Számba vétetünk

...és ezután következik a hoszszú, ismétlődő leírás az év tizenkét hónapjára, minden egyes alkalommal a csapat élén álló nevével és a huszonnégyezer megismétlésével. Még jó, hogy nem sorolnak föl minden katonát név szerint! Vajon miért van erre szükség? Hisz olyan távol vannak tőlünk ezek a dolgok mind korban, mind tartalmukban. Közel négyezer év telt el azóta! Sőt a lejegyzésekor is már vagy ötszáz éves adatok voltak. Olyan ez, mint ha mi most azt tartanánk számon és tanítanánk, hogy a mohácsi vész idején hogy hívták az egyes tizedeseket, századosokat. Kit érdekel ma már, hogy ki volt akkor az adott hónapban Dávid király ügyeletes hadseregparancsnoka? Vagy azok a véget nem érő nemzetségtáblázatok, melyeket a Krónikák könyve elején, de ugyanúgy a Biblia más helyein is megtalálunk. Ezek azok a részek, melyek fölött még a gyakorlott bibliaolvasó is csak átsuhan, aki meg először veszi kézbe, sokszor azt gondolja, hogy ennyi erővel akár egy telefonkönyvet is olvashatna.

Mégis azt vallom, hogy semmi sincs véletlenül, a Bibliában pedig még inkább szerepe van mindennek. Az egyik professzorunk mondta egy ilyen rész magyarázata kapcsán, hogy talán ma még nem értünk mindent, de szerinte egyszer feltárul a nevek jelentése is. Egy dologtól azonban óva intett, hogy ezek a nevek és számok öncélú spekulációk tárgyává legyenek! Inkább tartsuk szem előtt Pál apostol tanítását, aki óv a vég nélküli nemzetségtáblázatokról folytatott vitáktól, melyek Isten üdvözítő tervének hit által történő elfogadását akadályozzák. (I. Timóteus 1:4) Nem sokkal később viszont azt mondja: „A teljes írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” (II. Timóteus 3:16, 17)

Milyen üzenete lehet mégis egy ilyen felsorolásnak akkor a mi számunkra itt és most? Először is szembe állítja egymással azt, ami volt Saul király idejében, aki első soron a saját dicsőségét kereste, aki országkormányzó döntéseit és sokszor csatáit is ennek a célnak rendelte alá, azzal, amit Dávid király tett. Neki fontos volt az Isten akaratának keresése, az Isten frigyládájának közelsége, csatáiban is megkérdezte az Urat. Ugyanilyen pontos névre szóló utasításokat adott a templomi szolgálattal kapcsolatban. Az új helyzetben, amikor a lévitáknak már nem az volt a feladatuk, hogy a szent sátor elemeit vállukon hordozzák, vállukra tette a templomi szolgálat rendjét az énekléstől a különböző hangszereken való játékon keresztül a kapuk őrzéséig. Az Istennek való szolgálat után pedig minden besorozott izraelitának kijelölte helyét az ország dolgainak rendjében. ĺgy az ország védelmében is! És máris helyükre kerülnek a nevek, az egyéni felelősségek az Isten népének közösségében. Isten ma is így szólít meg, elhív név szerint az ővele való közösségre, szolgálatra, de ezen keresztül a köz ügyei iránti felelősségre is. Hogy ebben is keressük és tegyük az ő akaratát. Amikor a választásoktól már-már csömörünk van (körülöttünk és nálunk levő parlamenti és helyhatósági választások kampányának zajától), ebben is ráébreszt felelősségünkre.

Végül pedig ezek a felsorolások előre vetítik számunkra az Isten rendjét. Azt, hogy őelőtte minden számon van tartva, sőt elévülési idő sem létezik, hisz nincs is semmi értelme az örökkévalóság viszonylatában. Itt egyedül a megbocsátás, a kegyelemből nyert igazság számít, amit Jézus Krisztusban készített el az ő örök rendje számára. A Szentírásból tudjuk, hogy ott is lesznek „felsorolások”. Amikor a Jelenések könyve 20:12 szerint „nagyok és kicsinyek a trónus előtt állnak, és könyvek nyittatnak ki.” És még egy könyv, az „élet könyve” is kinyittatik! Jézus, mikor szélesebb tanítványi körét bocsátotta ki az emberek közé, s mikor ezek visszatérve örömmel újságolták, hogy az ő nevére még az ördögök is engedtek, azt mondta nekik: „ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.” (Lu-kács 10:20 )

A szerző református lelkész