Színészek arcképcsarnoka

Dunaszerdahely |

<p>Az írókat, tudósokat, képzőművészeket bemutató arcképcsarnok után most egy olyan kiadványt vehet kézbe az olvasó, amelyben elsősorban két szlovákiai magyar színházunk színművészei, egy-egy kiemelkedő rendező, dramaturg, díszlet- és jelmeztervező, színikritikus, zenei vezető és színházszervező szerepel.&nbsp;</p>

 

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága gondozásában Színházművészet címmel megjelent kiadványt Kolár Péter volt színházigazgató válogatta és szerkesztette, aki első nekibuzdulásában összeállított egy névjegyzéket, amely több mint kétszáz nevet tartalmazott. A dunaszerdahelyi könyvbemutatón elmondta, hogy mivel a kötetbe csak százat volt lehetősége besorolni, fájó szívvel, de kénytelen volt szűkíteni a listát. Rengeteg kérdés merült fel benne, például az is, hogy kit kell érteni „a (cseh)szlovákiai magyar színházi ember” fogalom alatt? „Azt, aki 1918 után itt tevékenykedett, esetleg, aki már itt született, vagy azt is, aki a határon túlról került hozzánk? A besorolás kritériumai között legyen egy olyan objektív, számmal kifejezhető tényező, amelyhez minden körülmények között ragaszkodnunk kell? Például meghatározóvá kell válnia annak, hogy ki mennyi időt töltött el a pályán? S hogyan ítéljük meg azokat, akik rövid ideig tartó szereplésük, ténykedésük ellenére hatalmasat alkottak, az élet azonban pályamódosításra kényszerítette őket? Minél szűkebbre próbáltam húzni a hurkot a névsor bővülése folytán, annál rosszabbul (vagy inkább jobban) jártam. Válogatás közben újabb és újabb, csaknem elfeledett nevek kerültek elő. Ezért bízom benne, hogy ez a kiadvány csak a kezdet, és rövid időn belül előkészül a (Cseh)szlovákiai magyar színjátszás lexikona, amely a lehető legtöbb címszót tartalmazza majd, és a most kimaradt színházi emberek tevékenységüknek megfelelő helyet kapnak benne”.Nagy Erika 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?