RÖVIDEN

„Bartók+Szlávok 2008”
Miskolc. „Bartók+Szlávok 2008” címmel tegnap nyílt meg a nyolcadik Miskolci Nemzetközi Operafesztivál. A tizenkét napos operafesztiválon Bartók Béla művei és szláv zeneszerzők alkotásai csendülnek fel.

„Bartók+Szlávok 2008”

Miskolc. „Bartók+Szlávok 2008” címmel tegnap nyílt meg a nyolcadik Miskolci Nemzetközi Operafesztivál. A tizenkét napos operafesztiválon Bartók Béla művei és szláv zeneszerzők alkotásai csendülnek fel. Az opera mellett koncertek, balett, opera-rock show, gyermekelőadások és utcai rendezvények színesítik a palettát. Idén több mint félszáz programmal és – hasonlóképp az eddigi hagyományokhoz – számos helyszínen várják az operakedvelőket, illetve valamennyi érdeklődőt, aki szereti az igényes zenét és a kultúrát. Különleges produkciónak ígérkezik például a pozsonyi operatársulat előadása, Csajkovszkij Anyeginje, amelyet az egyik legnevesebb rendező, Peter Konwitschny újított fel a fesztiválra, illetve a Moszkvai Helikon Színház Borisz Godunov-előadása, amelyen a Muszorgszkij-mű Sosztakovics által hangszerelt verziója hangzik el. (mti)

Heath Ledger Ösztöndíj Alapítvány

Los Angeles. A januárban elhunyt Heath Ledger számos ausztrál pályatársát támogatta a hollywoodi előrejutásban. Egy nevét viselő ausztrál ösztöndíj-alapítvány most ezt a missziót karolta fel. „Egy egész ausztrál közösség lehet hálás a nagylelkűségéért” – nyilatkozta az alapítványt létrehozó Australians in Film (AiF) szervezet elnöke. „Az ösztöndíj Heath Ledger szellemében szolgálja küldetésünket, melynek célja, hogy segítsük és ünnepeljük az ausztrál filmeseket” – tette hozzá. A 28 éves korában véletlen gyógyszer-túladagolás következtében meghalt tehetséges sztár a filmes szervezet nagyköveteként dolgozott, és az alappal emléke előtt kívánt tisztelegni a testület. A Heath Ledger Ösztöndíj Alapítvány létrehozását a múlt héten jelentette be az AiF éves díjkiosztó ünnepségén, ahol a színész édesapjának köszönő sorait is felolvasták. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?