Sikeres turnék, milliós bevételek

Az idén is nyilvánosságra hozták a legsikeresebb turnék listáját. Ahogy várható volt, a pop királynője végzett az első helyen.

A Billboard magazin információi szerint 2004-ben Madonna könyvelhette el a legnagyobb hasznot hozó koncertsorozatot, amely ötvenhat fellépésből állt, és csak egy alkalommal nem játszott teltház előtt. Az énekesnő csapata átlagosan 2,23 millió dollárt kasszírozott egy-egy fellépés során, összesen pedig 125 millió vándorolt a kasszába. Madonna elmondta, hogy ez volt pályafutásának eddigi legjobb turnéja. „Képes voltam beletenni mindent, amit szeretek. A zene, a tánc és a látvány terén is” – nyilatkozta.

Amíg Prince idei lemeze, a Musicology Európában alig fogyott, addig Amerikában az év egyik legsikeresebb hanghordozója volt. Turnéja során közel másfél millió ember látta a művészt, ilyen sokan még Madonnára sem voltak kíváncsiak. Ezzel a ranglista második helyét szerezte meg, mivel a koncertjeire olcsóbban lehetett jegyet venni, mint a popkirálynő fellépéseire. Prince 90,2 millió dolláros bevételt könyvelhetett el.

A kanadai Shania Twain turnéjára 950 ezer zenerajongó váltott jegyet, az énekesnő 62,5 millió dollár bevételhez jutott, és ezzel a képzeletbeli dobogó harmadik helyére került. A negyedik helyet Simon & Garfunkel szerezte meg, (59 millió dollár), az ötödik helyen Sting végzett (52,4 millió) a hatodikon pedig David Bowie zárt (46 millió dollár).

Érdekesség, hogy a Las Vegas-i Caesars Palace-ban rendszeresen fellépő Celine Dion a belépőjegyek árából 77 millió dolláros bevételre tett szert. Ha egy színpadon előadott produkciók sorozata turnénak számítana, akkor ő lenne a bronzérmes a listán.

A helyszínek között a New York-i Madison Square Garden nyert, 73 millió dollárt hagytak a pénztáraknál a zenerajongók. (origo, pj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?