Semsey Andor, az aszkéta mecénás

Egy dolog biztosnak látszik: Semsey alighanem többet áldozott a magyar tudomány támogatására, mint a két Széchényi, vagyis gróf Széchényi Ferenc és fia, Széchenyi István együttvéve. Semsey Andor 1833-ban született Kassán, nagybirtokos családban. Tanulmányait szülővárosában kezdte, majd – egy hatalmas, ám temérdek adóssággal terhelt földbirtok várományosaként – a mosonmagyaróvári gazdasági akadémián folytatta, ennek elvégzése után pedig külföldre ment. Mivel a gazdálkodásban nem lelte örömét, 1866-ban bérbe adta öszszes birtokát, és Pestre költözött. A harminchárom éves fiatalembert nem a pezsgő nagyvárosi élet és a csinos színésznők vonzották a fővárosba. Érdeklődése a természettudományokra, elsősorban az ásványtanra és a földtanra irányult. Felkereste Európa legfontosabb földtani intézeteit és múzeumait, számos ásvány- és kőzetgyűjteményt vásárolt meg csillagászati összegekért a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Királyi Földtani Intézet számára. Semsey soha nem nősült meg, mert jól tudta, hogy egy asszonyt eltartani drága mulatság. Tudománypártolói tevékenysége és szerény, már-már aszkétikus életmódja miatt már életében is „köztéma” volt. Tasnádi Kubacska András így ír Semseyről: „Azt a vagyont, amelyet születése adott a kezébe, nem kártyára, lóversenyre és színésznőkre költötte. Nem volt jachtja, vadászháza, még csak hintója, sőt egyetlen vadászpuskája sem. Évtizedekig hordott egy öltönyt, kétszobás polgári lakása volt a Kálvin téren, és főzeléket evett hús nélkül nap nap után.” Földbirtokos létére tehát Semsey szerényen lakott, és sajnálta konflisra a pénzt: gyalog járt be a Földtani Intézetbe, amelynek tiszteletbeli igazgatója volt. Gondosan kiszámolta ugyanis, hogy azon az összegen, amelyet elkocsikázna, mennyi új leletet lehet beszerezni. Bár sokat betegeskedett, a rengeteg gyaloglás bizonyára megedzette, mert kilencven évig élt. Nagyrészt ő finanszírozta báró Eötvös Loránd torziósinga-kísérleteit, és élete végéig jó barátként támogatta Hermann Ottó munkáját. Nem maradt el Semsey támogatása az 1900- ban felfedezett alsó-miocén kori ipolytarnóci lábnyomos homokkő konzerválása és megmentése során sem. A lelet egy részét előzetes terv alapján darabokra szabdalták a helyszínen, majd szekéren vitték fel Budapestre, hogy az intézetben újra összerakják, mint egy puzzle-t. A Magyar Királyi Földtani Intézet 1869-es megalapítása után harminc éven át albérletből albérletbe vándorolt. Az állam támogatásának és Semsey Andor nagylelkű adományának köszönhetően kapott állandó otthont az akkoriban még külvárosnak számító, de gyors fejlődés elé néző, a Városligettel „határos” Stefánia úton. A főváros ingyen bocsátotta rendelkezésre az építési területet. A meghirdetett pályázatra 14 pályamű érkezett: a bírálóbizottság Lechner Ödön budapesti műépítész magyar szecessziós épülettervét találta a legjobbnak. Annak ellenére, hogy majdani használói, az intézet vezető geológusai komolytalannak, a munkájukhoz kevéssé illőnek tartották a győztes épület homlokzatát, és szívesebben fogadták volna a második helyen végzett terv megvalósulását, a bizottság szava döntött. A Lechner-féle épület ugyanis nemcsak tetszetős és (a gyűjtemény gyarapodását tekintetbe véve) jól bővíthető, de gazdaságosan üzemeltethető is volt. Eredetileg nem volt benne villamos világítás. A nagyközönség előtt is nyitva álló második emeleti kiállítótermek hatalmas ablakain csak úgy dőlt be a fény, a nyitva tartást pedig – okosan – a napszakokhoz igazították. A gyönyörű mahagóni vitrinekkel berendezett kiállítótermekben egyébként fűtés sem volt: nyáron nem volt rá szükség, télen pedig a látogatók magukon hagyták a kabátot. A mindössze másfél év alatt elkészült épület minden részletével utal az ott dolgozók munkájára, a kiállított „kincsekre”. A kétféle kékben pompázó (és ezzel az ég és a víz egységét szimbolizáló) tető cserepei a Zsolnay gyárban készültek. Ennek a pécsi gyárnak a terméke a messziről is jól látható, a tető csúcsán elhelyezett négy ősmagyar alak és az általuk tartott hatalmas földgömb is. Az 1900. május 7-i felavatás után pár héttel maga a király, I. Ferenc József is látogatást tett az intézetben. Annyira tetszett neki az épület és a benne rendezett kiállítás, hogy a protokollt és a napirendet egyaránt felborítva az eredetileg tervezett tizenöt perc helyett háromnegyed órát töltött ott. Az épület kifejezetten a magyar földtan számára készült: rögtön a belépéskor egy hatalmas „barlangban” találja magát a látogató. A falakat stilizált cseppkőoszlopok és őscsigákra emlékeztető motívumok díszítik. Az „ArtGeo tanösvényen”, vagyis a stilizált vágatra, bányajáratra hasonlító folyosókon, az ott kiállított ásványok, ércek, ősmaradványok stb. mellett haladva felfedezőútra indulhat az intézet honlapján előzetesen bejelentkezett kíváncsi látogató. A magyar geológia története című kiállítás egyebek mellett bemutatja a világ első bányászati akadémiáját is, amelyet 1762-ben alapítottak Selmecbányán. Lechner Ödön ennek emlékére selmeci „bányászfejekkel” díszítette a termek belső boltívhajtásait. Az épület csodával határos módon túlélte a két világégést (két és fél méterre tőle csapódott be a legközelebbi lövedék a II. világháború idején!) és 1956-ot is. Viszont nem kímélte a történelem a Semsey-birtokokat: a trianoni békediktátum kétfelé szakította őket. A balmazújvárosi birtokok Magyarországon „maradt”, de Semse (szlovákul Šemša), Saca (Šaca, ma Kassa része), Hatkóc (Hodkovce), Buzinka, Jászóújfalu (Nováčany) az újonnan alakult Csehszlovák Köztársaság területére esett, ezzel – megfelelő források híján – vége szakadt a bőkezű támogatásnak. Semsey Andor 1923-ban hunyt el Budapesten, sírja a Farkasréti temetőben található. A magyar tudomány önzetlen mecénásának nevét a Stefánia úti ArtGeo palotán kívül legalább húsz kihalt szivacs, kagyló, csiga, lábasfejű, rák, pörgekarú, tüskésbőrű és gerinces faj elnevezése, valamint a balmazújvárosi Semsey Andor Múzeum őrzi az örökkévalóságnak.B. Mánya Ágnes