Szimbólumok fogságában

„A politika világa nemcsak a valóságé, hanem a vágyaké, az emlékezeté, az álmoké is, akár azt is mondhatnám: legalább annyira, mint az irodalom. Egyszersmind a szimbólumok világa, minthogy az emberek, az emberi közösségek, akár egész nemzetek gondolkodását, érzéseit, következésképp cselekedeteit igen gyakran a szimbolikus értelemben használt történelmi események alapozzák meg” – írja Pomogáts Béla a Szimbólumok fogságában című esszéjében. A nemzeti himnuszok, címerek, nemzeti ünnepek mellett a történelmi események hőseit is említi a szerző a nemzeti szimbólumok között, melyek „igen nagy hatást gyakorolnak az emberek: egész nemzetek gondolkodására és identitására”. A jelképes értelmű eseményekkel persze vissza is lehet élni. Ennek „manipulációs” példájaként említi a szerző az 1907-es csernovai csendőrsortűz százéves évfordulóján felvonultatott szlovák „nemzeti párti” retorikát. Ez a szélsőjobboldali retorika „igen ártalmas mindkét nemzet számára és ártalmas a közép-európai együttélés számára is” – állapítja meg Pomogáts Béla.

Kultusz és kultúra címmel közli a lap Tőzsér Árpád írását, melyben a Kossuth-díjas költő a Fraknói Vilmos-díjjal kitüntetett Mons. Koller Gyula pápai prelátust, a Remény című katolikus hetilap alapító főszerkesztőjét köszönti.

Irodalomtanítás a harmadik évezredben címmel egy Budapesten megjelent kiváló tanulmány?gyűj?temény kapcsán „gyűjti cso?korba” Ardamica Zorán a szlovákiai magyar oktatásügy gondjait. A folyóirat Tények és kérdőjelek a szlovákiai magyar oktatásügyben felcímmel közli a tanulmányt, melyben a szerző nemcsak a kiadványról mondja el véleményét, hanem az egyes javaslatok alkalmazhatóságáról is. Megítélése szerint „… az irodalomtanításban Magyarországtól nyugatabbra már megelőzték a honi rendszert, keletebbre pedig lemaradóban vagyunk… Számomra különösen érdekes lesz az elkövetkezendő évek alatt megfigyelni: vajon a hatalom (…) hogyan viszonyul majd egy vagy több olyan irodalomtanítási modell megképződéséhez és bevezetéséhez, amely a helyzet jelenlegi állása szerint a jelenlegi rendszer hatalmi pozíciói ellenében is kénytelen lesz hatni…”

Az eltűnt idő nyomában címmel közli a folyóirat Fónod Zoltán tanulmányának befejező részét, melyben Dobos László Kossuth-díjas író szépprózai munkásságát értékeli a szerző. Cseh és szlovák (anti)hősök egy magyar regényben címmel Juhász Dósa János utószavát olvashatjuk Juhász János (alias: Ján Hvozdik) Pókhálóban című regényéhez, mely – magyarul! – 1956 késő tavaszán jelent meg, Budapesten. A regény egyfajta görbe tükör a két világháború közötti Csehszlovákia politikusairól, közszereplőiről.

Közli a folyóirat Varga Imre, Tóth Krisztina, Bodnár Éva és Wass Albert, valamint (az új év alkalmából!) Szabó Lőrinc verseit. A szépprózát Aich Péter El című elbeszélése és Szalay Zoltán Szélcsend Aulisznál című novellája képviseli. Könyvkritikát olvashatunk Erdős Virág: Eurüdiké című novelláskötetéről (Szalay Zoltán írása), valamint Juhász Katalin Makacs foltok című verseskötetéről (Mizser Attila). (zsolt)