Sokféle Kalligram-szám

Márpedig ez a Kalligram áprilisi számát illetően nem kétséges: ebben most annyi és annyiféle a próza, a vers és az irodalommal való foglalkozás, hogy ki-ki kedve szerint rátalálhat a neki leginkább megfelelő olvasmányra. Van például, hogy ne rögtön az irodalomnál ragadjak le, egy jókora zenei összeállítás a dzsesszről, a dzsesszel kapcsolatban: honnan jött, hol tart most, pl. Magyarországon, miközben szóba kerül a dzsesszrendszerváltás is, sőt Adorno kapcsán a zeneesztétika is (kiderül, hogy nevezett filozófus aljas társadalmi szerepűnek titulálta a dzsesszt, sőt: fasisztának; ah!).

A prózát (és a lapszámot) Julian Barnes indítja; a Flaubert papagája című regény szerzőjétől novellát hoz a Kalligram (a szöveg beszélője zeneszerző: „A zene mire törekszik?” – merül föl a kérdés, amire rögtön jön a válasz: „Csendre.”). Selyem Zsuzsa novellájának egyetemi közeg a háttere (a kéjenc Márton proffal s idegbeteg feleségével), ettől nem esik távol Tompa Andreáé sem, csak több benne a zene, pl. jazz minden mennyiségben és helyzetben, plusz ingyen nyelvtanfolyam kezdőknek (románul a tanszék: dzsaz). Novella még van egy, ennek dr. Mogyoróssy Kornél a szerzője (a kislexikon szerint ügyvéd), a szöveg címe Erik Satie utolsó napjai, s innen már világos, hogy a folyóiratot végig átszövi a zene – jó szöveg ez is, jó a humora, aligha ügyvéd írta. Csányi Vilmos regényrészlete (A Bábosok) biztos azoknak szól, akiknek nincs elég pénzük az egész könyvre, na most, ha tényleg nincs nekik, erre nincs, akkor ezt a részletet se olvassák, frusztráció kerülendő („Sámán atya a lélek apró rezdüléseit is látja…”) Versek, konkrétan tíz szerző versei: Tábor Ádám, Dr. Máriás, Krusovszky Dénes, K. Kabai Lóránt, Petrik Iván, Veres Erika, Kacsinecz Krisztián, Csépe Katica, Kilácskó Tímea és Horváth Katalin. Az utóbbi ötöt két tény köti össze: a szerzők egyetemisták, a pozsonyi Comenius Egyetem növendékei, valamint Csehy Zoltán versíró-szemináriumának tehetséges résztvevői. Cs. Z. kanyarított is eléjük egy frappáns bevezetőt; tényleg, valahogy így nézhetne ki a versíró-utánpótlással valófoglalatosság, ráadásul a versek is tényleg jók.

Id. Földi János (a lexikon szerint egész fiatal) is verset írt, konkrétan eposzt, Diszkaveri címen (a tartalom szerint:„eredeti magyar eposz”, a kilenc énekből itt csak egy kis részlet olvasható), a zenét a ritmus veszi át, az egyetemi közeg marad: csupa vidámság ez az eposz, két oldalonel fér, két sor kedvcsinálónak: „Hármunknak csak elég! Ne siess mán úgy egyetemre. / Úgy se nem érsz oda mán. Inkább nálam egyél.”

Van vita is. Lengyel András válaszol Szegedy-Maszák Mihálynak, Kosztolányiról. Hogy van-e (s mekkora) különbség aközött, ha az egész szerencsétlen Pardon rovatot K. írta, vagy ha csak a rovat minden negyedik darabját. Meg egyáltalán: Kosztolányi, az újságíró, a költő és prózaíró egyfelől, K. konzervativizmusa és reakcióssága másfelől – ez kiváló vitaalap; érzékeny lelkű Kosztolányi-rajongóknak csak SzegedyMaszák Mihály felügyelete mellett ajánlott (az ő szövegét a Kalligram februári száma hozta). Minden, ami a Mikes Kelemen Körről tudható: aki válaszol: Karátson Endre. Hátul, a kritikák közt Spiegelmann Laura könyvéről Bartók Imre rántja le a leplet, a mű címét (Édeskevés) is bevonva véleményébe,a női nemi szerv irodalomkritikailag releváns hatásmechanizmusát is kitapintva. Antal Balázs a Fehérek közt című Selyem Zsuzsa-kötetet méltatja (dicséri a szerző esszéit és tanulmányait), Darvasi Ferenc pedig a Prózafordulat című tanulmánykötetet. (Tallós István)