Szegények gyógyító hercege

1989 előtt tájainkon hallani sem lehetett róla, személye, munkássága nem illett abba a képbe, amely az arisztokratákat kizárólag henye, erkölcstelen népnyúzókként láttatta. Ma Magyarország legrangosabb egészségügyi kitüntetése mellett utca, tér, kórház viseli nevét, s itt, nálunk, Felbáron is emléktáblája van. A magyar anyanyelvű és magyar érzelmű kiváló szemorvost, aki elődjei között tarthatta számon Batthyányi Lajost, a mártírhalált halt első magyar miniszterelnököt, ma két ország – Magyarország és Ausztria – érzi a sajátjának. De páciensei között, akik a legalsóbb rétegekből kerültek ki, szép számmal akadtak szlovák és horvát nemzetiségűek is, és a szemész herceg kedvükért ezen a két szláv nyelven is megtanult annyit, hogy megértesse magát velük.

Élete kemény munkában telt: hétköznapokon reggelente mise, aztán a betegek hosszú sora, a reggeltől szürkületig tartó rendelés, utána a nagy család és a fáradhatatlan önképzés. Vasár- és ünnepnapokon ugyanez, rendelés nélkül, némi vendégjárással, csöndes kedvteléssel. Mintaférj volt, mintaapa, és orvosként is mintakép lehet minden gyógyásznemzedék számára. De amíg idáig elért, élete nem volt problémamentes, sőt sokáig úgy tűnt, nemigen vesz határozott célt. Egy lesz az arisztokrata amatőrök sorában, aki kedvtelésein kívül egyébbel nem kénytelen törődni. Aztán minden megváltozott, és minden másképp lett, mint várható volt. A lobbanékony fiatalemberből rendkívül fegyelmezett férfi, a csapongó érdeklődésű diákból egyetlen területre koncentráló, elmélyült szakember, a szülők szerencsétlen házasságától szenvedő gyermekből felelősségét tudatosító, áldozatos férj és apa lett.

Batthyányi Strattmann László 1870. október 28-án született Dunakilitin. A szülők házasságából tizennégy gyermek született, László a hatodik volt. 1879-ben a családot óriási megrázkódtatás érte: Batthyány József elhagyta feleségét és gyermekeit, kilépett a katolikus egyházból, és újra nősült. László ennek ellenére gyakran felkereste őt a család felbári kastélyában. Mindössze 12 éves volt, amikor hosszú idő óta betegeskedő édesanyja meghalt.

A Bécs melletti Kalksburg jezsuita kollégiumában kezdte tanulmányait, később Kalocsán tanult. Érettségi előtt állt, amikor kicsapták a kalocsai gimnáziumból, mivel dühében „porosz disznónak” titulálta egyik, nem nagy közkedveltségnek örvendő, német származású tanárát. Apja az ungvári gimnáziumba vitte át, ahol sikeresen leérettségizett. József bátyja ekkor már négy éve halott, így ő lett a majoreszkó.

Pályaválasztását megnehezítette rendkívül széles érdeklődési köre: irodalom, nyelvek, zene, csillagászat, pszichológia, filozófia, vegyészet, gyógyszerészet, fényképezés egyaránt vonzották. Végül, mivel rá várt a családi birtok kezelése, a gazdasági főiskola hallgatója lett, de csak hat hónapig. Miután a Radetzky-ezredben leszolgálta önkéntesi évét, beíratkozott a bölcsészkarra, de hat szemeszter után ezt is otthagyta. Felelőtlen nőügyekbe bonyolódott, egyik kapcsolatából született lányáról élete végéig gondoskodott.

Vécsey professzor tanácsára – már 25 évesen – elkezdte orvosi tanulmányait. 1900. június 9-én avatták doktorrá, amit édesapja már nem ért meg. László ekkor már két éve házas, felesége Coreth Mária Terézia grófnő, orosz anya és osztrák apa lánya. Doktorrá avatásának évében született első gyermekük, aztán szinte évente érkeztek az apróságok, összesen tizenhárom.

Klinikai sebészeti gyakorlata után köpcsényi (Kittsee) birtokán 30 ágyas modern kórházat rendezett be, amelynek rövidesen akkorára nőtt a forgalma, hogy az ifjú orvos belebetegedett a túlhajszolt munkába. Barátai tanácsára szemész lett, Nizzában a szemsebészetben specializálta magát. Páratlan kézügyessége, hidegvére és határozottsága a legbonyolultabb esetekben sem hagyta cserben. Munkájában legnagyobb támasza a felesége volt, aki időközben megtanult magyarul, és férjének asszisztense lett. Batthyányi tudatosan vállalta a szegények szolgálatát. Honoráriumot soha nem fogadott el, gyakran megtörtént, hogy legszegényebb betegei helyett ő fizette ki a gyógyszereket, sőt az útiköltséget is. Kórháza tíz év alatt vagy 1 millió aranykoronájába került. Az első világháború idején hadikórházzá alakította át, és vállalta a körorvosi teendőket is.

A trianoni békeszerződés után eladta köpcsényi birtokát, és családjával a magyarországi Körmendre költözött, ahol azonnal kórházat rendezett be. Köpcsényi éveire ekkor így emlékezett vissza: „Azok voltak a szép idők, amikor mint körorvos dolgoztam Pama, Edelstahl, Kittsee helységekben, s még hozzá ott volt a 70 ágyas kórházam, súlyos szemészeti operációkkal, lényegében egészen egyedül. Akkor reggel 1-2 operáció volt, csak azután kezdődött a rendelés, ahol 80 beteg is volt, sok ambuláns operáció, utána minden háborús sérültet bekötni. Holtfáradtan érkeztem ebédhez, és délután következett a beteglátogatás a községekben. Edelstahlban diftériajárvány, az iskolásgyerekek oltása, Pamában spanyoljárvány. És az éjszakai nyugalom sem volt soha biztos, egyszer éjjel egy órakor hajtottam végre súlyos hasoperációt, bélvérzésnél! ”

És mi volt a legnagyobb vágya ennek a csodálatos embernek? ĺme: „Az eszményem az lenne, hogy néhány száz ágyam legyen kedves szakomban, a sebészetben és szembetegekkel és belgyógyászati esetekkel is! Hogy enyhíthetnék akkor gondokat, fájdalmakat, hogyan segíthetnék! És – ha már Isten úgy akarja – az embereket a halálra jól előkészítve, megerősíthetném az örökkévalóságra!”

A lelki megerősítést a járó páciensek is megkapták tőle. Egy kis könyvecskét ajándékozott minden betegének, amelyet Nyisd fel szemeidet és láss! címmel maga írt, s amelyben szeretetre, Isten szolgálatára intette olvasóit. A boldog, harmonikus élet alapja az önzetlen szeretet, embertársaink szeretetteljes szolgálata – vallotta. De nem akart mindenáron téríteni, tiszteletben tartotta mások hitét, arra is volt gondja, hogy zsidó betegei kóser ételt kapjanak. Derűs, nyájas lénye mindenkit megnyert, pedig őt sem kerülték el a tragédiák. Tehetséges, szép Ödön fia 21 éves korában halt meg, felesége és ő maga is gyakran betegeskedett.

1929-ben megállapították, hogy hólyagrákja van, és ezzel elkezdődött életének 14 hónapos kálváriája. Rengeteg szenvedés után, 1931. január 22-én Bécsben halt meg. A németújvári (Güssing) ferences templomban, a Batthyány család kriptájában helyezték örök nyugalomra.

Pápai audiencia, magyar zarándokok

Vatikán. Batthyány-Strattmann László és a vele együtt boldoggá avatott további négy személy példájának követésére buzdította tegnap II. János Pál a Vatikán VI. Pál-termében audienciára összegyűlt – részben magyar – zarándokokat. Tegnap a boldoggá avatás alkalmából a pápa audiencián fogadta a zarándokokat, köztük a magyarokat. A szentatya mind az öt boldoggá avatottról beszélt, ennek megfelelően olasz, francia, spanyol, német és magyar nyelven szólt a jelenlévőkhöz. Kifejezte óhaját, hogy e boldogok keresztény tanúságtétele a világbéke ügyét, a közös európai ház építését szolgálja. „Kedves magyar zarándokok! Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóhoz hasonlóan ti is legyetek hűségesek az Evangélium szolgálatára kapott missziótokhoz” – mondta magyar nyelven a katolikus egyházfő. Tegnap délután a magyar zarándokok részére hálaadó misét mutattak be a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában. Ma reggel a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában ugyancsak szentmisén vesznek részt. Batthyány-Strattmann László boldoggá avatása alkalmából csütörtökön Rómában magyar és osztrák szervezésben tudományos emlékülést tartanak. (MTI)