Robert De Niro és Leonardo DiCaprio (Képarchívum)
Scorsese indián haláltánca
A legendás Martin Scorsese, a manhattani matuzsálem, martalóc mozik mestere, nem szokványos tragédiát tár elénk. Deheroizáló western gengszterfilmet. Eredeti bűndrámát, hamisítatlan (anti)hőskölteményt, a krimik baljós, fojtogató légkörével.
Lasszókirályként fogja össze a szálakat, és dróton, kötélen rángatja felebarátait. Bábmesterként a bábjait. Buta, kapzsi, lusta, mohó, ostoba, pénzsóvár prérikutyákat, csaholó csatlósokat, makacs, számító és szolgalelkű szajhákat. Megannyi tipizált figurát, kibillentett sztereotípiát. A vénember takarójából bújik elő az indiánasszony katonája, Ernest Burkhart (Leonardo DiCaprio) és mátkája, a középső folyó gyermeke, Mollie (Lily Gladstone), meg a helyi kiskirály, William Hale (Robert De Niro).
„Az olajpermet szétterült a levegőben, mintha csak a halál angyala bontogatta volna szárnyait.” Az úton, amely átszeli Saul Smith legelőjét, a siralom völgye felett, keselyűk köröz-nek. Terjed a sorvasztó kór. Indián területen vagyunk, (még) nem szövetségin. Farmokon, ahol nem élhetünk. A vérfoltos oklahomai földből aránytalanul ömlik a fekete arany, melyre a kalapos emberek foga fáj, élükön az avatott Királlyal (De Niro – aki akár a rendező alteregója is lehetne – magyar megszólaltatásában a gyengélkedő Reviczky Gábort Márton András helyettesíti, más szintre emelvén színészi szárnyalását), aki az ottani sápa... fehérek törzsfője is lehetne. A rigófüttyel szóló gazfickó úgy érzi, beárazhatja a rezervátum kutyáit, hiszen ő hozta át őket a nagyszerű huszadik századba. Vegyes házasságokkal, mérgezésekkel, robbantásokkal, tüzes vizekkel gyarapítja a döglött atkákat, a férgek elhullásánál nem lesz nyomozás. A vagyon akadálytalanul áramlik. Ám ha jön a pénz, jön valami más is… Például a tékozló unokaöccs (Ernest entitását meggyőzően szállítja Leonardo DiCaprio), aki az első világégés és a még annál is több áldozatot szedő spanyolnátha elől menekül vissza a mameluki majorságra. Tufa, mint egy csille szén, de a műsor kedvéért elvinné a balhét. Nem kívánatos figyelmet kelt, ezzel túlságosan exponálja magát. Erős döntéseket hoz, nem számolván a további következményekkel. Becsap a villám, gyűlik a baj, s már a kormány is kavar. Csak a csodára várhat, melytől elmúlhat ez az egész. De attól, ami rá leselkedik, kifordul a mája…
Az azonos című, 2017-ben megjelent alapanyagot (Megfojtott virágok), David Grann oknyomozó újságíró szállította. Az amerikai bűn-üldözés egyik legsötétebb fejezeteit és az FBI szárnyainak bontogatásait Eric Roth alkalmazta filmre, Martin Scorsese bábáskodása közepette. „A megszerkesztett bűnügyi narratíva sablonjait és hézagait” rafináltan rejtegetik, regéjük (kő)olajozottan halad a rövidzárlat felé, mely egy sziporkázó (és megúszós) színdarabban sül ki. Összegző zárlatként. A hitelesített történet átfogó elrendeződést forgatási forgácsok: korabeli sajtóanyagok, jelentős jelentések, neves naplók (archívnak ható felvételek) árnyalják.
Olvasom a Los Angeles Times online felületén, Justin Chang billentyűzött bekezdései között: csak a szokásos „Scorsese-féle erőszak ismerős zűrzavaráról” lehet szó! Frappáns. Persze A megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon) így is nagy film. Eposzi méretű. Költségvetésével (200 millió dollár), játékidejével (majd' három és fél óra), hírhedt hírességeivel (szikrányi szerepekben Brendan Fraser, Jesse Plemons, John Lightow is színre lép) mindenképpen. (Cél)tudatos, szorgalmas (ambiciózus) fesztiválfilm, amely le- és betöltésre készült. A Paramount Pic-tures forgalmazása mellett az Apple TV+ társfinanszírozásával és -terjesztésével. Fenségesen fényképezve (az operatőr a mexikói Rodrigo Prieto volt), magával ragadó muzsikával megáldva, mely a bluegrass, a blues, a country, a folk és a törzsi taktusok hagyományaiból táplálkozik. Mindezt megtámogatják az utolsó – időközben elhunyt – valcer, a kanadai The Band zenekarból ismert Robbie Robertson rigmusai (hamisítatlan „steady-heartbeat score”). A filmet az ő emlékének ajánlotta a stáb.
Készült már mozgóképes feldolgozása e fontos, némileg elhallgattatott, tiltott(?) témának (a népirtó sorozatgyilkosságok balett formájában is megközelíthetők), ám az 1926-os és 1959-es produkciók nem találták magukat akkora reflektorfényben, mint legújabbkori attrakciónk. Sebaj, Scorsese olvasata már odáig merészkedett, hogy törvénytervezetekkel segítené az egykori olajmágnások elátkozott leszármazottjait. A jelenlegi törzsfőnök, Álló Bika és az Osage Nation jóváhagyásával.
Kaszás Dávid
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.