Könyvbemutató a Vámbéryben
Dunaszerdahely. A Lilium Aurum Kiadó gondozásában jelent meg Zs. Nagy Lajos Mellékhatás című kötete. A most már posztumusznak nevezhető válogatás eredetileg a költő 70. születésnapjára készült.
RÖVIDEN
Dunaszerdahely. A Lilium Aurum Kiadó gondozásában jelent meg Zs. Nagy Lajos Mellékhatás című kötete. A most már posztumusznak nevezhető válogatás eredetileg a költő 70. születésnapjára készült. A sors azonban a mester 2005 júniusában bekövetkezett halálával módosította a kiadó terveit, így a kötet Zs. Nagy Lajos halálának első évfordulóján látott napvilágot. A könyvet Kulcsár Ferenc író, költő és Bettes István költő mutatja be holnap 18 órától a Vámbéry Irodalmi Kávéházban. (ú)
Nagy József jubileumi kiállítása
Pozsony. A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában ma délután 17 órakor nyitják meg Nagy József grafikusművész jubileumi kiállítását. A művész munkásságát és a tárlat anyagát Kubička Kucsera Klára művészettörténész méltatja. A 17 órakor kezdődő megnyitó részeként adják át Nagy Józsefnek a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának 2006. évi Nívódíját. (tb)
Da Vinci 120 ezer nézője
Pozsony. Több mint százhúszezren nézték meg a pozsonyi várban a Leonardo da Vinci, a kíváncsi géniusz című kiállítást. A tárlat most Zágrábba vándorol, onnan pedig Barcelonába utazik tovább. A látogatók megtekinthették egyebek mellett Leonardo Codex Atlanticus című művének 68 lapját, valamint a rajzai alapján a múlt század ötvenes éveiben rekonstruált gépeket. A kiállítás látogatottsága rekordnak számít: ez év április 28-ától október 1-jéig 120 853 látogató volt rá kíváncsi. (TASR)
Ismeretlen Botticelli-rajz
Firenze. Eddig ismeretlen Botticelli-rajz került elő a drezdai archívumokból, amelyeknek anyagából kiállítás nyílt Firenzében, A XV. század olasz rajzai címmel. A Botticelli-rajz gyermekfejet ábrázol. A reneszánsz mester kékké preparált papírlapra rajzolta ólomfestékbe mártott ecsetheggyel. A gyermeknek rövid, göndör haja van, fejét felfelé emeli. Nagy szeme és félig nyitott ajka ugyanakkor emlékeztet Botticelli Tavasz-allegóriájának egyik központi alakjára, Florára. Feltehetően kedvenc múzsája lehetett, mert vonásai visszaköszönnek a Vénuszán és egy másik híres allegória, A rágalom nőalakján is. A rajz értékét növeli, hogy Botticellitől Dante Isteni színjátékának illusztrációin kívül mindössze 22 rajz maradt az utókorra. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.