Soha nem volt riszálós bomba

Életműdíjához, az Arany Medálhoz ketten is gratuláltak neki egykori főiskolai osztálytársai közül. Béres Ilona és Halász Judit. 1964-ben diplomáztak, legendás filmjük, az Esős vasárnap sikere azóta is eleven kapocs köztük.
 
Lehetnének komoly riválisai egymásnak, mégis megmaradtak igaz barátnőknek. Hogy csinálták?

Mind a hárman érettségi után, tizennyolc évesen kerültünk be a főiskolára, és mind a mai napig szoros viszonyban vagyunk. Ilivel nemrég a Szkalla lányokat csináltuk meg színpadon, Örkény Macskajátékából. Köztünk megmaradt a szeretet. Ezen a pályán a legnagyobb butaság irigykedni. Ugyanis ha irigy vagy, saját magadat gyengíted. Nem érzed magad elég tehetségesnek. Az irigység minden helyzetben rosszat szül. Ha nem vagy irigy, boldogan nézel a világra. A titok a személyiség varázsában rejlik, de soha nem lehetek olyan, mint más. Tehetnék bármit, a Macskajáték Erzsijét nem tudnám eljátszani. Az nem én vagyok. Az Béres Ili. Ahhoz az ő ereje, dinamikája kell. Én mindig a drága Gizámra vártam, aki ül a tolószékben. Nyugaton ugye, mindent megkapott, pénzt is, paripát is, mégis irigykedik a testvérére, aki itt él a szocializmusban. Hozzám Giza figurája áll közelebb. Ha egy igazgató vagy egy rendező azt mondaná, hogy a jövő évben eljátszhatom Médeát vagy Elektrát, ránéznék, és sok szeretettel azt mondanám: kedves uram, egyiket sem kérem. Meg tudnám csinálni, de a megcsinálás nem ugyanaz, mint megélni. Akár Blanche-t A vágy villamosában.
 
Őt el is játszhatta.

Bujtor István volt az első, aki a nagy külföldi kitérőm után meglátta bennem Tennessee Williams híres nőalakját. Azért kaptam először országos alakítási díjat. Másnap Kállai Ferenc is gratulált. Aztán húsz év múlva eljátszottam Az ifjúság édes madarát.
 
Karácsony Nagy Zsuzsannáját is díjazták, akit 1972-ben a Jó estét nyár, jó estét szerelem című tévéfilmben formált meg Harsányi Gábor partnereként.

Óriási találkozásom volt Fejes Endrével, a regény írójával. Kállaival, Garassal, Törőcsikkel járt egy társaságba. Egy előadás után én is velük tartottam, és ott volt ez az érdekes ember. Mellette ültem az asztalnál. Egyszer csak azt mondja: „Tordai, magának el fogják vágni a nyakát.” Ránéztem, nem értettem. Megszólalni sem tudtam. Törőcsiktől kérdeztem halkan: Normális ez az ember? „A legtehetségesebb fiatal író” – mondta. De még ezután is furcsán néztem Bandira. Szőnyi G. Sándortól, a film rendezőjétől tudtam meg később, hogy Fejes kimondottan ragaszkodott hozzá, hogy én legyek Karácsony Nagy Zsuzsanna. És most ugrok egy nagyot. Mit ad Isten? Miután hazajöttem külföldről, enyhén szólva elvágták a nyakamat.
 
Azután, hogy majdnem harminc nyugati produkcióban kapott főszerepet.

Büntibe kerültem a szakmában a kinti munkáim miatt. Nem tudták megbocsátani. Azt hitték, hogy erotikus filmekben játszottam.
 
Miközben azt a bizonyos határt sosem lépte át.

Olyan a karakterem. Soha nem a riszálós bomba voltam, hanem a kamaszfiúk álma. Én ezeket a filmeket az unokáimnak is szívesen megmutatnám. Az akkori évek legmenőbb színészeivel forgattam. Kint még ma is jól hangzik a nevem, a Teri Tordai. Itthon egy kicsit megrugdostak, de túléltem.
 
Büszkén emlegethetné, hogy huszonnyolc évesen Rómában, a Cinecittában állt felvevőgép előtt. Ott, ahol Fellini forgatta legendás filmjeit.

A parókáimat és a kosztümjeimet is ott készítették. Mondták, hogy legyek vörös, olyan jó dögös. A sminkesem Sophia Loren sminkese volt harminc évig. Ami viszont nagyon fájt, anyámmal és az itthon maradt szerelmemmel nem tudtam tartani a kapcsolatot. Vasfüggöny volt, de mobiltelefon még nem létezett akkor. Én voltam az egyetlen a stábban, aki szocialista országból jött, a többiek más filmekből már ismerték egymást. Utólag derült ki, amikor már jól beszéltem németül, hogy a kinti szakszervezet tudott róla, mert kinyomozta, hogy itthon milyen filmekben dolgoztam. Ellenőrizték, hogy jogosan, megérdemelten játszom nyugati produkciókban. Még jó, hogy nem tudtam, hogy mennek a dolgok abban az egészen más, profi, pénzorientált világban. Valójában azért forgattam annyit külföldön, mert folyamatosan kapták a visszajelzést a közönségtől, hogy nekik ez a színésznő kell.
 
Münchenben is többször dolgozott, a híres Bavaria Filmstúdióban. Az olaszokat vagy a németeket érezte közelebb magához?

Az első filmben, a Susanne-ban Michelle Morgan gyönyörű, két méter magas fia volt a partnerem. Mindig nemzetközi stáb vett körül. A németek főleg vígjátékokat gyártottak, azokban játszottam én is. Fassbinder épp csak elindult a pályán, akkor még nem volt óriási neve. Az olaszoknak már ott volt Vittorio de Sica és Antonioni. Az olasz film akkoriban többet nyomott a latban, mint a német. Az utolsó filmem A hajóskapitány volt Münchenben. A forgatás végeztével vissza kellett mennem az öltözőmbe, valamit ott felejtettem. Már levették a nevemet, és ott volt a következő: Liza Minnelli. Nekem ez akkor semmit nem jelentett. Már két éve itthon voltam, amikor nálunk is vetíteni kezdték a Kabarét, és majdnem elájultam Liza Minnellitől, akkorát robbantott. Ez nagyon szép emlék nekem. A fájdalmam csak az volt, hogy senki nem tudott kiutazni hozzám. Azok ilyen évek voltak.
 
Mégis hazajött, pedig maradhatott volna. Kinti egzisztenciáját semmi sem veszélyeztette.

Életem legjobb döntése volt, hogy hazajöttem. Lelkileg nem tudtam feltalálni magam külföldön. Hiányzott a családom, kellett Lili, a lányom, akit azután szültem, hogy hazajöttem. Messze állt tőlem a kinti világ, már a saját lányom sem ért meg belőle sok mindent. Hol vannak már a hatvanas-hetvenes évek?! De aki tudja, hogy mennyi erő lakozik benne, aki szerelemmel és szenvedéllyel végzi a munkáját, mint én, az elégedett ember. Annak ott a mosoly az arcán. Magamon soha semmilyen erőszakot nem kellett elkövetnem.
 
Itthon azért is irigyelték, mert Volvóval jött haza Nyugatról. Ha Trabanttal közlekedett volna, az aligha zavart volna valakit. Más kérdés, hogy a magasságával abba bele sem fért volna. Senta Berger, Uschi Glas vagy Elke Sommer, a hetvenes évek nyugati sztárjai milyen szemmel néztek magyar kolléganőjükre? Nem zavarta őket, hogy elhalássza előlük a sok főszerepet?

Szerintem nem. Tisztában voltak vele, hogy miért én kaptam azokat. A szakszervezet nyilvánvalóvá tette. A bűn tornyában, amely Victor Hugo regénye nyomán készült, a Comédie Francaise híres Cyranójával játszottam. Nem tudtak beleszólni a munkámba, mert minden filmben jól teljesítettem.
 
Laura Antonelli és Sylvia Kristel jutott még eszembe, akiket fénykorukban ugyancsak epekedve néztünk. Nekik sem kellett éveken át bizonygatniuk, hogy bonyolult lelkű nőalakok megformálására is képesek. Ma már ezen a téren is sok minden megváltozott. Szép, elegáns, méltóságteljes nőként jelent meg Szabó István Mephistójában.

Eszembe sem jutott, hogy külföldön maradjak. Itthon akartam jó színésznő lenni. Forgatás után utaztam is rögtön haza. Csodáltam az itthoni kollégákat. Béres Ilit, Halász Jutkát, Szegedi Erikát, Kiss Manyit, Dajka Margitot, Tolnay Klárit, Ruttkai Évát. A magyar színészeket mindig rendkívül jónak tartottam. Darvas Iván, Latinovits Zoltán, Harsányi Gábor lepipálták azokat, akikkel kint dolgoztam. Ha ők nyelveket beszélnek, és nincs előttük lezárva a határ, világhírű színészek. Erre most is leteszem a nagy esküt. Erősek voltak, nagy tehetségek. A mai, fiatal kollégáimra is büszke vagyok, akik külföldön is dolgoznak. Nyelveket beszélnek, s mivel kinyílt előttük a világ, ki tudják próbálni magukat idegen közegben is. Én itthon érzem magam biztonságban. Mindent, amit a főiskolán, majd külföldön tanultam, meg tudom mutatni Magyarországon. A közönség elismerése pedig annyit jelent: Terike, jeles!
 
Szerencsés volt abban is, hogy miután hazajött, jeles rendezők hívták alkotásaikba.

Szabó István azonnal a kezét nyújtotta. Nekem ez nagyon sokat jelentett. Ragyogó színészekkel dolgozhattam nála. A személyiségem érdekessége kellett neki. A tekintetem. Én a Pistát emberileg majdnem szerelemmel szeretem. Nagyon nagyra tartom, és magamat igazolva azt mondom, hogy Istenem, Pista, aki Hollywoodban azt csinálhatna, amit akarna, és tessék…! Ő is itthon maradt. Díjakat kap a világban, kimegy, meghajol, mégis itt él köztünk. Nekem ez külön rokonszenves benne. Olyan lelki-szellemi vibrálást hoz ki az emberből, ami nagyon ritka. Megnézik majd az unokáim a Mephistót, és megszólal benne egy kor.
 
Mészáros Márta a Napló-trilógiájába hívta.

Ez is akkor volt, amikor itthon a legtöbbet bántottak. Vette a bátorságot, és szerepet adott. Párttitkárnőt játszottam nála. Két olyan művész, két olyan személyiség nyúlt utánam, aki azt mondta, mi a büdös francot bántjátok Tordai Terit, akivel jól lehet dolgozni? Mindketten rengeteget segítettek abban, hogy helyreálljon az itthoni életem.
 
Nyolcvanadik születésnapján azt mondta: számítógépes tanfolyamra szeretne beiratkozni. Kínaiul nem vágyik megtanulni?

Majdnem igaza van. Azt hittem, megúszom a komputereket. De nem! A világ meglegyintett. Teri, neked még annyi időd van, hogy nem úszod meg a technika fejlődését! Nem lehet, hogy elblicceld! Nem elég, hogy te csak olvasgatsz, meg telefonálgatsz. Haladni kell a korral. De nekem, aki még az elektromos áramot sem érti meg, hogy megy a levegőben…? Ettől függetlenül a fejembe vettem, hogy tavasszal, amikor remélhetőleg elcsitul végre ez a rohadt járvány, Terike beiratkozik, és tanulni fog szépen.

A szerző a Vasárnap munkatársa