Rómeó a netes járványszínházban

ddd

Utoljára talán százötven éve, a vándorszínészek korában fordult elő magyar szerzővel, hogy friss egyfelvonásosát pár héten belül már be is mutatták. A járványhelyzetre színműben reagálók most megtapasztalhatják, milyen érzés, amikor vezető színészek olvassák fel azt, amit ők papírra vetettek.

Március közepén a budapesti TRIP hajón megalakult az Első Magyar Karantén-Színház. Villámgyorsan reagáltak az új helyzetre, folyamatosan mutatnak be új előadásokat streamvideók formájában, amelyekre az interneten lehet jegyet venni, és a megadott időpontban kell a monitor elé ülni. A színészek különböző társulatokból érkeztek, többen közülük most játszanak először együtt, hiszen normális körülmények között ez lehetetlen lenne. 

A kezdeményezést nagy nemzetközi figyelem övezi, hírt adott róla a Reuters, a New York Times, a londoni The Stage, a China Global Television Network és a pakisztáni SUCH TV is. Magács László, a TRIP igazgatója fontosnak tartja a most megvalósuló, színházakon átívelő összefogást. És persze a szerzőkről sem feledkezett meg: a karanténszínház a litera.hu irodalmi portállal közösen karanténdráma-versenyt hirdetett, amelyre pár hét alatt több mint hetven mű érkezett. 

Az értékelés a napokban zajlik, kilencfős zsűri hivatott szétosztani a díjakat. Az első helyezettnek 300 ezer forint üti a markát, a második 200 ezret, a harmadik 100 ezret kap. 

A színház programstruktúrája a következőképpen néz ki. Hétfőnként színházi előadásokat láthatnak az érdeklődők, keddenként egy sorozatot streameltek Láng Annamária és Simon Zoltán főszereplésével, amely ugyan már véget ért, de dolgoznak a folytatáson. Szerdánként a drámaversenyre beérkező művek kerülnek színre, csütörtökönként angol nyelvű programokkal, péntekenként és szombatonként pedig koncertekkel várják a közönséget a TRIP Facebook-oldalán, ahol korábbi bemutatók is visszanézhetőek. 

Az eddig látott versenyművek alapján van okunk örvendezni. Tasnádi István, a kortárs magyar dráma egyik legsikeresebb és legaktívabb „intézménye” például az elsők között reagált a felhívásra, ami nem nagy meglepetés, hiszen ő valószínűleg bármilyen témában képes lenne pár nap alatt színdarabot írni. Gyorsaságát mi sem mutatja jobban, mint az, hogy Húzzál újat című tragikomédiája már április 8. óta látható a neten Szikszai Rémusz rendezésében, Láng Annamária, Rába Roland és Pál András előadásában. 

Persze nem csak profi íróktól várnak műveket. A legszebb kakukktojás egy doktornő, bizonyos Mangó Gabriella. „Hogyan találtam meg az írást? Nem én találtam meg az írást, az írás talált meg engem. Orvos vagyok. A mindennapos feszültség oldása, a helyes út és egyensúly megtalálása számomra a betű. Izgalmas gondolatnak tűnt egy középkori élethelyzet átültetése jelen életünkbe. Megtartani a régies stílust és emészthetővé tenni a ma emberének. Remélem, tudok vele másoknak is egy másik világot nyitni, ha csak egy kis időre is!” – írja Koronavírus című darabja előszavában. A szöveget olyan színészek vették kezelésbe Szabó K. István rendező vezetésével, mint Szűcs Nelli, Trill Zsolt vagy Kovács Panka, és még Győrfi Pál mentősszóvivő hangja is hallható benne. 

dd

Úgy kezdődik, hogy egy női szereplő közli: meghalt a műkörmöse, és most nem tudja, mihez kezdjen. „S hogy mibe halt bele? Mintha nem minden hír ezzel volna tele. Nem olvasta tán a lap címoldalán, hogy új vírus terjedt szét Veronán? S még tetejébe oly szemtelen a neve. Ki elnevezte, végeznék vele! Koronavírus. Csak nemesnek járna. S megkaphatja bárki a piacon járva”. 

Akkor derül ki, hogy Capuletéknél vagyunk vendégségben, amikor a piacról hazaérkező dajka közli úrnőjével, hogy „Rómeó is fekszik nagy lázban, otthoni karanténfogságban.” 

Többet nem árulunk el, akit érdekel, úgyis megnézi, és alig negyven perc – nem azért, mintha mostanában sietnénk valahová.

A már említett keddi sorozat mind a hat része visszanézhető, ezt is szívből ajánljuk. Nem feltétlenül szükséges ismerni hozzá Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című művét, mert csak az alaphelyzet ugyanaz. Egy látszatra ideális kapcsolatban megjelenik a harmadik fél: az asszony egy este megtudja, hogy férje másnap reggel elutazik új szerelmével – talán örökre. Az improvizatív szövegre épülő Jelenetek egy háztartásból ugyanígy kezdődik, de mivel a járvány miatt kijárási tilalom van, a férj nem tud elegánsan lelépni. Ott kell maradnia a lakásban, összezárva a nővel, akit épp most hagyott el. A feleség laptopján titokban kénytelen felhívni külföldön rekedt szerelmét – persze csúnyán lebukik, a végén pedig olyasmit tud meg feleségétől, amire egyáltalán nem számított. Pörgős, friss, ízig-vérig mai történetet látunk, egyetlen helyszínen forgatva, remek színészekkel. Egyszerre korlenyomat és művészet. Ötven év múlva kultúrtörténészek fogják elemezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?