Színpadra álmodta magát

Gyurkovics Mihályt Cs. Tóth Erzsébet is köszöntötteSzűcs Éva felvételeGyurkovics Mihály most 82 éves. Nyugdíjas, csendesen éldegél, ám ha színpadra lép, újra feléled, energiával, művészet iránti alázattal tele. Legutóbb Nuszbaum bácsiként volt felejthetetlen a Galopp a vérmezőn című Görgey-drámában.

A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma rendezvénysorozata, a Múzeumi Szalon vendégeként a kassai Márai-kávézóban Miklósi Péterrel beszélgetett életéről, szerepeiről, a színházról. Eredetileg eljönni sem akart, meg kellett győzni arról, hogy rosszul hiszi, „az emberek kíváncsisága nem az emberre irányul”. Voltaképpen igaza is volt, hiszen a Thália fiatal művészei nem voltak rá kíváncsiak, a régi jó barátok jöttek el, a tapasztalt, régóta pályán lévő, ma már jobbára nyugdíjas színészkollégák. A pályakezdő fiatalok nem, se a harmincas-negyvenes középgeneráció.

Kisszámú, ám érdeklődő közönségét Misi bá jól elszórakoztatta. Megnevettette, meghatotta, szembesítette egy régi vágású színész krédójával: a színpad iránti lángolással, az egymás megbecsülésével, a művészet iránti szeretettel.

Nagy kaland volt maga az élete is, színészi pályájának fordulatai még inkább. Nyolcévesen már cirkuszt utánzott, tizenkettő volt első amatőr szerepében.

1950-ben a Faluszínház egyik alapítótagja, két évvel később a MATESZ, első magyar hivatásos színházunk egyik frontembere. Egy lerobbant épületben új kultúrát teremtett, hotelszobákban olvasópróbázva, a komáromi közönséget máig felemlegetve. Aztán hirtelen döntéssel új helyszín, új színház, újabb kezdés a semmiből: a kassai Thália Színház, melyhez végig hű maradt.

A karrierje is érdekes. Hősszerelmessel indított, ám gyakran alig kamaszodó gyereket játszott még harmincévesen is, de ha kellett, aggastyánnak is hiteles volt. Sok-sok epizódszerep, még több beugrás, mesejátékok, drámák és komédiák. Tudta és tudja, amit kevesen – jó rendező az epizódszerepre is jó színészt választ, hiszen az apróbb szerepecskék gyakran kulcsfigurák, fontos jelenetek részei. Tudja, hogy a vígjáték fizikailag, a dráma lelkileg fárasztja ki a színészt. Nem vár mást, csak tapsot és a kollégák szeretetét. És nem szereti ma sem, ha dicsérik.

Az 57 színpadon töltött évbe belefért A lusta méhecske mesejáték heréje, a Néma levente Beppója, Az aranyember Krisztyán Tódora. És mennyi karakter még! Apa a Rettenetes szülőkben, Lőrinc barát, később patikárius a veronai szerelmesek tragédiájában, Tudós a Csongor és Tündében, Barakiás zsidó főpap a Caligula helytartójában. Játszott Shakespeare-t, Goldonit, Schillert, Shaw-t, Ibsent, Örkényt, Camus-t és Sarkadit, mai és klasszikus szerzők jó és kevésbé jó műveiben alakított kisebb-nagyobb szerepeket. Kétszeres életműdíjas, a Szlovák Köztársaság Emlékplakettjével is büszkélkedhet.

De nem dicsekszik. Mesél, emlékezik, és ma is lángol a színház iránt. Törékeny testben nagy lélek, betegségnek, öregségnek kiszolgáltatva. Fájdalom gyötri, de nem testi, annak fittyet hány, ha színpadon lehet. Egy a fájdalma: hogy a Thália keltetőjéből sorra elszállnak a fiatal tehetségek máshová, és nem jönnek vissza már.