másik házba költöztünk ideiglenesen, s egy tánccsoport foglalhatta el a két szobánkat. Volt, mikor húszan-harmincan szorongtak a falak között, de a hangulat mindenkit kárpótolt.

Ötletben gazdagok voltunk, Somló közelsége a szüreti időszakra is programot kívánt, télen a regölés köré szerveztünk találkozót, farsang időszaka is hívott az együttlétre. Tavasszal egy húsvéti fejlesztő tábor lehelt életet a faluba, így e találkozók évről évre ismétlődnek. Ezeket egészítik ki a gyermekek hétvégi összejövetele. Eljött az a pillanat, amikorra már kinőttük a kultúrházat, s a kiszolgálóhelyiségek sem feleltek meg nagyobb társaság fogadására. Sikeresen pályáztunk, egy rozzant házból múzeumot alakítottunk ki, így a falu múltjából megmaradt tárgyakat is szakszerűen gyűjthettük össze. A pajta döngölt földjét ledeszkáztuk, így született meg az első nagyobb tánctér, ami már a táborokat is ki tudta szolgálni.

A következő pályázati ciklus még eredményesebbnek mutatkozott. Felkészült pályázatíróinknak és a kedvező megítélésünknek köszönhetően megnyithattuk a táncházunkat, a kézműves alkotóházunkat, és a pajtát is felújítottuk. Megvalósult az álmunk, a falusi hagyományokat ápoló, őseink lelkületét megőrző, de a modern a kor követelményeinek megfelelő kulturális központot hoztunk létre. E tereket úgy alakítottuk ki, hogy ne zavarják az itt lakók nyugalmát, ne bontsák meg a közösség belső rendjét. A sikereink nem vakíthatnak el, az egyensúly megtartására törekszünk, a falu léptékében gondolkodva léphetünk mindig előre. A vendégeket is megválogatjuk.

2019 óta polgármesterként is felelősséget érzek a közösségemért, megválasztásom céljainkat igazolja. A falu „előrenéző” rétege kiutat, a falu népszerűsítését látja kezdeményezéseinkben. Gazdasági tényezővé is váltunk, munkalehetőséget szavatolunk, a falu munkaképes lakosságából szinte mindenki kötődik valamilyen módon hozzánk. Van, akinek a házát béreljük ki, a panzióba vendégeket hozunk, a boltban, a kocsmában mindig van „kuncsaft”. A mosogatást, rendben tartást, takarítást ugyancsak a helyi lakosok végzik. A környékből olyan értelmiségi munkatársakat szólítottunk meg, akik ugyancsak gazdagítják tudásukkal programjainkat.
Az 1996-os millecentenáriumra készülve az akkori országgyűlési képviselőnk kérte, hogy a civil szervezetek álljanak elő olyan programokkal, amelyek méltók a jeles évfordulóhoz. A feladat megmozgatta a fantáziámat, s papírra vetettem egy tervet. A közelben lévő Bakonygyepesre látogattam el gondolatban, ahol az éppen eladó libatelepet vertikálisan folklórcentrummá alakítottam át. A döntéshozók persze megmosolyogtak. Ha elővesszük most a skiccet, kísértetiesen hasonlít a megvalósult kiscsőszi kulturális központra.

Az eredményeink másokban is megfogantak, egy fiatalember fejébe vette, hogy valami hasonlót hoz létre a Bakonyban fekvő Tésen. Azóta alpolgármesterként a Bakonyi Vigasság Nemzetközi Hagyományőrző és Folklórfesztivált valósította meg, s egy kézműves alkotóházuk is felépült közben. Egy szekszárdi barátom egy Duna-parti kis faluba adaptálja az itt látottakat.

Itt egy pillanatra megállok, s visszagondolok a kezdetekre. Megvalósult egykori szándékom: találd ki, rajzold le, valósítsd meg, oszd meg!

Lejegyezte: Csermák Zoltán

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
A hagyományos számlaszámok helyett jön az IBAN

Csalóka energiaszámlák

Hőségriadó Magyarországon is

Visszatér a kánikula! Riasztást adtak ki extrém hőség miatt holnapra!

dac

A Dukla csak ijesztgetett, a DAC simán nyert a MOL Arénában

iskola

ÖSSZEFOGLALÓ: Ez várható a következő iskolaévben!

filmfalimf

A sár és mocsár négy napja

új szó

Miről ír a hétfői Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.