Sztálint temetik Velencében

Velence idei mustráján a holland, litván és cseh koprodukcióban forgatott Állami temetéssel van jelen, s bár versenyen kívül vetítik a filmet, óriási nemzetközi érdeklődés övezi. Loznyica dolgozata ugyanis „a brutális grúz”, „a kaukázusi sátán”, „a privát szörny”, Joszif Visszarionovics Sztálin temetését idézi meg. „Nagyszabású, rettenetes, groteszk színház” – így jellemzi a rendező azt a négynapos gyászszertartást, amely az esemény kapcsán Berlinben, Varsóban, Prágában és az akkori Szovjetunió nagyvárosaiban zajlott. A film Sztálin halálának hírül adásától a Vörös téren zajló temetésig követi nyomon a történéseket. Dátum szerint: az 1953. március 5-e és 8-a között megörökített képsorokat veszi alapul, amelyek a szovjet kormány elrendelésére A nagy búcsúzás című híradófilmhez készültek, de a kilencvenes évekig hét lakat alatt őrizték őket.
Sztálinról és haláláról több film született az elmúlt évtizedekben. A legbelső körök című olasz–amerikai–orosz történelmi dráma Andrej Mihalkov Koncsalovszkij neve alatt ugyan Ivan Szansinról, Sztálin mozigépészéről szól, aki folyamatosan vetítette a diktátornak a betiltott szovjet, német és hollywoodi filmeket, de a vezér alakját is közel hozza. A sztálini tisztogatások szele aztán, mint később kiderült, a mozigépész családját is elsöpörte. Szansin éveket töltött Joszif Visszarionovics híres börtönrendszerében, a Gulágon.
Ivan Passer, az Amerikában élő cseh rendező 1992-ben amerikai–magyar összefogással, Sztálin címmel, Robert Duvall főszereplésével rendezett kiváló játékfilmet, amelyben a vezér unokája, Anna Allilujeva szemszögéből elevenedik meg a 20. század egyik rettegett alakja, a Szovjet Kommunista Párt főtitkára, aki emberek millióit küldte a halálba. A felvételek jelentős része Moszkvában, a Kreml termeiben, Lenin dolgozószobájában és a Vörös téren készült, de Budapesten is forgatott a stáb. 
Armando Iannucci angol rendező 2017-ben angol, francia, belga, kanadai és amerikai pénzből forgatta le a Sztálin halála című játékfilmjét, amelynek elején már haldoklik a vezér, és kitör a pánik, a fejetlenség az országban. Hruscsovnak és a vezetés többi tagjának ki kell találnia, hogyan tovább. Ki szerzi meg a hatalmat a kommunista birodalom felett? Kitől kell rettegni ezek után? Nem lesz Gulág? És kötél általi halál? Hruscsov szerepét Steve Buscemi játssza, Molotovot Michael Palin.
Sztálin temetéséről a mai napig a legértékesebb felvételeket egy amerikai őrnagy, Martin Manhoff készítette, aki az amerikai katonai attasé asszisztenseként dolgozott Moszkvában, és a nagykövetség erkélyéről örökítette meg az 1953. március 9-ei temetést. Ez az egyetlen (16 mm-es, színes) film a diktátor temetéséről, amelyet nem koboztak el a szovjet hatóságok. A nyugati médiumok csak Moszkvától kapott felvételeket közölhettek az eseményről. Borús ég alatt menetelnek a katonák, repülők húznak át a Vörös tér felett, vörös lepel fedi a koporsót, de van rajta egy kis ablak, hogy látni lehessen a halott arcát. A politbüro tagjai lépdelnek a koporsó mögött, a téren már hatalmas a tömeg, mindenki hallani akarja a búcsúbeszédeket, és látni akarják, ahogy Sztálin bebalzsamozott testét elhelyezik a Lenin-mauzóleumban. Manhoff több mint két évet töltött Moszkvában, 1954-ben kémkedéssel gyanúsították, ezért el kellett hagynia az országot. Tízperces filmjét egy történész találta meg az Egyesült Államok északnyugati partján, egy régi autószervizben, leragasztott dobozokban.
Loznyica az Orosz Állami Archívumban találta meg a szovjet kormány által betiltott A nagy búcsúzás teljes anyagát. 
„Filmemmel, az Állami temetéssel lehetőséget akartam teremteni a nézőknek, hogy a történések sűrűjében érezhessék magukat. Az én nemzedékem már nyíltan beszélhet mindenről – nyilatkozta Loznyica Karlovy Varyban –, de az előttem járó generáció, beleértve a szüleimét is, még fájdalmas emlékekkel küzd, amikor a sztálini éra kerül szóba.”
Loznyicát kemény fából faragták. Játék- és dokumentumfilmjeivel óriási viharokat kavar Ukrajnában és Oroszországban, de a nagyvilágban is. Legutóbbi játékfilmje, A per (Kafkához ugyan nincs köze, de nem véletlen a címválasztás) a harmincas évek Moszkváját, ahogy ő fogalmaz: „a gyilkosok paradicsomát” mutatja be, ahol a gazdasági élet vezetői ellen indítottak kirakatpert. Az ellenük felhozott vád az volt, hogy szabotázsokat követtek el, és meg akarták alapozni a kapitalista rendszert. Eddig sosem látott archív felvételek szólnak erről is.
Következő filmje a Babi Jar lesz, amelyre hat éve gyűjti a pénzt. Ez is a huszadik század egyik gyalázatos fejezetét eleveníti fel. Azt a két napot, amikor 1941 szeptemberében 33 ezer kijevi zsidót végeztek ki. Az ukránok számára mind a mai napig ez is feldolgozhatatlan trauma.