Élményszerű „túravezetőt” kapnak a gyerekek, és a felnőtt látogatók (Fotók: Somogyi Tibor)
Séta a megújult Madách-parkban
Múlt csütörtökön adták át az alsósztregovai Madách-kastély megújult történelmi parkját. A kiemelkedő jelentőségű irodalmi emlékhely, ahol Madách Imre egyebek mellett Az ember tragédiáját írta, immár méltó környezetben fogadja a vendégeket.
Azok a látogatók, akiknek legalább az ezredfordulóig nyúló emlékeik vannak a helyszínről, talán árnyaltabban tudják megítélni, milyen nagy ívű munka zajlott itt az utóbbi évtizedben, és ezen belül milyen szakmai gondosságot igényelt az utolsó szakasz, a park revitalizálása is. A Madách család évszázadok alatt formálódó egykori angolparkjának felújítása során éppúgy figyelembe kellett venni a történelmi előképet, mint a környezetvédelmi szempontokat, nem mellesleg pedig mérlegelni kellett azt is, milyen mértékű beavatkozással, „átszabással” lehet és érdemes korszerű funkciókkal, új elemekkel gazdagítani a területet. Akik most először fordulnak meg Alsósztregován, a kifogástalan végeredményt látják, amely bármikor követendő példaként idézhető, ha közös, magyar–szlovák kulturális örökségünk megőrzéséről van szó. Jarábik Gabriella, a Madách-kastélyt is gondozó Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatója a megnyitó lezárásaként ezt a gondolatot húzta alá. Mint mondta, bízik abban, hogy az Alsósztregován elért eredményeket látva a szlovák kulturális minisztérium aktuális vezetése a közös múltunkhoz, közös értékeinkhez tartozó további helyszínekről sem feledkezik meg, és lehetőségei szerint támogatni fogja azok felújítását.
De tegyünk egy sétát a történelmi parkban! Az ide érkezők megújult, bazaltkockákkal kirakott úton sétálhatnak fel a kastély udvaráig. Az épület közvetlen közelében rózsalugast alakítottak ki, ahol az első, kétnyelvű interaktív információs táblát is megtalálja az érdeklődő. Ezek az elemek aztán végigkísérik a park ösvényeit, és játékos formában közvetítik a legfontosabb tudnivalókat: kik éltek egykor a kastélyban, hogyan festett a 19. században a park és a családi birtok, milyen fák, milyen állatok őshonosak ezen a tájon, kik nyugszanak a családi sírhelyen... Élményszerű „túravezetőt” kapnak a gyerekek, és a felnőtt látogatók is hasznos ismeretekkel lesznek gazdagabbak.
Az 1937-ig a leszármazottak tulajdonában maradt, akkor elárverezett, majd a második világháború után államosított kastély parkjába annak idején meglehetősen érzéketlenül, idegen testként, de nyilvánvalóan visszavonhatatlanul ékelték be a helyi alapiskola épületét. A felújítás során ezt a tényt is igyekeztek figyelembe venni, amikor a park következő részében játszótereket helyeztek el. Egyébként a múzeum tapasztalatai és Ľuboslav Dobrocký, Alsósztregova polgármesterének szavai is igazolják, hogy a község az emlékhelyre valóban közös ügyként tekint. Ennek szellemében a parkot úgy álmodták újjá, hogy a helyi lakosok és a faluba elsősorban a népszerű termálfürdő miatt ellátogató turisták számára is színes szabadidős lehetőségeket nyújtson. Az árnyat adó fák között megbúvó vadonatúj kisszínpad, nézőtér és kiszolgálóépület nemcsak a múzeum programjait hivatott befogadni, hanem a helyi kulturális rendezvények előtt is nyitva áll. A parkon körbefutó döngölt ösvény és a (most éppen csontszáraz) patakocska fölött felépített két kis híd sétára, kocogásra is ideális terepet teremt, emellett piknikezésre, szabadidős sportok űzésére is van hely és mód.
Aki a Madách-kultusz nyomában zarándokol el Alsósztregovára, biztosan elsétál a park végéig. Itt áll ugyanis a Madách-síremlék – Rigele Alajos alkotása a Tragédia Ádámjának alakjával. Az emlékmű felújítása szintén a most lezárult projekt része volt.
Az alsósztregovai kastélyban 1964-ben, Madách Imre halálának századik évfordulójára nyílt meg az emlékmúzeum. A Szlovák Nemzeti Múzeum tagintézményeként működő Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma közel két évtizede vette át a gondozását. Az utóbbi tíz évben szinte egyik nagyszabású munkálatból a másikba léptek a nagykürtösi járásbeli emlékhelyen – ha pedig az állapotfelmérést, a tervdokumentációt, a pályázatok előkészítését is figyelembe vesszük, nem túlzás azt mondani, hogy a revitalizált történelmi park átadásával húszéves kitartó igyekezetet sikerült megkoronázni.
A múzeum előbb 2010-ben, a szlovák–magyar Interreg programból nyert pályázati forrásokat a Közös örökségünk – Madách elnevezésű, határon átnyúló projektre; ennek eredményeként, a közel 1,4 millió eurós támogatás felhasználásával 2012 végére Alsósztregován megvalósulhatott a kastély teljes rekonstrukciója. (A határ túloldalán a magyar partner a Madách-kúria részleges felújítását vállalta a Nógrád megyei Csesztvén.) A következő szakaszban új állandó kiállítással gazdagodott az intézmény: előbb a Madách család életét, 19. századi környezetét bemutató tárlat készült el, majd megszületett az a roppant hatásos, szimbolikus tartalmakkal operáló, multimediális rész, amely Az ember tragédiája színein, fő gondolatain vezeti végig a látogatót. Nem mellesleg: megtekinthetők a kastélyban Zichy Mihály, Kass János és Nagy Zoltán Tragédiához készített illusztrációi is.
A kastélypark és a síremlék felújítására a múzeum az INTERREG V-A Szlovákia–Magyarország 2014–2020 keretéből nyert támogatást, megközelítőleg 241 ezer eurót, emellett a projekt költségvetéséhez a Szlovák Nemzeti Múzeum 40 ezer euróval, a szlovák kulturális minisztérium pedig bő 150 ezer euróval járult hozzá. A munkálatok ezen szakasza a Palócland–Hont–Podpoľanie határon átnyúló együttműködési projekt részeként valósult meg. Bózvári József, a „projektgazda” Palóc Út Kulturális Turisztikai Klaszter Egyesület elnöke az ünnepségen is hangsúlyozta, mennyire fontosnak tartják, hogy a kulturális emlékek, hagyományok, természeti értékek ismertetésével, új élményprogramok felkarolásával minél szélesebb körben népszerűsítsék ezt a régiót a határ mindkét oldalán, minél több látogatót vonzzanak ide.
Alsósztregova most kívül-belül megújulva, példás formában és tartalommal várja a látogatókat. Természetesen egy ilyen munka sosem ér igazán véget. E ponton nincs más hátra, mint hogy tolmácsoljuk Jarábik Gabriella kérését. Mivel minden költségvetés véges, új fákra már nem futotta, pedig volna mit pótolni, kiegészíteni. A múzeumban összeállították a parkban őshonos fajok listáját, és ezen belül szívesen fogadnak minden felajánlást. Jelentkezhetnek mindazok, akik egy-egy fa kiültetésével kifejeznék tiszteletüket a Tragédia költője iránt – és kis nyomot hagynának maguk után a Madáchok földjén.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.