Régi és új világrendetlenség

„Ez a könyv egy óriási történetet mesél el – egy metanarratíva arról, hogyan tudta egy civilizáció lerázni azokat a kötelékeket, amelyek a többieket gúzsba kötötték – és sok kisebb történetet, ha tetszik, mikrotörténelmet.” Beszédes alcímmel: A Nyugat és a többiek. Jól összefoglalja, miből lehet válogatni.

Lehetséges, hogy a Kelet korszaka köszöntene ránk? Az áldatlan átmenet után, a betetőzéstől a pusztulásig: a fukar Kína kínja és a tékozló Amerikai Egyesült Államok közötti veszélyesen fenntarthatatlan kapcsolat. Valutaháború? Kimerika! Kimúlási szuperciklusok…

E materialista mérőrudak azok, melyekkel a nyugati civilizáció a haladást méri. Fejlődünk. Visszafelé. „Mindössze egy kiüresedett fogyasztói társadalom és egy relativista kultúra maradt számunkra – egy olyan kultúra, amelybe bármilyen elmélet vagy vélemény belefér, legyen az bármennyire is idegen számunkra, és mi azt éppen olyan jónak látjuk mint amiben korábban hittünk” – írja a szerző, Niall Ferguson. Be- és kiszippant a szellemi vákuum. Csak a lázas képzelet építhet forradalmi légvárakat ilyen gyenge alapzatokra: míg a hitehagyott Népköztársaságban (Kína) terjed a kereszténység, a napnyugati birodalom (USA) egy és ugyanazon időben születik újjá Istenben és pornóban. Az egyházak közti verseny legalább olyan ádáz, mint az autókereskedők vagy a gyorséttermi láncok versengése. Harcolnak a holt lelkekért. Itt egy újabb kézi kütyü, amott a legújabb „iGod”. A gyűjtődoboz körbejár.

„A Nyugatot talán nem is a radikális iszlámizmus vagy valami más külső tényező fenyegeti a leginkább, hanem az, hogy képtelenek vagyunk megérteni a saját kulturális örökségünket, és képtelenek vagyunk hinni benne” – mondja a kötet szerzője, mikor már az egész világ egy nagy és kényelmetlen, lyukacsos farmernadrágország. A sajátos szellemi beállítottságú sztártörténész – akit a Time magazin 2004-ben a világ legbefolyásosabb emberei között listázott – e víg végnapokat pizsamában, nedves törlőkendővel takarítja (be). Időtálló fedezetként eddigi könyvei (legismertebbek közülük A világ háborúja, a Végzet…, A pénz felemelkedése, A tér és a torony) szolgálhatnak. Rég letűnt emberkék feltámasztott gondolatait olvastatja, szétszórt közvetítők interakciójaként. Az sem lehet véletlen, hogy a lefejezett fejezeteknek egyfajta wagneri hangulata van… Tájékoztatását tengernyi megjegyzés, részletes forrás- és irodalomjegyzék, név- és tárgymutató, (tér)képek, ábrák cikázzák. Terebélyes tömbje (452 oldal) statisztikai előrejelzőként is forgatható, számos szervezeti szinten, bár „élénken meg kell mozgatnunk a fantáziánkat ahhoz, hogy megérthessük őket.” Hol viccel (a bécsi szatirikus Karl Kraus szerint a pszichoanalízis „az a betegség, amely gyógymódjául saját magát tünteti fel”), hol komoran komolykodik, hol hibázik (néha Hook, máskor Hooke ama delikvens; elütések, önismétlések tarkítják a szöveget). Másutt Micimackó bundájába bújik: „jelen könyvem pedig a vadőr útmutatója kíván lenni. A fűben ugyanis nem csak egy tigris lapul.”

A legújabb, 2022-es (magyar) kiadás óriási szabászati turmixgépként sem kínál kész válaszokat, mindössze arra biztat: merj megismerni! (Sapere aude!) Olvasatomban cáfolja Sheridan gondolatait („...a visszatekintés csakis a jövőre tartozik”), ha nem is a jelenre, inkább a közelmúltra koncentrál. Ezért sem értem, miért nem biggyesztettek egy aktuális fejezetet e makro mikrográfia végére, hisz semmi sem fontosabb, időszerűbb a ruszki különleges katonai mű… ocsmány neobolsevik agressziónál. Vagy Mauripol után (történelem)könyvet írni barbárság? Mintha a Kedves Megvezető forgatná ki Felipe Fernández-Armesto gondolatát: „A civilizáció bárminemű meghatározása (…) a következő fokozatokkal érzékeltethető: »Én civilizált vagyok, te egy kultúrához tartozol, ő barbár.«”

A fentiekre Mahatma Gandhi kontrázna „...ez a civilizáció lényege… Mondjak ennél többet?” Az embernek csak türelmesen várnia kell, amíg elpusztítja magát, hisz minden mulandó. Az egykoron hivalkodó emlékművek is romként végzik. Korábbi vívmányaink lehangoló relikviáin átfúj a szél. „Ma, éppen úgy, mint akkor, a nyugati civilizációt nem a többi civilizáció fenyegeti a leginkább, hanem saját kishitűségünk – és az ezt tápláló történelmi tudatlanság.” A mi életünk pedig „nem a kölcsönös segítségnyújtásról szól; inkább egy a »tisztességes verseny«-nek és a többinek nevezett, a valódi háborús törvények leple alá bújtatott kölcsönös gyűlölködésről.” Az oroszok már megint a (fűtetlen) spájzban vannak, míg mi a kolbászkerítésért aggódunk. Jóval több forog itt kockán. Maga a szabadság.

Niall Ferguson: Civilizáció, Scolar Kiadó, harmadik kiadás, 2022.

Kaszás Dávid