Kultúra
A két főszereplő összjátéka mesteri 

Rendező születik

Juhász Katalin

2018. október 9. 16:40

A film, amelyről talán a legtöbbet beszélnek, cikkeznek mostanság világszerte, Oscar-esélyt emlegetve, nem is egy kategóriában. Bradley Cooper nagyot robbanthat vele, nem érdemtelenül. Pedig ez már a negyedik feldolgo-zása ugyanannak a sztorinak.

A Csillag születik legutóbb Barbra Streisanddal és Kris Kristofersonnal készült el 1976-ban, mert a producerek úgy érezték, eleget változott a világ ahhoz, hogy az 1936-os verzió után ismét elővegyék ezt a történetet. Most Bradley Cooper vette elő. Ilyesminek persze csak akkor van értelme, ha rendezőként abszolút mai nyelvet használva újat tud mutatni. 
Coopernek szívügye volt ez a film, kutatómunkát is végzett: hetekig együtt lógott Eddie Wedderrel (Pearl Jam), hogy megtudja, milyen egy ötvenes rocksztár élete. Mivel pont tíz év van közöttük (Cooper 43 éves), erre szükség is volt, még akkor is, ha Wedder állítólag le akarta őt beszélni a filmről. Az eredményt látva jó, hogy nem sikerült neki. 
Elsőfilmes rendezőként Cooper legalább akkora meglepetést okozott, mint korábban Ben Affleck, vagy még korábban Clint Eastwood. Nem könnyű egyszerre férfi főszereplőnek, rendezőnek, forgatókönyvírónak és producernek is lenni, mert a végére gyakran túlteng az illető a vásznon. Aki nem esik bele ebbe a hibába, arról elmondható, hogy jó az ízlése, rálátása, arányérzéke. Nos, Bradley Cooper filmje szakmai szempontból abszolút profi munka, sőt, több is annál. Ő ugyanis, bár megcsillantja énektudását, elsősorban Lady Gaga színészi képességeit akarta megmutatni. Gyanítjuk, hogy a való életben épp úgy oda van érte szakmailag, mint az általa játszott rocksztár a fiatal énekesnőért. És Lady Gaga tényleg lehengerlően spontán és őszinte a vásznon. Persze itt semmi nem véletlen – az sem, hogy egy popikon játssza az önbizalomhiányos kezdőt. 
A nézőt ugyanis alapból érdekli, hogy működik a show-biznisz, hogyan kezdődnek a nagy karrierek, hogyan kerülhet egy jó hangú pincérnő több ezres közönség elé. Lady Gaga évek kemény munkájával és tudatos tervezéssel, időzítéssel, okos döntések sorával került a csúcsra, miközben Stefani Joanne Angelina Germanotta ismeretlen maradt a nagyközönség előtt, pedig ugyanarról a személyről van szó. És ha a néző úgy érzi, egy picit is beleláthat a sztárrá válás folyamatába, már elégedett. Persze nem láthat bele, de ez már egy másik, hosszabb elemzés tárgya lehetne. Maradjunk most a tündérmesénél, amelyben – nem mellékesen – láthatjuk Lady Gagát smink nélkül, kócosan felébredni, vagy pizsamában lefutni a lépcsőn. Természetesen a kócosság is ügyesen dizájnolt és a pizsit gondos stylistkezek igazították rá, de akkor is…
Nézzük, miről van szó. Idősödő, alkoholista rocksztár koncert után hazafelé inna még valamit, találomra megállítja a sofőrt egy bárnál, ahol belefut az éneklő pincérnő remek produkciójába. Megismerkednek, egymásba szeretnek. Aztán a lány, Ally, aki dalszerző is, sikeresebb lesz, mint felfedezője. A férfi ezt nehezen viseli, viszont úgy érzi, valódi támaszt talált, és Ally segítségével kikapaszkodhat a mocsárból. Amikor rádöbben, hogy mégsem, nem akarja magával rántani őt, más megoldást talál. 
Ez a cselekmény kellően soványka ahhoz, hogy sokféleképpen lehessen hozzányúlni, mindig az adott kor szituációit, karaktereit felsorakozatva, az adott kor díszleteit között. Ez a díszlet jelen esetben az aréna, ahol a rocksztár afféle félisten, legalábbis addig, amíg a magánéletben is képes teljesíteni a társadalmi elvárásokat. A tehetséges dalszerző-énekesnőket pedig úgy méregetik a (férfi) menedzserek és kiadóvezetők, mintha szépségversenyen lennének. Ha pedig valaki bekerül a gépezetbe, többé nem lehet saját akarata, mindenben mások döntenek helyette. Bradley Cooper ezeket a valós problémákat is felvillantja. Sőt, felteszi a kérdést, hogy vajon kibírja-e egy kapcsolat, ha életünk párjával ugyanaz a hivatásunk, és ő tehetségesebb, sikeresebb, mint mi. Ilyesmi bizony nem csak művészpároknál fordul elő. 
A két főszereplő összjátéka olyan mesteri, mintha időrendi sorrendben vették volna fel a jeleneteket. Ahogy Lady Gagát „először” kilökik a nagyszínpadra, ahogy eláll a szava a menedzser ajánlatától, ahogy lassan növekszik az önbizalma, ahogy ők ketten kivirulnak, majd beletompulnak a problémákba – mindez olyan hihetőre sikeredett, mintha egy tapasztalt rendező irányította volna őket. A mellékszereplők is jók, különösen az öreg roadot, Bobbyt játszó Sam Elliott, és az Ally haverját alakító Anthony Ramos. 
A teljes rendezői vértezetben elénk pattanó amerikai filmsztár, Bradley Cooper operatőrt is tudatosan választott: Darren Aronofsky állandó alkotótársát, Matthew Libatique-ot nézte ki magának, akinek képei úgy meseszépek, hogy közben nem meseszerűek. Meleg árnyalatúak, de nem giccsesek, illetve épp csak annyira, hogy ez a nagy költségvetésű közönségfilm megkülönböztethető legyen egy független művészfilmtől. 
A rock és a pop összecsapásának is tekinthető soundtrack szintén megérdemelne egy hosszabb elemzést, de most csak annyi, hogy a dalok zömét élőben vették fel (például a tavalyi Coachella fesztiválon), a Shallow című duett máris hatalmas sláger, a klipje pedig kedvet hivatott csinálni a filmhez. Nos, nekünk is pont ez volt a célunk. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk