Sárról, bombáról és árakról

Budapest. Ez nem az én saram. Idegesít, zavar, kiborít, ha beleragadok, és hiába tudom, hogy ez része a fesztivál-fílingnek, hiába ujjongnak a fotósok a dagonyázó ifjúság láttán, én rajtuk sem tudok már mulatni. Mert (anyai ösztön?) arra gondolok, hogy elég egy apró seb a bokán, és kész a fertőzés.

Nemcsak a színpadokon érdekes a program - dagonyázás a SzigetenCzibula Ádám felvételeGigantikus felhőszakadások törnek a Szigetre rendszertelen időközönként, immár harmadik napja. Olyan, mintha rakoncátlan angyalok játszanának a kapcsolóval odafent: hol kisüt a nap, hol hirtelen kapunk a nyakunkba egy zuhanyt. A Duna vízállása szombat reggelre olyannyira megemelkedett, hogy a parton táborozó népes francia kolónia költözni volt kénytelen. Az égszakadás miatt sátrak ezrei áztak be. (Bár én csak néhány megszeppent ismerőstől hallottam, hogy oda a lakályos fészkük, de gyorsan felszoroztam az információt. És áldom az eszem, amiért idén, életemben először, a szárazföldön lakom).

De vissza a sárba. A nagyszínpad előtt péntek éjjel hatalmas pocsolyák kezdtek képződni, amelyek tavakká nőttek, akkorákká, hogy egész japán turistacsoportok tűntek volna el bennük, ha járnának ilyenek a szigeten. A szervezők felkészültségét dicséri, hogy azonnal elkezdődött a harc a vízfelületek ellen: az első körben három tekintélyes szippantókocsit és négy kisebb munkagépet vetettek be, valamint homokkal töltötték fel a már rendezett területeket. És felkészültek az esetleges további esőzésekre is, biztatott Viki, a fesztivál sajtófőnöke, aki riadt képemet látva még említést tett arról a második világháborús harckocsi-aknáról is, amelyet egy fürdőző talált meg és emelt ki a Dunából a sziget északi csücskénél. A tűzszerészek az egyszerűség kedvéért a helyszínen robbantották fel a talált tárgyat. Mi jöhet még?! Hétfőre enyhülés, napsütés, állítja Viki. Megnéztem az interneten is, tényleg van remény...

Nos, ezek után remélem megbocsátják nekem, hogy nem eredtem a négymilliomodik szigetlátogató nyomába, aki kassai illetőségű, azaz ugyanonnan érkezett, ahonnan én. Persze büszkeséggel tölt el a dolog, ráadásul az örökös belépő boldog tulajdonosa példás apaként viselkedik: mindkét gyermekét megfertőzte Sziget-fílinggel. Ismeretlenül is puszilom őt.

Akik ma, azaz hétfőn érkeznek, már nem nyerhetnek semmit, ám a biztonság kedvéért hozzanak meleg ruhát és gumicsizmát, továbbá sok-sok pénzt. Az árak ugyanis meglehetősen húzósak. Egy fél literes, csapízű ásványvízért 250 forintot kérnek, a vizezett Ászokat 320-ért vesztegetik, ugyanebből az ihatatlan márkából 460 forint a dobozos verzió, a mennyei mannának számító Pilsner Urquell dobozáért pedig 590 forintot van képük elkérni az árusoknak. A legviccesebb azonban a Nescafe 3 az 1-ben kávéja, tudják, az a kis zacskós, amelytől Surda bizonyára még álmosabb lenne. Nos, ezért nem átallnak 250 forintot inkasszálni, „rendes” kávéhoz hozzájutni pedig gyakorlatilag lehetetlen a sziget területén. Kaja-fronton nagy a változatosság, szinte bármit ehet az ember ötszáztól kétezer-ötszáz forintig, sőt felfedeztem a 100 forintos minimalista zsíros kenyeret is. A előírt napi zöldség-szükségletet azonban csak nehezen és drágán lehet kielégíteni, azaz hús hátán hús, plusz némi kenyér, vagy legjobb esetben hasábburgonya. Vitamintablettát mindenképp hozzanak magukkal, ha biztosra akarnak menni. Kötelességem továbbá tudatni önökkel, hogy a helyi pénzváltó bódékban rablóárfolyamon váltják az eurót és a koronát, ezért ajánlatos a városban (leginkább a Keletiben) váltani.

A hétfői nap sztárfelhozatala: Tool, Sergent Garcia, GusGus, Tankcsapda, Napalm Death. Én személy szerint az izlandi elektro-mágusokra, a trip-hop megújítóira (GusGus) vagyok leginkább kíváncsi, a nagyszínpadon pedig az amerikai !!! (ejtsd: Csk,csk,csk) nevű diszkó-punk zenekarra, akikről az előzőekben máar épp eleget regéltem, így most legyen elég annyi, hogy a tánczene megújítói a Prodigyhez hasonló spontaneitással küzdik fel magukat az undergroundból a mainstreambe. Lassan a kereskedelmi rádiók is felfedezik őket. Ami számomra annyit jelent, hogy van igazság a földön!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?