Személyes híradás a lövészárokból

Megjárta már a poklok poklát az Európa Parlament kitüntetettje, amióta nyíltan harcol Vlagyimir Putyin rendszere ellen. A szigorított őrzésű szibériai börtönéletről is készíthetne filmet. Vagy a 145 napig tartott éhségsztrájkjáról, amely az ukrán politikai foglyok szabadon bocsátására irányuló küzdelem szimbólumává vált. És nem csak Oroszországban, szerte a világon.

Több mint két éve a fronton harcol Oleg Szencov. Bármilyen furcsán hangzik is, a lövészárokból – rövidke szabadságot kapva – érkezett Karlovy Varyba. Személyes híradásával a legmélyebb döbbenetet, együttérzést váltotta ki.

„Keleten a helyzet változatlan. A háború tovább tart, mint bárki gondolta volna. Kezdettől fogva tudjuk: Oroszország teljesen be akarja kebelezni Ukrajnát, tönkre akar tenni bennünket. Csakhogy mi nem adjuk meg magunkat. A végsőkig fogunk harcolni.”

Másfél órás dokumentumfilmje, a Real nem egész egy évvel ezelőtt született.

„Nem is akarom filmnek nevezni. Egy ellentámadás mozgóképes krónikája. A sisakomon volt a kamera, és véletlenül, egy hirtelen fejmozdulattól bekapcsolódott. Nem is hallottam, hogy forog. Akkor állt le, amikor kimerült az elem. Fél évvel később derült ki, hogy milyen értékes felvételek születtek. Előbb a barátaim látták az anyagot, aztán a producerem. Ő mondta, hogy ezt eredeti formájában fogjuk megmutatni a világnak. Több katonatársam már csak a felvételen él. A legjobb barátomat is már csak ott láthatom. A fronton vesztette az életét.”

Filmjét elsősorban azoknak ajánlja a rendező, akik nem éltek meg semmilyen háborút.

„Egy játékfilmnek vágója is van. A történet szerint kell hogy legyen eleje, közepe és vége. Ezt most senki ne várja tőlem. Itt másfél órán át azt veszi a kamera, amit én láttam, de anélkül, hogy én azt megrendeztem volna. Katonai titkok nincsenek a filmben. Minden információ, amit megörökített a kamera, nyilvános forrásokból elérhető.”

Németország, Csehország és Lengyelország rengeteg ukrán menekültet befogadott már. Szencov a maga nevében állítja: Ukrajna hazavárja külföldre menekült férfitársait. Nekik fegyverrel a kezükben állampolgári kötelességük megvédeni a hazájukat és az otthon maradt családtagjaikat.

„Az oroszok végezni akarnak velünk. Ezért szálltam harcba ellenük én is. De értem azokat a honfitársaimat, akik elutasítják a pusztítást, a gyilkolást. Féltik az életüket, nem akarnak a hadsereg kötelékébe állni. Ukrajnának kell motiválnia az embereket, hogy jöjjenek haza, és vegyék fel a harcot. Putyin víziója a világ működését illetően egészen egyedi, ő pedig mindenre képes, hogy azt megvalósítsa. Olyan emberekkel vette körbe magát, akik ugyanazt akarják, amit ő. Ha Putyin az életét vesztené, a gépezete akkor sem állna le. A gyűlölet, a propaganda már a vérükben van az oroszoknak. Nem sokkal azután, hogy 2019 szeptemberében szabadon engedtek Oroszországban, körutazást tettem Európában. Mindenütt elmondtam, hogy Oroszország háborúra készül Ukrajna ellen. Senki nem vett komolyan. Sokaktól hallottam, de még otthon is, hogy túlságosan radikális vagyok, többen még idiótának is neveztek. Nem hitték el, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát.”

Hogy mit tenne Szencov, ha rajta múlna egy orosz katona élete? Konkrét példát hoz fel válaszként.

„Hat orosz katona sorsa múlott rajtunk. Két lehetőség közül kellett választanunk. Azonnal kivégezzük, vagy letartóztatjuk őket. Az utóbbi mellett döntöttünk. Hirtelen nem tudták, hol vannak, hogy kerültek a markunkba, teljesen elbizonytalanodtak. Elszakadtak az egységüktől, nem kaptak élelmet, e tekintetben sem érezhették magukat biztonságban. Elveszítették a kapcsolatot a vezérkarral. Kérdezték, hogy akkor most mi lesz velük? Mint hadnagy közöltem velük, hogy terroristák, megszállók, ezért börtön vár rájuk. Nagyon elcsodálkoztak. Fel sem fogták, hogy elítélhetők azért, amit tettek. Filmre vettem a kihallgatásukat. Bárki megtekintheti a saját oldalamon. De nem akarok sem szentnek, sem álszentnek tűnni. Katona vagyok. Parancsnok. Ha engem célozna meg a fegyverével egy orosz katona, ahhoz, hogy életben maradjak, nekem kellene elsőként meghúzni a ravaszt. Különben ő végezne velem. Ilyen a háború. A filmekből is tudjuk, hogy ez így van. A valóság mégis más egy kicsit. Olyan, mint a Realben. Látszólag sokáig semmi nem történik, aztán hirtelen fegyverropogást hallok, a fülem mellett süvítenek a lövedékek, amikor rádöbbenek, hogy valaki, akit nem is látok, le akar lőni.”

Szencovnak arra is van pontos válasza, hogy mi történik, ha Ukrajna mégis elesik.

„Putyin és emberei nem elégednek meg velünk. Törnek majd tovább, előbbre. Előbb bekebelezik a Baltikumot, aztán minden valószínűség szerint letámadják a lengyeleket. Eszelős tervük van. Vissza akarják állítani a Nagy Orosz Birodalmat. Ha csak rajtuk múlna, az egész világot felzabálnák.”

Az ukrán földön, Szimferopolban, orosz nyelvű családban született negyvennyolc éves filmrendező akkor vette fel az ukrán nyelvet, amikor az oroszok lerohanták Ukrajnát. Átpolitizált háborús fegyver lett az anyanyelve.

„Tíz évvel ezelőtt kezdtem ukránul beszélni – mondja. – Értettem addig is a nyelvet, csak nem használtam aktívan. Amikor Putyin azt nyilatkozta, hogy aki oroszul beszél, annak Oroszország kell hogy a hazája legyen, sok Ukrajnában élő orosz hűtlen lett az anyanyelvéhez, és felvette az ukránt, nehogy Putyin fennhatósága alá kerüljön. Az orosz kultúra után az orosz tankok is betörtek Ukrajnába. Putyin az Európai Unió ura akar lenni. Ha győzni fog Ukrajna felett, úgy megy végig rajtunk, mint az úthenger. Ukrajna a kultúrájáért, a tradícióiért, a nemzeti identitásáért harcol. Öt éve nincs kulturális minisztere. A filmgyártást is újra kell indítania. Addig azonban még sok mindennek kell történnie. Katonák ezreit tartják fogva az oroszok. Éheztetik és kínozzák őket. Embertelen körülmények között raboskodnak. Sokan csupán azért, mert ukránul beszélnek, vagy egyszerűen nem tetszenek az oroszoknak. Mi, akik elszántan harcolunk, jelentjük számukra az egyetlen reményt, hogy visszanyerjék a szabadságukat. Nem adjuk, nem adhatjuk meg magunkat. Mi nem az orosz nemzetet akarjuk megsemmisíteni. Azt szeretnénk elérni, hogy az oroszok b…szódjanak már le rólunk. Elnézést az obszcén kifejezésért. Én most a hetvenegy éves Lesz Pogyervjanszkijt, a neves ukrán festőt, költőt, drámaírót és performert idéztem.”

Hogy meddig fog fegyverrel a kezében harcolni Oleg Szencov?

„Amíg tart a háború. Az utolsó napig. Az életemet, a családomat, a hazámat védem. Igyekszem nem meghalni. Tele a fejem ötletekkel. Ha vége lesz ennek a borzalomnak, a háborúról fogok filmet készíteni. Örülnék, ha jönne majd egy olyan új hullám az ukrán filmgyártásban, mint a második világháború után a neorealizmus Olaszországban.”

A szerző a Vasárnap munkatársa