Roman Polanski lemondta részvételét a gdyniai filmfesztiválon

Varsó |

<p>Korábbi bejelentés ellenére mégsem lesz jelen Roman Polanski lengyel származású Oscar-díjas filmrendező az idei gdyniai lengyel filmfesztiválon, ahol így nem veheti át személyesen az életművéért neki ítélt Platina Oroszlánok-díjat.</p>

A fesztivál sajtóközpontja Gdyniában csütörtök este közleményben hozta nyilvánosságra, hogy korábbi bejelentése ellenére, mely szerint elfogadta a meghívást, és részt vesz a 36. gdyniai játékfilmfesztivál utolsó két napján, Polanski arról tájékoztatta a fesztivál rendezőit, hogy terveiben változás történt, és lemondja gdyniai látogatását. A lemondást a rendező nem indokolta meg.

Polanski a fiatal filmesek számára rendezett műhelybeszélgetésekben vett volna részt, és átvette volna a neki ítélt díjat.

Polanski meghívása és díjazása ellen élesen tiltakozott a lengyel jobboldal. Két ismert jobboldali lengyel politikus, volt parlamenti képviselő, Marek Jurek és Marian Pilka a gdyniai filmfesztivál - a lengyel játékfilmek legnagyobb évi seregszemléje - bojkottjára szólítottak fel, és a lengyel kulturális minisztériumnak, a  Lengyel Filmművészeti Intézetnek, a Lengyel Televíziónak, valamint a lengyel rádió- és televízió tanácsnak írott levelükben emlékeztettek: Polanskit az amerikai igazságügyi hatóságok olyan bűncselekmény elkövetése miatt körözik, amelyet a társadalom a legsúlyosabban elítél. Reményüket fejezték ki, hogy a lengyel hatóságok és a lengyel állam semmilyen, még passzív támogatást sem nyújt a rendező gdyniai meghívásához és díjazásához.

Polanski ellen több évtizede elfogatóparancs van érvényben az Egyesült Államokban, és az Interpol is keresteti egy 13 éves kislány megrontása ügyében, mert megszökött az igazságszolgáltatás elől.

Az elfogatóparancs ellenére Lengyelországban biztonságban érezheti magát, annak ellenére is, hogy Varsónak érvényes kiadatási egyezménye van Washingtonnal. A lengyel törvények értelmében ugyanis az a bűncselekmény, amellyel a lengyel rendezőt vádolják, legkésőbb 20 év után elévül.

Polanski az elmúlt években többször is beutazott Lengyelországba. 2008 júliusában - jóval 2009 szeptemberi zürichi őrizetbe vétele előtt - Sopotban leleplezett egy szobrot - Pawel Althamer és Jacek Adamas lengyel szobrászművészek alkotását -, amely egyik korai filmje, A két ember szekrénnyel ihletésére készült.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?