Szombati vendég: Theodor Pištěk

Fehér galamb című filmjében eleinte csak annyi dolga volt, hogy hitelesen berendezzen egy szobrászműtermet. Vláčil aztán rábeszélte, hogy tervezze meg a kosztümöket is színészei számára. „Ne izgulj, elég lesz, ha trikót és farmernadrágot adsz rájuk!” – biztatta az elsőfilmes festőművészt. Theodor Pištěkkel beszélgettünk, Kelet-Európa egyetlen kosztümtervezőjével, akit díjazott az Amerikai Filmakadémia. Fest még egyáltalán, vagy már letette az ecsetet?Hogyne festenék?! Ezt nem lehet abbahagyni. A hivatali munkát igen, azt meg is utálja az ember. Betölti a hatvanötöt, és boldogan vonul nyugdíjba. Képet festeni még mindig hatalmas boldogság számomra. Mint régen. Az én kezemből úgy fog kiesni az ecset. Majd ha meghalok… Lehetett volna filmszínész is, ha nagyon akarja. Édesapja nyomdokain ügyesen célba ért volna.Épp ezt nem akartam. Az ő nyomában lépdelni. Hallgattam én így is eleget, hogy ha például cipészmester lett volna az apám, aligha kerültem volna be a barrandovi filmekbe. Protekciós gyereknek hittek. Sem a film, sem a színpad nem jöhetett számításba nálam. Egy csipetnyi színészi tehetség sem volt bennem. Eszembe sem jutott, hogy milyen jó lenne kamera előtt állni. Vláčilnak köszönhetek mindent, amit kosztümtervezőként elértem. Ha ő nincs, aligha lett volna közöm ehhez a hivatáshoz. Ő vitt el először a Barrandov filmstúdióba, és amit ott láttam, a valóság és az illúzió egybeolvadását, az valóban mély nyomot hagyott bennem. A díszletek világa, a bevilágított műterem, ahogy a lámpák kereszttüzében életre keltek a kosztümök! Ezt az élményt csak ott élhettem meg. A titok, amely addig rejtve volt előttem és felébresztette a fantáziámat, végérvényesen megfogott. A teljes interjút a szombati Új Szóban olvashatják!