Szép Magyar Beszéd Márai szülővárosában

dd
Kassa |

A szlovák oktatásügyi minisztérium által meghirdetett Szép Magyar Beszéd anyanyelvi verseny országos döntője kezdettől fogva Kassán zajlik. Április 20–22. között immár 21. alkalommal adott otthont a megmérettetésnek a Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola, ahová idén a három évvel ezelőtti 58-as létszám  helyett összesen 37 döntős érkezett.

Ennek fő oka természetesen a járvány, amely oly sok országos rendezvénynek tett keresztbe az elmúlt két év során. A regeneráció eltart egy ideig, a mostani harmadikosok például az online oktatás miatt némi hátrányba kerültek a nagyobbakkal szemben.

A Szép Magyar Beszéd első kategóriájában a negyedikesek és ötödikesek versengnek hozott szöveg felolvasásában, ismeretlen szöveg értelmezésében és előadásában, valamint szövegalkotásban. Utóbbira húsz percük van, öttel több, mint a nagyobbaknak.

Ha jobban belegondolunk, mi, felnőttek sem feltétlenül brillíroznánk ezen a terepen. Egyre gyakoribb jelenség, hogy nem tudunk érthetően felolvasni közönség előtt, főleg, ha pár perccel azelőtt kapjuk kézhez a szöveget. Arról nem is beszélve, milyen nehéz egy adott témára saját gondolatokat megfogalmazni záros határidőn belül, még akkor is, ha több téma közül választhatunk.

A legkisebbek közül sokakat az Összezárva a családommal cím ihletett meg, némi társadalomkritikával, szabadságjogi elemzéssel és járványügyi statisztikával is találkozhatott a zsűri. A nagyobbak témái közül a legérdekesebb talán a „Megmentettem a herceget” volt, én legalábbis azt választottam volna, mert teret ad a fantáziának, humornak, és jól megvillantható benne a szókincs. Ez persze lányos téma, de talán nem okozok óriási meglepetést azzal az információval, hogy a versenyen többségben voltak a gyengébb nem képviselői. 

A tapasztalt, visszajáró zsűritagok szerint legtöbben jobban olvasták fel az ismeretlen szöveget, mint a hozottat, mert a rövid felkészülési idő alatt nem alakulhatnak ki azok a manírok, amelyek egy sokat gyakorolt szöveg esetén, idővel mutatkoznak. A feladatokat összeállító PaedDr. Ledneczky Gyöngyi, az Állami Pedagógiai Intézet munkatársa hét lakat alatt őrzi azt a bizonyos borítékot, amelyet csak Kassán lehet kinyitni. A helyi lebonyolítás motorja pedig évek óta Gablyasz Borsos Kornélia tanárnő.

De jöjjön a legfontosabb, a díjazottak névsora!

Az 1. kategória győztese Szegedi Attila a nagymagyari alapiskolából, második Rosenfelder Lilianna a kassai „Máraiból”, megosztott 3. helyen végzett a szintén márais Vastag Vivien, valamint Juhász Ádám a pozsonyi Duna utcai alapiskolából.

A 2. kategória győztese Biháry Bianka, szintén a pozsonyi Duna utcáról, második Parti Zsófia Buzitáról, harmadik Bíró Laura Jókáról.

A 3. kategóriában a gimnáziumok és szakközépiskolák diákjai versenyeztek, közülük Lénárt Dóra (Komáromi Selye János Gimnázium) lett a legjobb, az ugyancsak „selyés” Szalay Mátyás és a „márais” Kováč Csenge előtt.

A 4. kategória, a nem érettségivel végződő szakiskolák zsűrijének csak három döntőst kellett pontoznia. Első lett Astaloš Klaudia (Komárom), 2. Szopko Beatrix (Királyhelmec), 3. Molnár Dominika (Komárom).

Mindenkinek további sikereket kívánunk, mert belőlük lehetnek a jövő újságírói, műsorvezetői, bemondói.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?