Rózsaszínbe csomagolt látlelet

Pedig úgy tűnt, csak egy monstre Mattel-reklámfilm készül, mert a cég beszállt a projektbe, olyasmiket nyilatkozva, hogy a Barbie hatvanéves sikertörténete megérdemel végre egy egész estés filmet. Aztán elkezdtek szivárogni a biztató információk. Mindenekelőtt a rendező személye tűnt megnyugtatónak, mert Greta Gerwig olyan remekműveket tett le már az asztalra, mint a Kisasszonyok és a Lady Bird, ráadásul színészként is jegyzik, azaz ismeri a „másik oldalt” is.

Akár ebből is kiindulhatunk. A másik oldal a Barbie-ban a szürke, sivár való világ, amelyben mi, szerencsétlen lúzerek élünk, szemben a Barbieland rózsaszín boldogságával, ahol a megelevenedett babák minden egyes napja a legnagyszerűbb nap, ahol mindenki nonstop mosolyog, a sokféle Barbie élete csupa móka, kacagás, és semmit sem tudnak a mi toprongyos életünkről, a halálról meg még kevesebbet. A rengeteg fajta Ken baba pedig naponta várja őket a „bícsen”, ahol nem lehet igaziból szörfözni sem, mert a hullámok is műanyagból vannak. Aki ezt elfelejti, az nagyot koppan.

Mivel a Barbie egy felnőtt mese, már az elején el kell fogadnunk a műfaj játékszabályait. De a rendező nem hagy gondolkodási időt, úgy süppeszt bele minket ebbe a kitalált világba, mintha a szánkba nyomna egy finom cukorkát. Aztán már csak szopogatjuk, élvezzük az elképesztő látványorgiát, a szándékosan túlzó, színes műanyag kulisszákat. Ha a díszlettervező nem kap Oscart ezért a teljesítményért, akkor nincs igazság a világunban! Ugyanez a véleményem Kate McKinnon alakításáról, aki a Furcsa Barbie megformálásáért a legjobb női mellékszereplő szobrocskáját kell, hogy hazavigye jövőre. (Mondom ezt anélkül, hogy láttam volna nagy kedvencemet, Emily Bluntot az Oppenheimerben. Mindkét film tegnap debütált, ebből született is pár remek mém – mindkét stáb szíves közreműködésével. Azaz nem kívánnak megmérkőzni, inkább összefogtak annak érdekében, hogy a néző mindkét filmre kíváncsi legyen. Ez ritka, példaértékű gesztus, bővebb elemzést érdemelne, de erre most nincs hely.)

Kevés információ szivárgott ki, valahogy sikerült titokban tartani, hogy ez egy kíméletlenül pontos, cinikus és szellemes társadalomkritika, nem pedig egy termékbemutató (bár azért ott egy Barbie-történelmi gyorstalpaló, ami nagyon élvezetes, megtudhatjuk például, hogy miért kellett elkaszálni a terhes Barbie-t, vagy a tévés Barbie-t). Semmit sem mondok a történetről, pedig lenne mit, higgyék el, kedves nőtársaim, és a férfiak is, akik a (való) világ urai, és ezt sikerült velünk is elhitetniük. Az a feladatunk, hogy kiszolgáljuk és imádjuk őket. Barbielandben ez pont fordítva van. Mégcsak azt sem tudni, hol laknak a Kenek, mert a Mattel nem tervezett nekik külön álomházat, mint Barbie-nak.

Margot Robbie kiváló színésznő, ezt eddig is tudtuk. Saját bevallása szerint kislányként nem igazán kedvelte a Barbie babákat, az öntudatra ébredés felé pedig a Spice Girls terelte őt anno, ami érdekes információ, hiszen a brit lánycsapat egy ügyesen kitalált termék volt, amelyhez remek „content” párosult, mégis több millió kamaszlány lett öntudatosabb nekik köszönhetően.

Sokféle Barbie létezik, minden bőrszín és foglalkozás megjelenik a Mattel kínálatában, amely tökéletes önparódiát prezentál, a nagyfőnököt alakító Will Ferrell-lel az élen. Engedték, hogy kikarikírozzák őket, amivel nyilván növekszik majd a bevételük, és a rajongók mellett a kritikusokat is sikerült megnyerniük.

Ryan Gosling (Ken) becserkészése sem lehetett könnyű, a társproducer Margot Robbie egy interjúban elmondta, hogy minden forgatási napon egy kis ajándékkal kedveskedett kollégájának, amiért hajlandó volt hajat szőkíttetni, lábat borotválni és szürreális mértékben kigyúrni magát. A fizikai megjelenés ugyanis szintén paródia tárgya, azaz Gosling tulajdonképpen önparódiát prezentál, amikor azt énekli feszülő izmokkal pózolva, hogy ő csak Ken, aki egyáltalán nem számít. A soundtrack külön misét érdemelne, főleg Billie Eilish új dala, amely a legvégén, a csúcsponton hangzik el, és én neki adnám a hátizsákomban lapuló harmadik Oscart.

A Barbie humora többrétegű – azok is jól szórakoznak rajta, akik ennél többre nem vágynak –, mélyebbre hatolva újabb és újabb üzenetek bukkannak fel. Megnézendő.