SZFE: az új vezetés bekeményít

dddd

„A tanköztársaságot betiltani nem lehet. Feltételeit rajtunk kívül senkinek sem feladata biztosítani. Ez egy eszme, amelynek égisze alatt az egyetem minden polgára egyenlő. Nincsenek vezetők, és nincs képviselet. Kiállunk az egyének felelősségre vonása ellen" - áll a hallgatók nyilatkozatában.  

„Senki sem kötelezheti lojalitási nyilatkozattételre sem a hallgatókat, sem a munkavállalókat. Szenátusunk szeptember eleji egységes lemondásával a teljes jogfosztottság ellen tiltakozott. Egy szenátus jogkörök nélkül olyan, mint egy egyetem diákok nélkül: értelmetlen” – áll a hallgatók nyilatkozatában, amelyet mai sajtótájékoztatójukon olvastak fel. 
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) blokád alá vont Vas és Szentkirályi utcai épületében kedd este kikapcsolták az internetet – épp amikor kezdődött volna a hallgatói fórum. A részvételhez elengedhetetlen az internethozzáférés, mert a járványhelyzet miatt nem lehetnek a teremben 70-nél többen, így aki nincs jelen, videochaten keresztül szokott bekapcsolódni. 
A hallgatók úgy tudják, ezentúl naponta 18 órától reggel 7-ig szüneteltetik majd a wifi-hozzáférést. Szerintük az új vezetés az autonómia eltiprása után immár gyakorlati eszközökkel is veszélyeztetk a tanítást – a szóban forgó időben ugyanis tanórák zajlanak, a kollégiumként is szolgáló másik épületben pedig olyan diákok készülnek a másnapi tanításra, akik fizetnek az egyetemnek az internet-szolgáltatásért.
„Zsarolással kényszerítik az üzemeltetéshez tartozó munkatársakat, hogy az osztálytermeinkbe, ahol kellékeinket, jelmezeinket tartjuk, és túlzás nélkül a nap 24 órájában dolgozunk, ne engedjenek be minket” – állítják a diákok, akik szerint az új vezetés a kép- és hangrögzítést is megtiltotta egy olyan épületben, ahol filmes képzés zajlik. Közölték, hogy eddig sem voltak illúzióik, most viszont világossá vált számukra, „hogy ez a hatalom sem párbeszédre, sem belátásra nem képes."

Kedden került nyilvánosságra az a levél, amelyet Szarka Gábor, az egyetemfoglalók által elutasított kancellár az alkalmazottaknak címzett, és amelyben megtiltotta nekik, hogy a demonstráló diákokkal együttműködjenek.Ezt az anarchikus helyzetet mindenképpen meg kell szüntetni“- közöle a kancellár. Szarka továbbá bekérte a sztrájkolók névsorát, akik azt kérdezték válaszul: milyen jogszerű célt tud a kancellár megjelölni, amely alapján kezeli a személyes adataikat.

Németh Gábor, az SZFE oktatója is megszólalt a sajtótájékoztatón. Felidézte, hogy Szarka Gábor magántevékenységnek nyilvánította a tanköztársaságot. „Ezzel több száz ember legitim és jogszerű munkáját nyilvánította magántevékenységnek. Csendben szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy az SZFE nem ő – az SZFE mi vagyunk. Megnevezett két személyt, Upor Lászlót és Csernai Mihályt, mint a tanköztársaság képviselőit. A tanköztársaságnak nincsenek képviselői, ezért őket felelősként megnevezni legalábbis különös gesztusnak tűnik. Ötletgazdája van. Ha bűnbakot keres, akkor megtalálta, én vagyok az“ - mondta Németh Gábor. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?