Száz éve, 1921. január 13-án született Csákányi László Jászai-díjas színész, kiváló művész, a múlt századi magyar színjátszás egyik legnépszerűbb alakja.
Száz éve született Csákányi László
![dddd](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/uj-0113-011f-1xcsakanyi.rw_.jpg.webp?itok=ObhfCFun)
Apja papnak szánta, így tízévesen papi internátusba került. Egy kötelező színházlátogatás után döntötte el, hogy színész lesz.
Sokoldalú jellemábrázoló művész volt, drámákban és vígjátékokban egyaránt otthonosan mozgott. A tévében vidám jelenetek biztos sikert garantáló, állandó szereplője volt, a rádiókabaréban Agárdi Gáborral együtt évekig ők voltak a két krahácsi atyafi. Csákányi szeretett és tudott is szinkronizálni, ő adta Fernandel, Peter Ustinov, Charles Laughton magyar hangját. Igazán persze Foxi Maxi és Frédi, az egyik kőkorszaki szaki szinkronalakítása tette népszerűvé, de tőle kapta a hangját Karak, a róka a Vuk című nagy sikerű rajzfilmsorozatban. Egyik főszereplője volt az Indul a bakterház című klasszikus vígjátéknak, játszott az 1978-ban készült Rab ember fiaiban. Utolsó filmszerepe a tánctanár Deutsch bácsi volt Koltai Róbert Sose halunk meg című vígjátékában. Negyven évet töltött el a pályán, Budapesten halt meg 1992. november 3-án.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.