Száz éve született László Gyula

Régészként és tudósként egész munkássága során a népvándorlás kori Kárpát-medence múltját és ezen belül az avarság és a honfoglaló magyarság életét kutatta, s ezzel párhuzamosan az egyetemen régészgenerációk sorát nevelte a szakma tiszteletére és szeretetére. A halál annak idején „nagy utazása” kezdetén érte, hiszen hazakészült szülőföldjére, Sepsiszentgyörgyre, Barabás Miklós tárlatának a megnyitására.

E megemlékezés írója a budapesti egyetemen azon szerencsések közé tartozhatott, akik éveken keresztül ott ülhettek a professzor úr régészeti szemináriumain, s csodálhatták hatalmas tudását és pompás rajzkészségét. A széles nagyközönség László Gyulát főleg nagyszerű, közérthető stílusban megírt könyvei által ismerte. Egyik korai főműve, A honfoglaló magyar nép élete, valamint későbbi munkái (ezek közül itt most csak néhányat említünk meg), így a Vértesszőlőstől Pusztaszerig, a Népvándorláskor művészete Magyarországon vagy a Nagyszentmiklósi kincsről szóló ma is sok magyar család könyvtárának becses kincsei közé tartozik.

László Gyula egész életében a „szegény emberek régészének” tartotta magát, munkásságában mindig a holt tárgyak mögött megbúvó életet kutatta. Nagyszerű grafikai sorozatain keltette életre a honfoglaló magyarok mindennapjait (pl. 50 rajz a honfoglalókról), hiszen a régészeti néprajznak volt ő a hazai úttörője, bátran mondhatjuk, a nagymestere. Nevét a magyar őstörténet iránt érdeklődők leginkább a szakmai körökben mindmáig nagy vitát kiváltó, ún. „kettős honfoglalás” elméletével kötötték össze. Ennek lényege, hogy a Kárpát-medencébe a 670-es években beköltöző kései avarok (ez az ún. griffes-indás népesség szállja meg pl. Révkomáromot is) magyar nyelvűek lettek volna, s ennek következtében Árpád magyarjai 895-ben a Duna mentén már rokon népet találnak.

A professzor úr életének utolsó éveiben előadásokra szóló felkérést csak kivételes esetekben fogadott el. E sorok írója utoljára 1997 nyarán találkozott vele Zamárdiban, a nagy avar temető feltárásán. Annak idején, 1980 márciusában Komáromba is ellátogatott, ahol felejthetetlen előadást tartott. A kiváló tudós földi maradványait 1998. július 3-án helyezték örök nyugalomra Budapesten a Farkasréti temetőben. (Trugly Sándor)