Szálfaegyenes maradt élete végéig

Utolsó szerepeinek egyikére, A szamurájra készülveTörőcsik Juli felvételeOtt aztán úgy tűnt, ha a lelke vinné is, a teste nem engedi tovább. Akkor már semmilyen ép darab nem volt benne, mindene fájt és égett, de vett egy nagy lélegzetet, és elindult. Továbbment. Fel a csúcsra. Még ott sem mondta azt, hogy „vége, nem bírom!” Bírta, mert bírni akarta. Három hónappal később aztán feladta.

Fülöp Viktor minden idők egyik legjobb táncosa volt. Életéről és pályafutásáról most jelent meg egy nevéhez, tehetségéhez, emberi és művészi nagyságához méltó, elegánsan és finom ízléssel szerkesztett, tartalmát tekintve gazdag és mindent átfogó, csaknem háromszáz oldalas, interjúkból és különböző méltató írásokból nagy méretű kötet.

Művészi pályájának legfontosabb állomásait fejezetekre bontotta a szerkesztő: P. Török Margit Anna. A gyökerek című részben a családi albumból válogatott be képeket. Fülöp Viktor kiscserkészi egyenruhában, majd az iskolában, felelés közben. Később Novák Ferenccel és Galina Ulanovával, a legendás moszkvai balerinával. Külön fejezetet alkotnak az Operaházban eltöltött évek és az ott megformált nagy szerepek. Girej kán A bahcsiszeráji szökőkútban, A csodálatos mandarin, a Spartacus, ezt követi a Markó Ivántól Győrben kapott A szamuráj, majd A per, amelyet munkáltatója, a Magyar Állami Operaházzal szemben indított, melynek vezetői jogilag megalapozatlan módon kezdeményezték a nyugdíjazását. Ezt követi az a rész, amely film- és (prózai) színpadi szerepeit dolgozza fel, majd barátok és pályatársak emlékeznek rá. Orosz Adél, Seregi László, Dózsa Imre, Metzger Márta, Volf Katalin, Keveházi Gábor, Kiss János, Bombicz Barbara, Demcsák Ottó, Gombár Judit, Koltai Lajos, Bubik István, Deák Krisztina és Bálint András, Eperjes Károly és mások méltatják a táncost, aki hatalmas űrt hagyott maga után. Aki Magyarországon minden fontos kitüntetést megkapott. Kossuth- és Liszt-díjas, Érdemes és Kiváló Művész volt, Bukarestben a Világifjúsági Találkozó díjával jutalmazták, Finnországban Urho Kekkonen köztársasági elnök személyes közbenjárására a Finn Fehér Rózsa Lovagrend tagjává választották, Moszkvában, a Bolsoj színpadán, a balett egyik legnagyobb fellegvárában a Mandarin után a tapsorkán hosszabb ideig tartott, mint maga az előadás. Fülöp Viktor a tánc ünnepelt csillaga volt. De mert magánemberként és művészként is mindenkivel szemben maximalista volt (elsősorban természetesen önmagával szemben), azok, akik ezt nehezen viselték vagy egyáltalán nem nézték jó szemmel, egyszer csak fölébe kerekedtek, összefogtak ellene, s helyzetét lehetetlenné téve falhoz szorították. Előbb a szerepeit, aztán balettmesteri feladatait is elvették tőle, s hogy igazolni tudják mindazt, amit elkövettek vele szemben: összeférhetetlennek és kiszámíthatatlannak nevezték. Fülöp Viktor azonban nem adta meg magát. Művészként félreállíthatták, emberként azonban nem hagyta, hogy eltiporják. Eleinte vízvezeték-szerelőként dolgozott, segédmunkásként állt olyanok közé, akik balettelőadást életükben nem láttak. Nem is sejtették, hogy művészember dolgozik velük, hiszen Fülöp Viktor a legapróbb jelét sem adta annak, hogy ő bizony a világ egyik legjobb táncosa. S hogy nyomatékot adjanak a dolognak, erőnek erejével nyugdíjba küldték. Illetve: nyugdíjba küldték volna. Fülöp Viktor ugyanis beperelte az Operaházat – és nyert! De hiába állították vissza a munkaviszonyát, foglalkoztatni már nem igazán foglalkoztatták. Akkor kezdett el hímezni. Erdélyi asszonyok csodálhatták volna kalotaszegi terítőit, hiszen ott lakott a Deák tér közelében, ahol a metró aluljárójában messziről jött, idős nénikék karjukon lógatva árulták szépséges futóikat, párnahuzataikat. De kitanult egy másik mesterséget is: csillárokat és antik bútorokat restaurált. Bármihez kezdett is, azt mesterfokon végezte. Máshogy nem is tudta volna – ilyen természettel, ilyen akaraterővel, s ekkora adag tehetséggel született. „Elbukni, letörni, összerogyni lehet, de hogy én önszántamból vagy a mindennapi élet keserves kínjai miatt tagadjam meg azt, amit szolgáltam, az lehetetlen – mondta, amikor 1993-ban, először nála jártam. Majd hozzátette: – Művésznek lenni számomra egyfajta magatartást is jelent.” Két évvel később is voltak súlyos szavai: „Hogy meddig jut az ember, az sok mindenen múlik, ám hogy milyen elhatározással, mekkora hivatástudattal halad az útján, az csak tőle függ. Nem akarok én megsérteni senkit, de a mai táncosok közül nagyon sokan tévednek, amikor azt hiszik, hogy felívelő pályán vannak. Hiszen az átlagszínvonal, az átlagminőség olyan alacsony mostanában! És ez határozza meg az ő színvonalukat is.”

Kemény szavak? Lehet. De igazak. Őszinték. A minőséget védik.

„Látom én a magam foltjait is. Csak azt nem tudom, mások mit látnak. Azok, akik eltékozolják az értékeket. Nincs egy ember, aki azt kérdezné: Uraim, hát mi zajlik itt? Ha megszólal valaki, azonnal lenyisszantják. És kihúzzák alóla az egzisztenciát. Letörölnek bárkit… Szabadság, pluralizmus, mi jön ki mindebből a nívót tekintve? Semmi. Mindenütt csak a hazugságot hallom. Takarítani kellene. Rengeteg a szemét az úton.”

Ezek is az ő szavai, az ő meglátásai. Fülöp Viktor 1995-ben, két évvel a halála előtt.

Azoknak, akik táncolni nem látták, pár játékfilmet ajánlok, amelyekben ő is játszott: Zrínyi Miklós szerepét alakította a Mennyei seregekben (rendezte: Kardos Ferenc), magára maradt öregember A nagy postarablásban (r: Sőth Sándor), neves koreográfus a Vörös Colibriben (r: Böszörményi Zsuzsa), ő a Táltos a Honfoglalásban (r: Koltay Gábor), és felkérték egy külföldi produkcióba is: David Cronenberg Madame Butterfly című alkotásába.

Ledönthetetlen, meghajlíthatatlan, szálfaegyenes ember volt. Nem csak testben és lélekben – morálisan is.