Szlovákia történelmét bemutató kiállítás nyílt Pozsonyban

<p>A Nagymorva Birodalom összeomlásáig mutatja be a jelenkori Szlovákia területének történelmét egy nagyszabású állandó tárlat első része, amely a héten nyílt meg a pozsonyi várban.</p>

A látogatók 1500 kiállítási tárgyon keresztül ismerhetik meg a közép-európai ország területén a történelem előtti idők és a 833-tól a 10. század elejéig tartó Nagymorva Birodalom időszaka között végbement változásokat.

A tárlat fénypontjai közé tartozik egy Zohorból való aranykarkötő. A csaknem 305 grammos ékszer hajdanán egy germán herceg tulajdona volt és fajtája egyik legértékesebbjeként tartják számon Európában.
    
A tárgyak között szerepel egy nyitrabajnai dísztábla, amelyet a kereszténység első nyomaként tartanak számon Szlovákiában; továbbá a korai és késő bronzkorból való kelta érmék, kerámiák, fegyverek és ékszerek.
    
A szlovák Nemzeti Múzeum szerint írott emlékek hiányában csupán régészeti és antropológiai leletek árulkodnak a mai Szlovákia területének legkorábbi lakóiról. "Ezek azt bizonyítják, hogy az első lakók félmillió évvel ezelőtt telepedtek le a területen" - közölte az intézmény.
    
Az év folyamán újabb részekkel egészítik ki a tárlatot, a közép- és a modern korra, valamint a 20. század óta végbement változásokra fókuszálva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?