Szép históriás szellemi estebéd

A véletlen (de talán nem is volt ez véletlen) úgy hozta, hogy a szerzői-kiadói esten azok voltak jelen, akik annak idején, több mint három évtizeddel ezelőtt Grendel Lajos első, közlésre érett novellája körül bábáskodtak. Tőzsér Árpád szavai szerint kettős mulasztás jóvátételére adott esélyt a rendezvény: egyrészt Grendel Lajos tömören összefoglalt pályaképével Koncsol László a szlovákiai magyar kritika mulasztását próbálta jóvátenni, másrészt Tőzsér arra vállalkozott, hogy a novellista Grendel Lajossal szemben fennálló adósságát rója le kérdéseivel és az ezekben megfogalmazott véleményével.

A szlovákiai magyar kritika ugyanis Grendelről máig alig vett tudomást, mondta Tőzsér, szinte még a létezését is elhallgatta, szemben azzal az elismeréssel, amelyet az író Magyarországon kapott. Nálunk Tőzsér Árpád hosszabb tanulmányán kívül, amely az író első három regényével foglalkozott, alig jelent meg egy-két rövidebb írás a műveiről. „Én magam ott követtem el mulasztást, mondta Tőzsér, hogy a regényíró mellett nem vettem tudomást a novellista Grendelről.“ Pedig, mint megjegyezte, a novellista Grendel ugyanolyan minőséget és tekintélyt képvisel, mint a regényíró. Tőzsér Árpád kérdései nyomán a közönség azt is megtudhatta, hogy Grendel Lajos nem él semmiféle „műszaki fortélyokkal“: egyszerűen és hétköznapian jobb kézzel ír, legyen szó regényről vagy novelláról. A különbség annyi, hogy míg a regényírást kísérleti terepnek tekinti, addig a novellaírás során inkább konzervatív, megpróbál ragaszkodni egyfajta műfaji szigorúsághoz, fegyelmezettséghez. A novellaírásban számára az a fontos, hogy legyen egy történet, amely azért több egy anekdotánál, s a történeten túlmutató jelentése is van. Az igazi kihívást már a legelső megjelent, 1969-ben született A teniszlabda című novellája írásakor is az jelentette, hogyan lehet két, látszólag nehezen összeegyeztethető szempontot, az ún. realista és a realitáson túlmutató elemeket összehozni egy alkotáson belül. (Nem véletlen, hogy a huszadik századi egyesült államokbeli írók mellett a dél-amerikai mágikus realizmus képviselőit is a nagy kedvencei közé sorolja.) A regényben Grendel szerint nagyobb a manőverezési lehetőség, mert nincs meg benne az a szigorú fegyelem, amit a kispróza követel. A novellaírás kapcsán emlegetett konzervativizmus nyomán Tőzsér Árpád ellenvéleményének adott hangot: ő ugyanis éppen a novellákkal kapcsolatban érzi úgy, hogy azokat egy „nyelvmegelőzött“ szerző írja, és inkább a regényíró Grendel Lajos a konzervatív, főként a Szakítások óta megjelent regényeit figyelembe véve. A novelláról, mint műfajról Tőzsér Árpád elmondta: neki meggyőződése, hogy a regényírókat tulajdonképpen mindig a dráma csábítja, ehhez írnak egy szinopszist, amelyből aztán végül novella születik. Vagyis a novella nem más, mint drámacsíra, nem véletlen tehát, hogy jó filmet vagy drámát csakis novella alapján lehet készíteni, regényből soha. A regény és a novella műfaji jegyeit és lehetőségeit elemezve Grendel Lajos annak a (szigorúan magán)véleményének adott hangot, hogy a regény végül is „tisztátalan“ műfaj, gondok vannak a származásával, profánul szólva zabigyerek az irodalomban, mert hiszen sok mindent bele lehet gyömöszölni – publicisztikát, filozófiát, szociológiát és még sorolhatnánk –, amit egy szonettbe vagy egy drámába nem lehet. „Nem tudom – mondta Grendel Lajos –, hogy a regény tud-e olyan művészileg értékes műfaj lenni, mint egy novella. A másik kérdés az, szükség van-e arra, hogy ilyen tiszta regényt írjunk.“ Grendel szerint a regény elbír egyfajta kócosságot, fésületlenséget, sőt, talán jót is tesz neki.

Tőzsér Árpádnak a kitartó nyomozás ellenére sem sikerült az est folyamán egyértelműen kiderítenie, hogy miként és milyen okból maradt ki annak idején az 1972-ben megjelent, az akkori fiatal nemzedéket bemutató Fekete szél című antológiából Grendel Lajos. Pedig az antológia szerkesztője, Duba Gyula és maga az író is megpróbált választ adni a kérdésre. Arra azonban fény derült, hogy miért vonul végig szinte vezérfonalként az író novelláin a gyilkosság, az öngyilkosság motívuma.

ĺrók társaságában óhatatlanul szóba kerülnek a kritikusok is, s az irántuk táplált érzelmekről általában vallani kell. Grendel Lajos azon írók (rendkívül népes) táborába tartozik, akik finoman szólva nem kedvelik a kritikát és a kritikusokat. Ennek ellenére a hazai irodalom utóbbi korszaka legjelentősebb eseményének éppen az új, fiatal kritikusnemzedék színrelépését, tevékenységét tartja.

Sok egyéb téma is terítékre került természetesen, a műhelytitkokról azonban ezúttal sem hullott le a lepel. Persze, ki lehet próbálni a Grendel Lajos által alkalmazott ihletszerzést, de azért ne lepődjön meg senki, ha a receptet követve mégsem születnek remekművek a keze alatt. A titok azért mégiscsak máshol van.