Sziget – Gerendai: csökkent a nézőszám, de összességében jól sikerült a fesztivál

Budapest |

<p>&nbsp;Várhatóan 360-370 ezer között lesz a Sziget idei látogatottsági száma, ami némileg elmarad a tavalyi, 379 ezres adattól, de Gerendai Károly úgy értékeli, ettől függetlenül jól sikerült a fesztivál.&nbsp;</p>

A főszervező - aki szerint az idei Sziget veszteséges lesz - az MTI-nek adott vasárnapi interjújában azt mondta, pozitív visszajelzéseket kaptak az idén bevezetett változtatásokról és reméli, hogy ezek hatására jövőre újra "erősödni" fog a rendezvény.     Gerendai Károly egyelőre végleges adatokat nem tudott mondani a látogatók számáról. Szavai szerint ugyanakkor azt már előre látták, hogy a bérletek eladása elmarad a korábbi évekétől, annak ellenére, hogy idén növelték a kiadásaikat. Enyhíti a helyzetet, hogy az éppen tavaly 27-ről 18 százalékra csökkent áfa miatt emelkedik a jegybevétel nettó összege - jegyezte meg.     A főszervező azt is elmondta, hogy az idei Sziget előreláthatóan veszteséges lesz. Ennek összegét egyelőre nem lehet tudni, mert sok információ hiányzik a végső számításhoz, de becslése szerint várhatóan száz- és kétszázmillió forint közé tehető a deficit. Hangsúlyozta, hogy a Volt fesztivál és a Balaton Sound viszont elég jól sikerült ahhoz, hogy cégük feltehetően így is pozitív szaldóval zárhasson.     A visszaesés talán legfontosabb okának azt nevezte, hogy az idei sztárprogram gyengébb volt, mint amit a szervezők szerettek volna. Hozzátette: emellett tavaly a húszéves jubileum és az előtte elnyert legjobb európai fesztivál díja is fokozta az érdeklődést a Sziget iránt. Gerendai Károly szavai szerint érezni lehet, hogy a hazai célközönség - mind a demográfiai problémák, mind a külföldre való elvándorlás miatt - fogy. Megjegyezte: az elmúlt években is csökkent a magyar látogatók száma, de akkor azzal párhuzamosan még nőtt a külföldieké, most viszont ez az utóbbi trend is megállt.     Az idén megújult látványvilágról szólva kijelentette, hogy akkor is arra szerették volna helyezni a hangsúlyt, ha erősebb lett volna a zenei program. A nemzetközi fesztiválpiacon elmondása szerint nagyon erős a konkurenciaharc, mára körülbelül ötször annyi a rendezvény, mint 21 éve, a Sziget indulásakor volt. Miután a kínálat bővül, a kereslet viszont nem, ezért egy ilyen helyzetben csak azok tudnak életben maradni vagy éppen tovább erősödni, akik jól meg tudják különböztetni magukat a többiektől. A látványvilág és a szolgáltatások fejlesztését vagy a sokszínűség erősítését, amikben a Sziget eddig is jobb volt sok versenytársánál, éppen ezért is tartották stratégiai célnak - fejtette ki.     Gerendai Károly kiemelte, hogy a mostani változások szinte mindegyikére pozitív visszajelzéseket kaptak. A legnagyobb sikert valószínűleg a strand aratta, de a látogatók jól fogadták a cirkuszt, illetve a nappali-kora esti közösségi akciókat is. Jelenleg nem látnak olyan idén bevezetett elemet, amelyet ne lenne értelme folytatni - mondta.     Kitért arra, hogy - miközben olyan értelemben szerencsésen megúszták a pénteki vihart, hogy amiatt nem kellett programokat elhalasztani -, a szél éppen a látványvilág elemeit tépázta meg.     Az eddigi koncertek közül a pénteki Blurre voltak a legtöbben kíváncsiak – mondta el Gerendai Károly. Aznap körülbelül 65 ezren voltak a Szigeten, közülük 45-50 ezren pedig elmentek a Nagyszínpadhoz is. Vasárnap estére, amikor David Guetta lép fel a Nagyszínpadon, a szervezők hasonló vagy azt meghaladó nézőszámot várnak. Ezt a reményüket táplálja, hogy akkor tartják majd az úgynevezett end show-t is.     A főszervező ennek kapcsán azt mondta, az előzetes eladások alapján 65-70 ezer közé várja a vasárnapi látogatottságot, ami már közel lenne a 75 ezres telt házhoz. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?