Színpadi ajándék a férjtől

„Visszajövök” – mondta akkor is, és most úgy tűnik, az exelnök feleségéből újra előbújik a színésznő. Végül is nem tett könnyelmű kijelentéseket. Soha nem nyilatkozta, hogy „ez volt az utolsó szerepem”, vagy hogy „befejeztem”. Dagmar Havlová nem akarta elnyomni magában Dáša Veškrnovát.

Jó színésznő volt, és bizonyára az is maradt. Főleg bohózatokban, vígjátékokban, ahol kettős énjét építhette a szerepbe. A sírni és nevetni egyformán tudó clown figuráját, akinek nem kell sok ahhoz, hogy összetörjön, de egy jó szó is elég neki, hogy újra talpra álljon. Porcelánlányok, Bulldog és cseresznye, Vámpír négy keréken. Három film Juraj Herz rendezésében, amelyekben nagyot alakított. Érdekességként említem csak meg: utóbbiba Tarján Györgyi helyett került be. Herz ugyanis először az akkortájt Kaposváron játszó, külföldön is jól ismert színésznőnek kínálta fel a szerepet, aki éppen akkor kötelezte el magát egy német filmbe. „Ne búslakodjon, majd írok magának egy másik filmet” – vigasztalta szeretett színésznőjét a magyarul is beszélő cseh rendező. Tarján Györgyi be is került aztán Juraj Herz következő filmjébe, A szarkába, Dáša Veškrnová pedig az ő helyébe lépett be a vámpírautós történetbe. Egy moszkvai fesztiválon, valamikor a nyolcvanas évek második felében aztán gyors barátságba került a két színésznő.

„Emlékszem, még hajókázni is voltunk – idézi fel régi élményeit Tarján Györgyi. – Vannak pillantok az ember életében, amikor elég egy cinkos összenézés, és azonnal tudja, hogy a másik is pontosan arra gondol, mint ő. Nino Manfredivel és Alberto Sordival, az olasz komédiák két nagy bohócával szórakoztunk a hajón, anélkül, hogy versengtünk volna egymással. Dáša végig kedves volt, rokonszenves. Nagyon kevés hozzá hasonló emberrel találkoztam az életben. Ránéztem, és tudtam, hogy istenadta tehetség, ezt azonnal megéreztem. Minden rezzenése erre utalt, áradt belőle a báj, a szokatlan szépség. Nyitott volt és közvetlen, az olaszok is imádták őt.”

Három évvel azután, hogy mint Dagmar Havlová már egészen másfajta „szerepkört” töltött be, Juraj Herz volt az első, aki vissza akarta csalogatni a színészi pályára. Stuart Mária szerepét kínálta fel neki az éppen akkor Jiří Menzel vezette Vinohrady Színházban. Mindent beígért a politikai pikantériától sem mentes lehetőséghez Juraj Herz: drága díszletet, parádés kosztümöket, hogy az előadás méltó legyen a first lady egyéniségéhez. Dagmar Havlová boldogan ugrott a hívó szóra. Annál nagyobb sokként érte aztán Jiří Menzel döntése, aki tíz nappal a próbák elkezdése előtt, amikor már a díszlet- és jelmeztervek is készen voltak, lefújta az egészet. Kiderült ugyanis, hogy a színpadkép és a kosztümök, valamint a népes statisztagárda olyan magas kiadások elé állítaná a színházat, hogy abban az évadban már nem is tarthatnának újabb bemutatót. Herz a maga rendezői tiszteletdíját is felajánlotta a produkció kivitelezéséhez, Menzel azonban így sem tudott változtatni a döntésén. Herz dühe egészen a tettlegességig fajult, Dagmar Havlová pedig fájó szívvel beletörődött a megváltoztathatatlanba.

De most újra színésznőként hallat majd magáról. Három színpadi szerep mellett két filmszerepet is vállalt erre az évre. Előbb a Vinohrady Színház közönsége láthatja, méghozzá e hónap végén a Cseresznyéskert Ranyevszkajaként, aztán az Ungeltben A félkegyelmű Nasztaszja Filipovnáját játssza, majd a kínos hercehurca után végül a Bárkában (Divadlo Archa) kikötött Távozásban, Václav Havel friss színpadi művében alakítja a női főszerepet. S bár játékfilmben több mint tíz éve nem játszott, 2005-ben a trencsénteplici fesztiválon a kamera előtt végzett színészi munkáját díjazták A színész missziója kategóriában, tavaly ősszel pedig a filmvígjátékok Nové Město nad Metujiban évről évre megrendezett mustráján tüntették ki korábbi alakításaiért. És tizenkét évvel azután, hogy az Élet a kastélyban című nagy sikerű tévéfilmsorozatban szerepet vállalt, előbb Zdeněk Zelenkával, aztán a New York-i Filmakadémián végzett fiatal rendezővel, Julius Ševčíkkel dolgozik. Zelenka tévéfilmjében – Viktor Preiss feleségeként – egy drámai helyzetbe került anyát formál meg, aki Kanadában veszíti el tizenhat éves fiát. Julius Ševčík cseh-finn koprodukcióban készülő, a múlt században játszódó, sötét thrillerében pedig ugyancsak szokatlan feladata lesz, de ennél több információval nem szolgálnak az alkotók.

A legnagyobb érdeklődés természetesen férje darabját, a Távozást kíséri. „Minden eddigi színpadi művét figyelembe véve ez a legjobb alkotása” – vélekedik Dagmar Havlová. Csak azt nem állíthatjuk, hogy elfogultság nélkül, hiszen még emlékszünk rá, mit ígért neki az exelnök, amikor a boldogító igen után hátat fordított a színészi pályának. „A következő darabomban ő is szerephez jut, csak ki kell várnia.”

És most ennek is eljött az ideje. Színpadi ajándék a férjtől. Évadvégi „most mutasd meg!” Nem biztos, hogy ezt nevezik hálás szerepnek.