Százdi Sztakó Zsolt kettős könyvbemutatója

Százd |

<p>A &bdquo;kortárs székirodalom&rdquo; egyik képviselőjével, Százdi Sztakó Zsolttal találkoztak szombaton az olvasók&nbsp; a szerző szülőfalujában, ahol kettős könyvbemutatót tartott.</p>

Százdi Sztakó Zsolt kerekesszékhez kötöttsége, beszédproblémái ellenére úgy kommunikál a világgal, az olvasókkal, hogy szavakba önti a ki nem mondhatót.  

„Ez a szó nem az én kreálmányom, bármennyire is találó, hanem Bíró Szabolcs íróé, a Histórium kiadó alapítójáé, aki maga is kerekes székes alkotó. Felkért, legyek én is a „székirodalom” képviselője. A sorstársaimnak fontos, hogy a művészet nyelvén fejezzék ki fájdalmukat, gondolataikat, érzéseiket. Gyakran használom az írást egyfajta pszichoterápiának” – mondta. Legújabb, Anyavegyélgitárt című verseskötetében sziporkázó humorról, öniróniáról tesz tanúbizonyságot.

A freskó legendája című kötete kapcsán "öninterjúban" mondja el a véleményét arról, miért dolgozta fel a százdi templom középkori freskóinak a történetét. „Nem a manapság oly népszerű alternatív történelmet írtam, hanem a főbb történelmi eseményekhez igyekeztem igazodni. A regény négy különálló történelből áll, melyek több mint egy évszázadot fognak át a középkor történelméből a villa Zaazd, a mai százdi templom Európa szerte híres freskójának köszönhetően“ – áll Százdi Sztakó öninterjújában.

A helyiek hálásak az AB-ART Kiadó gondozásában megjelent kiadványért, mivel a szerző számos ismert legendát dolgoz fel, és a kolostroban élő szerzetesek életének a mindennapjait tárja eléjük az élvezetes olvasmányban.

Karaffa Gyula költő, meseíró így vall a barátjáról: Zsolt műveit és életét ismerve azt kell mondanom, a megszületett könyvek egy alkotói trió művei, mivel édesanyja és az édesapja is hozzájárultak gondoskodásukkal, az írói-bázis megteremtésével. A szerző elárulta, hogy előítéletekkel ő is gyakran szembesül, olykor az az érzése, hogy ezt a világot az előítéletek működtetik.  

„Ami az író-olvasó találkozókat illeti, szerencsére mindig van olyan kitűnő segítőm, mint a jelen esetben Baka Patrik író volt, a komáromi Selye János egyetem irodalom-szakos hallgatója. Az öninterjút Karaffa Gyula barátom felkérésére írtam” – egészítette ki Százdi Sztakó Zsolt az elmondottakat.  Már dolgozik legújabb könyvén, melyben a rendszerváltás utáni társadalom elé állít görbe tükröt, amolyan bulgakovi stílusban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?