Szexuális nevelés

A minap éppen egy galántai riportról jövet tartottam hazafelé jó öreg Škodámon, amikor a város szélén, a Vágsellye felé vezető főúton egy stoppost vettem észre. Gondoltam, azért stoppol, hogy sürgősen eljusson Sellyére, hát megálltam, felvettem. Szóltam neki, ha zavarja a huzat, nyugodtan tekerje fel az ablakot. „Á, nem tesz semmit, ennél sokkal nagyobb problémáim vannak most nekem” – mondta egy hatalmas sóhajtás kíséretében. Ismerem az ilyen sóhajtást, mindjárt tudtam, ennek a nőnek nem az úti cél a célja. Ez pénzt szeretne tőlem. Tíz évig éltem Pozsonyban, számtalanszor megállítottak különféle mesékkel, és mindig ilyen hangon kezdték a mondókájukat. Ezúttal sem tévedtem, útitársam hamarosan rákezdte, Újvárba tart, de ellopták az iratait az összes pénzével együtt, nem is tudja, hogyan fog hazajutni. Nem szóltam egy szót sem, vártam a folytatást. Most mindjárt kiböki, nem tudnék-e rajta segíteni némi készpénzzel, esetleg felajánlja, adjam meg a címemet, majd ha hazajut visszaküldi a kölcsönt. De tévedtem. Ezúttal más mondóka következett: „Az előbb megállt egy férfi, el is vitt volna, de azt mondta, ha kedves leszek hozzá, ad egy húszast.” Na, ez kezd érdekes lenni! Még mindig nem szóltam egy szót sem, vártam a folytatást. „Még hogy egy húszast! Felháborító! Annál azért többre tartom magam!” Vajon mennyire? De ezt is csak magamban kérdeztem, vártam, mondja el ő, mennyire taksálja magát. „Jön a hétvége, én meg pénz nélkül maradok otthon. Na de mégis, húsz koronáért?! Ha már arról lenne szó, hát legalább kétszázért” – mondja és várakozóan néz rám. Várja veszem-e a lapot. Hát erről van szó! Kétszáz koronás gyors öröm, aztán jöhet a következő stop! De ezt is csak gondolom. Nem mondom, eléggé körülményesen felajánlott szexuális szolgáltatás. Pozsonyban az utcalányok nem kertelnek ennyit, vidéken, úgy látszik, szégyenlősebbek a nők. A stopposnak csak annyit mondtam, sajnos, én ebben nem lehetek segítségére. És ezt nem csak azért mondtam, mert nincs felesleges kétszáz koronám, hanem mert nem szoktam csak úgy első látásra „ismerkedni”. Kíváncsi voltam, mi jön még elő a fiatalasszonyból – vagy vénkisasszonyból? –, de a sors közbeszólt. Közvetlenül Vágsellye előtt az öreg Škoda defektet kapott, így kénytelen voltam kiszállítani utasomat, és nekifogtam kereket cserélni. Abban azonban nem tévedtem, hogy amit a nő mondott, csak mese, mert nem Érsekújvárnak vette az irányt, ahová állítólag igyekezett, hanem vissza, Galánta felé stoppolt.

Nem azért írtam le mindezt, hogy kigúnyoljam, ki ilyen sorsra jutott, pálcát törni felette nem az én tisztem, nincs is hozzá jogom. Inkább elszomorítónak, mint viccesnek tartom a történetet. Talán annak idején édesanyja nem beszélgetett el vele komolyan szexuális kérdésekről. Lehet, hogy otthon éhező gyermekei várják, és tisztességes munka híján, a szerencsétlen, az ő megélhetésüket kénytelen ily módon biztosítani. Persze, az is lehet, hogy a részeges férje verte ki az útszélre, hogy italra valót keressen neki. Ha legközelebb lestoppol, talán megkérdezem tőle, mire költené a pénzemet, ha lenne.