Szénporos Árvácska Berlinben

Iszka pár nappal ezelőtt Németországba utazott, hogy a Generation szekció versenyfilmjei között láthassa a Berlinale közönsége. Bollók Csaba (1964) első játékfilmje, a Miraq a tavalyi szemle mezőnyében futott. Hőse egy huszonéves fiatalember (Kolovratnik Krisztián alakítja), aki egy kimerítő nap végén hazafelé utazik. Egy véletlen folytán kiesik a száguldó vonatból, s ezzel együtt valahogy az időből is. Miután összeszedi magát, és talpra áll, rádöbben, hogy semmire sem emlékszik. Segítséget keres, de nem talál, belebonyolódik viszont egy rejtélyes bűncselekménybe, amelyből nem könnyű kikeverednie.

Éles a váltás. A titkokkal teli Miraq után pontos látlelet a Kárpátok déli lejtőjénél élő „halmozottan hátrányos helyzetű” gyerekekről, akiket csak az isteni csoda menthet meg a rossztól, az eredendő bűntől, a végső zuhanástól, az elkerülhetetlen tragédiától.

Iszka tizenkét éves. Bakfis létére férfiakat megszégyenítő munkát végez. A Zsil-völgyi bányavidék meddőhányóin vashulladékot gyűjt, hogy pénzt keressen alkoholista szüleinek. Ócska kis kétkerekű kocsiját roskadásig rakja, majd megszakad a cipekedéstől, de csak húzza, mint Kurázsi mama szorgos dédunokája. A felvásárló átveri, filléreket ad neki. Iszka tiltakozik, nem engedi, hogy megalázzák, az aprót visszadobja, s pénz nélkül megy haza. Otthon megverik, iszákos anyja elképzelni sem tudja, mit él meg naponta a lánya.

Iszka elmegy otthonról. Nem kell szöknie, szabad az út. Látni akarja a tengert, az utazáshoz azonban pénz kell. Beáll a bányászok közé. Zsákba szedi a szenet. Gürcöl. Ahelyett, hogy tanulna, iskolába járna, a szénhalmokat túrja. Kivárja a maradékot a bányászok kantinjában. Koszosan, szénporosan ül a tányér fölött. Iszka nem sír, nem panaszkodik. Végzi a dolgát a könnyebb holnap reményében. Húga otthon, lepusztult környezetben. Aztán mindkét lány árvaházba kerül. Rózsika nem kell az anyjának, hiszen tüdőbeteg, belőle semmi haszna nem lenne, maradjon csak ott, ahol van. Iszkát viszont magával viszi. Ő dolgozhat. Most már az apró is jól jön. A lány meg boldog. Azt hiszi, hiányzik a szüleinek. Talán mégis szeretik. Szeretetnek viszont a legapróbb jele sem mutatkozik a családban. Iszka nem bírja sokáig. Újra elmegy otthonról.

Ugyanaz a koszos pulóver, ugyanaz az elnyűtt nadrág, ugyanaz a széttaposott cipő. Iszka az út szélén várja a jönni nem akaró szerencsét. Aztán mégis megáll egy kocsi. Nagy, fekete, elegáns, drága autó. Ketten ülnek benne. Két férfi. Két ápolt, jól öltözött alvilági alak. De nem ott állnak meg, ahol Iszka szeretné. Az ő karmaik közül nem lehet csak úgy kirepülni. Ezek „élő hússal” kereskednek. Nőkkel, gyereklányokkal. Meg sem állnak vele a tengerig, ahol teherhajók gyomrában virágzik a szexuális rabszolgapiac. Iszka sokáig nem érti, hol van, mit várnak tőle, a fejére húzott parókát is csak maskarának tekinti. Csak amikor furcsa hangokat hall a hajó fenekében, akkor döbben rá, hova került, s mi lesz a feladata.

Kemény, megrázó alkotás Bollók Csaba filmje. Nincs egyetlen konstruált jelenete, valóságidegen eleme sem. Ahogy azt a szemle díjkiosztója után elmondta: örült, hogy a berlini mustra válogatói nem valamiféle kelet-európai egzotikumot láttak a munkájában, hanem egy olyan problémát, egy olyan társadalmi kórt, amelyet már az Európai Uniónak kell orvosolnia. S amire ritkán van példa: még a berlini vetítés előtt egy neves világforgalmazó vette meg a filmet, s már harminc fesztiválra sikerült beneveznie.

Iszka megformálását a ma már tizennégy éves Varga Máriára bízta a rendező. Ott ismerte meg őt, ahol a történet játszódik: Petrozsényben, a dél-erdélyi bányászváros sivár ipartelepén. Gépek és lakóbódék között a sárban. Varga Mária: Zsil-völgyi Czinkóczi Zsuzsa. Hasonló arc, hasonló lélek. Szemében ugyanaz az űzöttség, kitaszítottság, ugyanaz a mélységes fájdalom, egyedüllét. Neki nem kell játszania. Egy ilyen arctól minden hiteles, ha ott kérnek tőle valamit, abban a környezetben, ahol még csak fű sem terem. Itt, ebben a történetben ő az egyetlen (szénporos) árvácska, amelynek magját valahonnan messziről a szél fújta oda. Napfényt sosem kap. Azon a tájon a felhők is koszosak. Varga Mária vasat gyűjtött, amikor Bollók Csaba először látta. Le is fotózta őt. 2002-ben. Az ezt követő négy év alatt azután gyakran találkoztak. Készült a forgatókönyv, az Iszka forgatókönyve, amelyből Varga Mária valós története minden elképzelt jelenetet kiszorított. Más meg sem kaphatta volna a szerepet. Ezzel a feladattal neki kellett megbirkóznia. Pontosabban: megmutatni mindazt, amit ő már megélt, s azóta is megél. Színészi játékról a szó hagyományos értelmében nem is beszélhetünk. Itt az élet alakítja önmagát. Varga Mária, a rendező elmondása szerint, soha nem kérdezett a forgatás során. Csak figyelt, és mindig kitalálta, mit kell csinálnia. Érzékeny ember. Első perctől fogva tudta, hogy Iszka sorsában az ő életét látják majd a nézők.

Nem az ő szégyene, amit látunk.