Szomszédolás a Fotóhónappal

Ilyenkor előkelő, rangos kiállítóhelyeken, valamint az újra nyitott, „avantgárd szellemiséggel” lélegző helyszíneken egyéni és csoportos kiállítások sora mutatja be a fotótörténet egy-egy izgalmas, meghatározó fejezetét, villantja fel a kísérleti utakat, hoz el hozzánk távoli, ismeretlen világokat.

Idén Pozsony kiállítóhelyiségeiben harmincöt külön világ épült fel fotópapírból, pontosabban e hordozó anyagra vetült-vetített, objektívvel megörökített látványból. Ez évben a világ két különböző helyszíneire: ide, a közelbe, a közép- és kelet-európai, valamint az igen távoli, a latin-amerikai térség fotós szemmel láttatható érdekességeire fókuszált a Fotóhónap rendezőstábja.

Magyar séta

Lépjünk át előbb a legközelebbi szomszédba, Molnár Zoltán magyarországi fotóművész műhelyé?be, aki pár éve hosszabb ideig ugyancsak szomszédolt: Erdélyben gyűjtögetett képeket. Ezekből látható most válogatás a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének székházában a Roma portrék, Erdély 2002–2005 című kiállításon. S miről üzennek Molnár Zoltán roma portréi? „Nemes egy?szerűségükkel, eszköztelenségük erejével, tőmondatokban állítanak jót mind az ábrázolt személyekről, mind azok világáról.”

Ugyancsak a szomszédba, a Magyar Nemzeti Múzeumba mentek a szervezők, hogy az intézmény gyűjteménye révén a fotóművészet régmúltjából hozzanak ízelítőt Pozsonyba, az Isabella 1856–1931 című kiállítással. A fotográfia korai korszakába révedő tárlat, mely a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában tekinthető meg, a szabadidejében szívesen fényképező Habsburg Isabella hercegnő felvételeiből mutat be félszáz darabot. Maradjunk továbbra is a korabeli Magyarországon.

A Fotográfia Közép-európai Házában megrendezett kiállítás, a Fejezetek a 19. századi magyarországi fotótechnika történetéből ugyancsak a múltba nyúl vissza. A kiállítás kurátora, Baki Péter a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményeire támaszkodva (miként a cím is kifejezi) e művészeti ág kimondottan technikai fejlődését – a képelőhívás, képkidolgozás technológiáinak lehetőségeit prezentálja.

És még mindig itt, a legközelebbi szomszédban maradva, az Osztrák Kulturális Intézetben láthatjuk Fodor Gyula kiállítását, melyen a mozgató agypályákon, illetve az elme körpályáin „bolyonghatunk”.

Távoli mezőkön

Ezek után lépjünk ki e régióból: virtuális repülőúttal pillanatok alatt az óceánon túl, egzotikus világokban érezhetjük magunkat több tárlat révén is. A Sznf téri Művészetek Házában a Nyitott térképek című kiállítás a latin-amerikai fotóművészet 1991-től 2002-ig tartó időszakában készült darabjai közül kínál válogatást. Ugyanezen a helyszínen a karibi világgal, elsősorban Kubával ismerkedhetünk meg Haris Kakarouhas Kubai napló című fotóanyaga révén. Kakarouhas mű?vészeti fotográfiával tizennégy éve közvetít kubai életképeket a világ felé: Kuba – az álló idő tükrében című albuma, amely teljes eddigi életművét tartalmazza, európai kiadói díjat nyert, s Olaszországban, Spanyolországban, Görögországban, Angliában, Franciaországban és Németországban is megjelentették. A kubai fotós kevés esetben választ külső helyszíneket, érzésekkel teli portréin intim belső terekben, otthonaikban kapja lencsevégre a kubai embereket, hogy a háttérrel és a környezettel – falra akasztott festmények, továbbá lámpák, kanapék, ágyak, szőnyegek – is „beszélni” tudjon az egyéni életminőségről. Felvételein Kakarouhas a fénnyel üzen: életképei a sötétből a fénybe, illetve fényre születnek (fénykezelése egyféle jövőigényt, új életminőség reményét is kifejezi).

Fotós sztárok

Mint minden évben, idén is vannak sztáralkotói a pozsonyi fotósünnepnek. Ez évben Carl De Keyzer nem mindennapi társadalmi, szociológiai, emberjogi vonatkozású problémákat és a humánum kérdéseit felvető, elgondolkodtató fotóival hoz legalább olyan egzotikumot, elzártságával-elszigeteltségével távoli világot (természetesen más vonatkozásban), mint mondjuk a latin-amerikaiak. Bizonyára nem véletlen, hogy Zóna című kiállításának fotóanyagát ugyancsak a Sznf téri Művészetek Házában installálták. A „zóna” kifejezés a szibériai szlengben fogságot jelent. Carl De Keyzernek fotósként két év alatt (2000-től 2002-ig) Krasznojarszk harmincöt szigorúan őrzött büntetés-végrehatási intézetébe sikerült bejutnia. Így alkalma nyílt arra, hogy fényképezőgépével „ellopjon” valamit „a sajátos szabályok szerint igazodó és sajátos esztétikájú börtönlét esszenciájából”, dokumentálva a fogvatartottak mindennapjait – amit látott, amit megélt abból kínál ízelítőt a Zóna.

Paolo Pellegrin a másik „világsztár”. Pellegrin idén megkapta a Robert Capa-díjat, amelyet évente „a legjobb olyan fényképekért ítélnek oda, amelyeknek felvétele kivételes bátorságot és vállalkozó szellemet igényelt kül?földön”. A bátor fotográfus bejárta az egész világot, és az emberi szenvedés kegyetlen képeit gyűjtötte fényképezőgépének örök pillanatokat „elleső” mechanizmusába. Pellegrinre 1995-ben figyelt fel először a világ a World Press Photo versenyen, amelyen az AIDS ugandai áldozatairól közvetített közelképeket. De bejárta a konfliktusos térségeket is: járt a Gázai övezetben, Boszniában, Afganisztánban és Szudánban. Képeinek többlete, hogy felvételein egyedi módon, ódon-archaikus fényszórással vonja be az emberi fájdalmat és szenvedést.

Idehaza járva

A fotóhónap révén idehaza is körülnézhetünk „fotósszemmel”. Egyéni és csoportos tárlatokon, jelenben és múltban egyaránt. Az egyik legátfogóbb anyagot a Szlovák Nemzeti Galériában tárták közönség elé: Elveszett idő? – Szlovákia 1969–1989 fotódokumentumokon címmel. A cím önmagáért beszél.

Ha már körülnéztünk idehaza, jártunk a szomszédban, valamint távoli helyeken, ezzel együtt megmártóztunk múltban és a relatív jelenben, tekintsünk a jövőbe is. A legfiatalabb fotós nemzedék sem maradhatott ki a válogatásból: két művészeti iskola, a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskola Fényképészeti és Új Média Tanszékének hallgatói, valamint az Opavai Sziléziai Egyetem Fotográfiai Intézetének növendékei is bemutatkoznak munkáikkal a nemzetközi fotós seregszemlén. Az ő munkáik engednek a leginkább következtetni az elkövetkező évek trendjeinek esetleges alakulásaira.

Harmincöt világba nem tudtunk betekinteni. Ahhoz az érdeklődőknek tessék nyakukba venniük a várost, és személyesen bejárni a fotográfiával teremtett helyszíneket és idősíkokat. Iránytű lehet hozzá a www.sedf.sk.