A Posonium Polgári Társulás meghívására október 16. és 21. között ismét hazánkban turnézik a világ számos országában nagy sikerrel szereplő budapesti Honvéd Táncegyüttes.
Színpompás Magyar rapszódia
Somorján és Galántán az esti előadásokon kívül a diákok részére az együttes művészeti igazgatója, Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus szövegvezetésével táncokkal illusztrált, az ezeréves magyar történelmet bemutató Rendhagyó történelemóra előadások is lesznek.
Az együttes repertoárján mintegy ötven produkció szerepel; a monodrámától a zenekari koncertig, a táncjátékoktól a zenés vígjátékokig. Az együttes rendszeres résztvevője és közreműködője a legjelentősebb magyarországi kulturális eseményeknek: a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, a különböző nyári szabadtéri rendezvényeknek, például a millenniumi Sokadalomnak, a Magyar Tánc Évszázadainak, a Duna Rapszódiának. A Honvéd Táncegyüttes gyakran szerepel külföldön is, olyan jelentős események részese volt, mint az edinburgh-i Military Tattoo, a Sevillai Világkiállítás vagy a lisszaboni EXPO.
Alkotásaik alapnyelvezete az egész magyar nyelvközösség néphagyománykincséből ered, de gondosan feldolgozzák Kárpát-medence más etnikumainak, nemzetiségének tánc- és dalhagyományait is. Ezért is szerepelhettek óriási sikerrel a világ majdnem minden jelentősebb színpadán Európában, Amerikában, Afrikában, Ázsiában. Nálunk, a Felvidéken is többször megcsodálhattuk művészetüket, legutóbb egy hónappal ezelőtt a 44. Országos Kulturális Ünnepélyen, Gombaszögön.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.