Salamon király kincsének nyomában Nicolas Cage

A nemzet aranya, avagy a Templomos Lovagok elveszett kincsének nyomában – így is be lehetne mutatni egy szuszra az amerikai és európai mozik nézettségi listáját vezető legújabb Bruckheimer–Turteltaub alkotást. Természetesen ez túlságosan is egyszerű és talán egy kicsit sértő is lenne az alkotókkal szemben. Bár az is igaz, hogy valakinek – pontosabban nagyon sok európai kritikusnak – ez is elég. Mert többet nem nagyon akarnak tudni erről a filmről. Hogy miért?

Jerry Bruckheimer minden idők egyik legsikeresebb és legelismertebb producere. A filmmogul, aki idén hatvanéves, legújabb alkotásaival fiatalos erővel döngeti nemcsak Amerika, hanem Európa mozijainak a kapuját is. Csak kevesen tudják, hogy a neve fémjelzi az elmúlt húsz évben forgatott legsikeresebb, pontosabban az annak mondott, illetve kinevezett filmek egész sorát. Néhány filmcím a sok közül: 1983 – Flashdance, 1984 – Beverly Hills-i zsaru, 1986 – Top Gun, 1990 – Mint a villám, 1995 – Bad Boys, Veszélyes kölykök, 1996 – A szikla, 1997 – Con Air – A fegyencjárat, 1998 – Armageddon, A közellenség, 2000 – Tolvajtempó, 2001 – Sakáltanya, Pearl Harbor, Sólyom végveszélyben, 2002 – Rossz társaság, 2003 – Bad Boys II., A Karib-tenger kalózai, 2004 – Arthur király.

Ezek tehát azok a filmet, amelyek miatt nem nagyon szeretik őt a klasszikus film kritikusai. Aki csak a felsorolt mozgóképek negyedét látta (nem úgy, mint én, aki mindet), az rögtön felismeri Bruckheimer stílusát, amely az amerikai filmek mintapéldája is. Filmjeiben van kaland, romantika, akció, óriási adag giccses amerikai hazafiság, valamint sok-sok naplemente, mely narancssárga színbe öltözteti az azúrkék eget és persze a sztárszínészeket, mint pl. Sean Conneryt, Tom Cruise-t, Eddie Murphyt, Bruce Willist. No, persze nem utolsósorban Nicolas Cage-t, akit nemcsak ebben az utóbbi filmjében, hanem a Tolvajtempóban, a Con Airben és A sziklában is láthattunk. Bruckheimer filmjei közönségfilmek. És ennek szellemében dolgoznak a producerrel a kiválasztott rendezők is, mint pl. Ridley Scott, Joel Schumacher vagy A nemzet aranya rendezője, Jon Turteltaub.

Jon Turteltaub nem éppen akciófilm-rendező. Két kimondottan romantikus családi filmet is jegyez, igaz, a kettő közül sem a Fenomén John Travoltával, sem pedig a Kid Bruce Willisszel nem vert fel nagy port a mozikban, viszont tűrhető kritikát kaptak. Talán ezért is felemásra sikeredett alkotás A nemzet aranya, melyen a rendező kicsit visszafogott vezetésén kívül érződik a producer stílusa is.

A történet klasszikusan amerikai: végy egy kis izgalmas, titokzatos történelmi eseményt, ebben az esetben a Salamon király kincséről szóló legendát, keverd össze néhány bizonyított ténnyel, mint például, hogy az amerikai államalapítók nagy része szabadkőműves, de nem Templomos Lovag volt, tegyél hozzá egy Indiana Jones-típusú kincskeresőt (Nicolas Cage), no meg egy nem nagyon butácska szép nőt (Diane Kruger – a Trójában Helenaként ismerhettük meg), fűszerezd meg egy ellenféllel (Sean Bean) meg egy-két csetlő-botló mellékszereplővel (Jon Voight, Harvey Keitel, Justin Bartha), és indulhat a mozi.

A nemzet aranya talán azért is sikeres film a mozikban, mert igénytelen. Nem nagyon kell rejtélyeken gondolkodni, csak élvezni a történetet. Valamint a cselekménnyel együtt a világhírű Hans Zimmerman fülbemászó zenéjét.

A film azért is sikeres, mert mostanában divat a történelminek mondott thriller vagy krimi. Vásznon és könyv alakban egyaránt: említsük csak Dan Brown világsikerű regényét, A Da Vinci-kódot. Csak az a gond, hogy a valós történelemhez ezeknek vajmi kevés közük van, minden a fantázia szüleménye. Érvényes ez például a megbukott Arthur király című filmre is. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az említett Dan Brown-regény filmadaptációja, melyen Tom Hanks dolgozik a párizsi Louvre-ban. Talán jobb, mint A nemzet aranya. Remélem.