Szorokin szerint most hullt le Putyin álarca

dd

Napjaink egyik legfontosabb orosz írója, Vlagyimir Szorokin hosszú cikket írt a Guardianbe, amelyen történelmi példákkal illusztrálva kifejti, mit tart Oroszország legnagyobb tragédiájának, és elárulja, hogy szerinte miért van bukásra ítélve a jelenlegi orosz vezetés.

Szorokin a kortárs orosz irodalom nemzetközi sztárja és igazi fenegyereke. Sok borsot tört már Putyin orra alá azzal, hogy folyamatosan a hatalom abnormális, kártékony hatásait boncolgatja. Minden újabb könyve egy-egy kalapácsütés a Kreml falába. „Gyakran kérnek tőlem belpolitikai helyzetelemzést, reakciót egy-egy politikai döntésre, vagy hogy jósoljam meg, mi lesz Oroszországban tíz év múlva. Ilyesmihez se kedvem nincs, se képességem. Hiszen nem politikai tanulmányokat írok, hanem történeteket mesélek. De mivel egy író legtöbbször abból merít ihletet, ami körülveszi, muszáj foglalkoznom a diktatúra hatásaival. Mindkét oldal érdekel, az is, milyen érzés a hatalom gyakorlójának lenni, és az is, mit tesz az ember lelkével a beteg közeg, amelyben él” – mondta lapunknak az író 2016-ban. Azóta folyamatosan bombázzák közéleti kérdésekkel, úgyhogy kénytelen volt beleszokni a megmondóember szerepébe. Most viszont saját elhatározásából írt cikket a Guardianbe, Vlagyimir Putyin a hatalom omladozó piramisán ül címmel.

Szerinte a világ mostanáig nem vett tudomást egy folyamatosan növekedő és erősödő szörnyetegről, amely „a saját abszolút tekintélyében, birodalmi agressziójában, a nyugati demokrácia iránti gyűlöletében” pácolódott, valamint abban a rosszindulatban, amelyet a Szovjetunió bukása által kiváltott neheztelés táplált.

Európának most egy új Putyinnal kell tárgyalnia, aki már levetette az „üzleti partnerség” és a „békés együttműködés” álarcát. Szorokin szerint Oroszországban a hatalom egy piramis, melyet még Rettegett Iván épített ki a 16. században, megosztva a népet barátra és ellenségre. „Az Arany Hordával való barátsága meggyőzte arról, hogy Oroszországot csak úgy irányíthatja, ha megszállja ezt az óriási területet. A megszálló hatalomnak erősnek, kegyetlennek kellett lennie.” Szorokin szerint a népnek nem volt választási lehetősége, engedelmeskednie kellett a piramis csúcsán ülő egyetlen embernek. .„Paradox módon az orosz hatalom elve fikarcnyit sem változott az elmúlt ötszáz évben. Ezt tartom országunk legnagyobb tragédiájának” – írja, hozzátéve, hogy ezt a háborút egy olyan ember robbantotta ki, akit megrontott az abszolút hatalom, és „őrületében úgy döntött, hogy újrarajzolja világunk térképét”.

Ugyanakkor úgy véli, a putyinizmus sorsa meg van pecsételve, mert az emberek megértették, hogy ő a demokrácia ellensége. „Pontosan azért támadott meg egy szabad és demokratikus országot, mert az egy szabad és demokratikus ország” – tette hozzá. Szerinte Putyin bukásra van ítélve, mert „új középkort akar, korrupciót, hazugságot és az emberi szabadságjogok lábbal tiprását. Mert ő a múlt. És minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk azért, hogy ez a szörnyeteg mindörökké ott maradjon – a múltban –, a hatalom piramisával együtt.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?