Idén láttam először a Deep Purple-t élőben, a brit rockerek februárban teltház előtt adtak koncertet a Papp László Budapest Sportarénában. Ennek megfelelően nincs összehasonlítási alapom, el sem tudom képzelni, milyen lehetett fénykorában, ha még most is pillanatok alatt tetőfokon pörgő hangulatot képes varázsolni.
Szlovákiában a Deep Purple
Idén láttam először a Deep Purple-t élőben, a brit rockerek februárban teltház előtt adtak koncertet a Papp László Budapest Sportarénában. Ennek megfelelően nincs összehasonlítási alapom, el sem tudom képzelni, milyen lehetett fénykorában, ha még most is pillanatok alatt tetőfokon pörgő hangulatot képes varázsolni. Ian Gillan hangjában van valami megfoghatatlan – évek óta képtelen vagyok rájönni, hogy mi. Az 1968-ban alakult Deep Purple a hardrock egyik vezető együttese, a számos tagcsere ellenére mindmáig a stílus meghatározója. Sokadik fénykorát éli, a 2002-es reinkarnációja óta Ian Gillan (ének), Steve Morse (gitár), Roger Glover (basszusgitár), Ian Paice (dob) és Don Airey (billentyűs hangszerek) alkotja. A legutóbbi, tavaly október 24-én kiadott Rapture Of The Deep című stúdiólemez több kritikus szerint is már-már a zenekar fénykorát idézi, bár modernségében nem veszi fel a versenyt (szerencsére?) korunk rockegyütteseinek hanghordozóival. A zenészek a felvételeket a színes bőrű amerikai rockproducer, Michael Bradford irányításával rögzítették. Az albumot világkörüli turnén mutatják be: Európa után Japán és Ausztrália felé vették az irányt, most pedig visszatértek az öreg kontinensre. A fantasztikus hangulat a két szlovákiai koncerten is borítékolható. Az is jól fogja magát érezni, aki az utóbbi stúdiólemezeket nem ismeri, mivel az újabb dalok mellett természetesen felcsendülnek olyan klasszikusok is, mint a Smoke On The Water, a Hush vagy a Black Night.
Holnap Pozsonyban, 7-én Kassán lépnek fel. (péjé)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.