Kassa. Alapformák és színek a térben címmel nyílik holnap a Löffler Múzeumban a müncheni Ingo Glass kiállítása. A Bauhaus által inspirált modern szobrászat, ezen belül a köztéri fémplasztika új dimenzióit kereso muvész Temesváron született, és 1979-ben, harmincnyolc éves korában emigrált Németországba.
Szenvedélyes körök
Glass egy korai interjújában úgy fogalmazott, hogy az utóbbi harminc év szobrászati koncepciói közül ahhoz szeretne kötodni, amely a plasztika és az építészet közötti kölcsönkapcsolaton alapul, mivel úgy véli, „a plasztika éppen olyan konstruktív dolog, mint az építészeti konstrukció, pontosabban fogalmazva a gótikus katedrális”.
A muvészt a felületek kínálta különleges fényeffektusok is izgatják, és bátran kísérletezik a modern nagyvárosok architektonikai közegébe állított szobrokkal is. Tudatosan keresi az átfedéseket a Duna menti államok muvészete között – a folyó által ihletett szobraiból egyet-egyet minden országban elhelyezett.
Kisebb méretu fémplasztikáin a színeknek is fontos jelentésük van. Glass körei pirosak, mivel a piros számára a szenvedély, az élet, az energia és a mozgás színe. A háromszögek sárgák, a négyzeteket pedig kékre, a nyugalom színére festi.
A különleges csemegének ígérkezo kassai kiállítás a Löffler Múzeum és a nagyváradi múzeum közötti együttmuködés újabb gyümölcse. A holnap fél ötkor nyíló tárlat anyagát Dr. Aurel Chiriac, a partnerintézmény igazgatója állította össze. Ingo Glass fémszobrai szeptember 5-éig tekinthetoek meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.