Sziget - a bérletesek 75 százaléka külföldi

Budapest |

<p>A Sziget fesztivál napi többtízezer, sokszor 65-70 ezer látogatójának mintegy fele külföldi, ugyanakkor az egész eseményt az elejétől a végéig végigbulizó bérletesek között az arányuk csaknem 75 százalék - mondta Gerendai Károly, a Sziget ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-nek.</p>

Mint kifejtette, bár a korábbi években tapasztalt folyamatos növekedés után a külföldi bérleteladások idén 2 százalékkal visszaestek, ez nem a pénzügyi válság következménye, hanem annak, hogy a francia közvetítő partnercégben változások álltak be, és most egy átmeneti időszakot élnek meg.
Ennek ellenére Franciaországban mintegy ötezer Sziget-bérlet kelt el idén, amit csak Hollandia előzött meg tízezres eladással. A fesztivál hollandiai népszerűségét Gerendai szerint jól mutatja, hogy a ottani partnercég külön "bulivonatot" indított Budapestre: ezen már útközben dj-k segítik, hogy megfelelő legyen a fesztiválhangulat, mire a magyar fővárosba érnek.
"A Sziget olyan népszerűségre tett szert Hollandiában, hogy sokan kultikus helynek tartják, egy különleges, +egyhetes országként+ tekintenek rá, ami talán csak Koppenhága híres Christiania negyedéhez hasonlítható" - fogalmazott az ügyvezető igazgató.
A szervezők által végzett felmérés szerint a legtöbb külföldit az esemény különleges hangulata fogja meg és úgy gondolják, a Sziget több, mint egy átlagos rockfesztivál. Gerendai kiemelte: a megkérdezettek a közösségi táborozás élménye, a szolgáltatások magas színvonala, a változatosság és a jó ár-érték arány miatt szeretik az óbudai fesztivált.
A német nyelvterületeken is elkelt idén négyezer bérlet, Olaszországban háromezer, akárcsak Nagy-Britanniában; az olasz partnercég kívánságára egy saját kempinget alakítottak ki a Sziget területén, ahol az olaszországi látogatók sátrait külön őrzik.
Gerendai Károly kitért arra, a környező országokban csak százas nagyságrendben keltek el bérletek, de a szervezők szerint ez részben annak tudható be, hogy például a határon túli magyarok inkább megkérik magyarországi ismerőseiket, vegyék meg nekik forintban a bérleteket. Idén ennek a forint árfolyamának változásai miatt is jelentősége volt.
"Európán túl is voltak vásárlások, például Új-Zélandból, Argentínából és Brazíliából" - jegyezte meg az ügyvezető.   
A Sziget tavalyi újdonsága volt a Hungarikum falu, ahol a látogatók speciálisan magyar termékekkel, hagyományokkal ismerkedhettek. Mint Gerendai Károly kifejtette, idén ezt továbbfejlesztve nemcsak a gasztronómiai különlegességek körét bővítették, de a magyar iparművészek és dizájnerek megjelenését segítő WAMP - Wasárnapi Művész Piac - is megjelent a Szigeten.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?