Salman Rushie az őt ért támadásról ír

Salman Rushie indiai születésű, Londonban élő író a BBC brit közszolgálati televíziónak szerdán adott interjújában a vallások átpolitizálásának veszélyeire is felhívta a figyelmet. Jelenleg könyvet ír az őt ért támadásról, így próbálja feldolgozni a történteket, de szakemberek is foglalkoznak vele.

Bár a 76 éves író azt mondta, „többé-kevésbé jól van“, nem szeretne többé részt venni nyilvános eseményeken, hacsak nem szigorúan meghívásos alapon szervezik azokat. Az interjúban bevallotta, hogy a mai napig rémálmai vannak a támadás miatt.
A vele történtekről készülő könyvvel kapcsolatban pedig a következőket mondta: „Ez az írók dolga. Túlélni azt, ami ellenük fordul". Hozzátette, hogy az íróknak nincsenek hadseregeik, csupán egy dolgot tudnak tenni, hogy megírják a világot, amely körbeveszi őket.

Elmondta, hogy bár a világ jócskán megváltozott azóta, hogy Irán akkori legfelsőbb politikai és vallási vezetője, Ruhollah Khomeini ajatollah 1989-ben a Sátáni versek című kötete miatt az író megölésére szólította fel a muszlimokat, a vallási radikalizmus továbbra is veszélyt jelent a társadalmakra.

„Különbséget kell tenni az emberek személyes hite, és a vallások, bármely vallás átpolitizálása között" - szögezte le, hozzátéve: az USA-ban jelenleg a kereszténységet használják fegyverként, például arra, hogy korlátozzák a nők abortuszhoz való jogát. Kiemelte, hogy bár a személyes hit magánügy, amint egy vallás átpolitizálódik, mindenki ügye lesz.

„Az, aki az erőszakot választja, az én szememben nem az adott vallás képviselője, hanem az erőszaké, és eszerint is kell vele bánni"- húzta alá Rushdie, akire tavaly augusztusban egy New York-i pódiumbeszélgetésen rontott késsel a libanoni-amerikai Hadi Matar. A támadás következtében az író elvesztette látását az egyik szemére, egyik keze pedig lebénult.

Legutóbbi könyvét, a Victory Cityt (A győzelem városa) még a támadás előtt befejezte, több országban már meg is jelent.

Mostani interjújában a napokban elhunyt Milan Kunderáról is beszélt, saját helyzetére vonatkoztatva cseh kollégája egyik fő gondolatát. „Ő arról beszélt, hogy a nevetés a módja az atrocitásokkal való megküzdésnek. Természetesen ő a kommunizmusra és társaira gondolt, de ettől függetlenül sem rossz tanács ez“.